- Nini, mi lehet ez? - nézegettem szomszédunk által itthagyott kupac egyik dobozában a dobozt. Ezt az óriási kupacot majd elvisszük egy régiségboltba illetve apránként eladogatjuk.
Az apró dobozka optimistán feküdt tenyeremben.
Kinyitottam.
Egy ébresztőóra nézett rám.
Pici.
Gyönyörű.
Német.
A hátlapon több tekrentyűvel, mint egy vadászgép vezérlőpultja.
- De szép!
Valaki, aki sokat utazott, nagy becsben tarthatta ezt az órát, s valóban, a tárgy gyönyörű volt. Funkcionális. Szép. Egyszerű. A hatvanas évekig gyártották, addig lapulhatott pilóták, politikusok, idegenvezetőkm utazó ügynökök bőröndjében és került megszámlálhatatlan szállodában az éjjeliszekrényre.
- Vajon működik?
Felhúztam.
Határozottan kattogott, majd szépe tikktakkolni kezdett.
- És az ébresztő?
Újabb tekerő.
Nem szólt. Csalódottan sóhajtottam, de aztán észrevettem egy pici emeltyűt.
Kihúztam és az óra megszólalt, nem kellemetlenül, de határozottan, hangosan, hogy felébressze gazdáját és kezdjék a napot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése