- A neved?
- Tessék? - gondoltam, ha nagyon kell neki, beírja a név rovatba azt, hogy "Tessék".
- Mi a neved?
- Ribizlifozelek.
Gepelt egy kicsit:
- Még nem voltál nálunk?
- Nem... - mondtam. Valóban, még sose vásároltam itt.
- Nyilván kell tertanunk mindenkit, aki ilyesmit vesz. Szóval, mi a neved?
Körülnéztem, nehogy mások is észrevegyék, mit veszek.
- Ribizlifozelek.
- Betűznéd?
Lebetúztem.
- Címed?
Kezdtem aggódni. Túl sok mindent fognak tudni rólam, de bediktáltam a címet. Kellett ez a cucc.
- Telefonszám?
Megadtam. Közben aggódva néztem körül, ki más látja, mi van a kosaramban. A sorban mögöttem álló kétméteres kigyúrt alak hátrább lépett és aggódva pislogott rám.
- Emailcím?
Megmondtam.
- Akkor itt írd alá!
- Mit?
- Hogy tudomásul veszed, hogy nyilvántartásba veszünk. Ilyesmivel, amit veszel, nem lehet viccelni. A legtöbb helyen az Egyesült Államokban ez tiltott dolog.
Nagy sóhajjal aláírtam. Egyszer élünk.
- Azt is alá kell írnod, hogy bármi történik veled, mi nem vagyunk érte felelősek és hogy tudod, hogy mit veszel és hogy tudatában vagy a veszélynek.
Aláírtam. Közben lelki szemeimmel látni véltem, hogy az épp belépő anyuka eltakarja gyermeke szemét.
- A termékre is rá van írva, hogy mennyire veszélyes. Mi az állásunkat és a cégünket kockáztatjuk, ne feledd, ezzel az államhatárt se lépheted át - az eladó közben pirulva megfogta a dobozt és betette egy papírzacskóba. Talán, hogy senki se lássa, mi van nálam.
Én megköszöntem és szégyenkezve távoztam, miközben rejtegettem a frissen vett üveg nyers tehéntejet.
1 megjegyzés:
Köszönöm! Ezen most akkorát nevettem! :))
Megjegyzés küldése