Szirtek és szakadékok

Tanulékonyak vagyunk - már tudtuk, hogy több időt kell szánni a Dinosaur National Monumentre. Egy egész napot eltöltöttünk ott, ahol egy rövid délelöttöt lettünk volna.

Most a coloradói oldalt tekintettük meg: itt személyautóval egy hosszú aszfaltos úton lehet végigautózni. Szószerint végig: az út egy kilátóban ér véget.

A coloradói oldal kevésbé ismert, mint a utahi, itt az út is és a ranger-állomás is csak időszakosan van nyitva. Télen leesik a hó és mindent bezárnak. Meg le. Esetleg el.

Itt Puppey-val végigszaladtunk egy tanösvényen - nem sok értelme volt, a tanösvény körül szinte minden leégett és csak a semmiből a semmibe vezető híd maradt meg.

Az út kényelmesen mászott felfele. Itt sok helyre lehetett volna menni, de mi nem akartuk elaprózni a dolgokat, kell hagyni valamit legközelebbre is. 

Két megállót terveztünk: ebédszünetet és túrát, majd még autózást, túrát és vacsorát. Nem feltétlenül ebben a sorrendben.

Az első helyen a mesa peremén mentünk sokat sík terepen. Ez az ösvény elhagyta National Monumentet és így Puppey is lelkesen jöhetett velünk. Mi csak arra vigyázünk, hogy ne ugráljon közel a peremhez.

Elég kengyelfutó gyalogkakukkot láttunk ahhoz, hogy tudjuk, ez mennyire veszélyes.

A mesa peremén vagy azt követve könnyű terepen gyalogoltunk.

Amikor elindultunk, akkor két ember és egy kutya jött szembe velünk, utána már senkit se láttunk.

Mienk volt a mesa.

Olyan hely volt ez, ahonnan az emberi civilizációnak nyomát se láttuk - még a szokásos szemetet se tudtok felszetni az ösvény mellől. Nem volt szemét.

A mesa végén továbbmehettünk volna újabb kilátókat kereseni, de mi megelégetdünk azzal, amit láttunk és visszafordultunk: mást is meg akartunk nézeni.

Ez a más a Harpers Corner volt.

Nem készültem, nem tudtam meg, miért volt ez Harpers Corner. Majd legközelebbre megnézzük. (Mert -is- itt lesz legközelebb.)

A parkolóból egy jól jelzett ösvényen indultunk el. Erre egész sokan jártak - bár a legnagyobb társaság gyorsan visszafordult, mert városi cipőjük nem bírta a hegyet.

Ez az ösvény egy egyre keskenyedő gerincen haladt.

Ennek megfelelően egyre szebb lett a kilátás és egyre több irányba lehetett ellátni.

És minden természetesen egyre tériszonyosabb lett.

Nem volt veszélyes, de már figyelni kellett, merre megyünk, hogy ne menjünk olyan helyre, ahonnan le kellene néznünk.

Egy kilátóból megláttuk a Green rivert. Lenn.

Erős volt a késztetés, hogy kavicsokat próbáljunk beledobáltni. Persze nem dobáltunk - túl sok Gyalogkakukkot láttunk, tudtuk, hogy ez veszélyes.

Mivel úgy éreztük, hogy ezt a kilátást már nem lehet felülmúlni, megfordultunk. Még be akartunk nézni Dinosaur városába.

Sziklarajzok és tanyák

 

 A Green river itt tényleg zöld volt - és valahogy sokkal komolyabb folyónak látszott, mint "lejjebb" Utahban, akár Green River falunál. Kicsit később felülről fogjuk látni ezt a folyót és akkor majd még nagyobbnak fog tűnni. De erről később.

Én azt vártam volna, hogy itt, a folyómellett találunk pár sziklarajzot. A folyómellett valóban vannak sziklarajzok, de nem itt, hanem ott, ahol ezek megtekintéséhez kajak kell. Kajak pedig nem volt, úgyhogy azokat máskorra hagytuk.

Megelégedtünk egy rövid sétával a folyóparton, ahol megcsodáltuk a szendvics-sziklákat.

Megnéztük a dinoszaurusz formájú sziklákat is - itt dinoszauruszok nincsenek, ők egyedül a bejáratnál laknak. A Cub creek völgyében, amerre továbbmentünk,  nincsenek.

Jó minőségű úton kanyarogtunk a patakot követve.

Itt már laktak emberek, nagyon régen és nem is olyan régen.

A "nagyon régen" az itt élő indiánokra vonatkozik, a nem is olyan régen Josie-ra, aki a nagy semmi közepén egy tanyán élt.

Nem volt egyszerű észrevenni az első sziklarajzokat. Ha nincs pici parkoló az út mellett, valószínűleg túl is megyünk rajtuk.

Kicsit arrébb viszont már nagyon is jól látható műalkotásokat láttunk.

Két stílus keveredett a sziklákon - azt nem tudom, hogy az "életben" az alkotók keveredtek-e. A sziklarajzokat nehéz datálni, nem lehet megmondani, hogy egyszerre készültek vagy sem.

A kontraszt azonban látható volt a nagy gonddal bekopácsolt "vernal stílusú" rajzok és az abszolút lényegre koncentráló stilizált figurák között.

A következő sziklarajzok a völgy fölé magasodó szirtek lábánál voltak.

Ezek a rajzok az óriásgyíkokról híresek, amiket még a parkolóból is lehet látni.

Ha valaki tudja, hogy hova nézzen.

Ha már felmásztunk, akkor mindent könnyen meg lehetett találni.

Csak végig kellett menni a peremen.

Nem volt annyira rossz, mint ahogy a fotó sugallja.

Megérte végigmenni a peremen: a gyíkok mellett több Kokopelli ábrázolást is láttam.

Egyik sem volt teljes, de így is tetszettek.

A sziklarajzok után ugrottunk majdnem egy évezredet az időben és megnéztük Josie tanyáját.

JosieBassett Morris egy emancipált nő volt, még mielőtt tudták volna azt, hogy mi az az emancipáció. Öt férje volt (négytől elvált, akkor amikor egytől se volt szokás elválni) és élete vége fele egyedül felügyelte tanyáját a világ végén.

A tanyát saját maga építette és nyolcvanhoz közeledve is itt élt - csak meghalni ment be a városba.

A ház falait régi újságcikkekkel szigetelték. A száraz klímán a régi hírek ma is egész jól olvashatók voltak.

A gyümölcsös eltünt és a szántóföldeket is visszahódította a bozót.

A karámok, ólak düledeztek.

A jól megépített ház azonban állt és mai szemmel is nagyon jól nézett ki.

Szerintem ez a ház ma is simán elmenne nyaralónak vagy lakóháznak.

Tetszett ez a hely és elhatároztuk, ide még visszajövünk.

A nyugalom szigete

“Itt a …-nak temetője, / proletárnam pihenője” - tartotta a régi munkásmozgalmi wc-falfirka. 

A munkásfolklór lényege az volt, hogy ott, ahova a király is gyalog jár, ott az embert békénhagyják. 

A tévémániás Ámerikában ez sem történhet meg: a piszoár használati értékét ugyanis radikálisan rontja a felhasználó szemétől 15 centire menő reklám. 

Ráadásul a user azt se mondhatja, ide se jövök többet. 

A világ leggonoszabb vicce

A világ leggonoszabb, legbetegebb és legkegyetlenebb tréfája ilyen matricákkal teleragasztani valakinek a konyháját.

Én betiltatnám az ilyeneket.

De mivel nincsenek betiltva, Halloween-kor lehet, ilyen matricákat fogok osztogatni a gyerekeknek.

Ahol a dinók laktak

A Dinosaur National Monumentnek két része van. Az egyikben vannak dinoszaurszok, a másikban nincsenek.

A helyet úgy is fel lehet osztani, hogy egy kis részébe el lehet jutni rendes autóval, másik részébe terepjáróval, a harmadikba kenuval, a negyedikbe gyalog és az ötödikbe szinte sehogy.

Mivel naívak voltunk, arra gondoltunk, megnézzük a dinoszauruszokat, aztán jöhet a többi látnivaló a környéken. Természetesen már az első nap láttuk, hogy elszámítottuk magunkat.

A dinoszauruszus részben direkt ki van írva, hogy csak itt vannak dinoszauruszok, máshol nem. Ezt talán azért csinálják, hogy az emberek ne is menjenek máshova. Talán ezért ide koncentrálódott a legnagyobb "tömeg". 

Nem voltak sokan, annak ellenére, hogy négynapos hosszú hétvége volt - azt hiszem azért is, mert ide még négy napra se olyan könnyű eljutni.

A dinoszaurusz-temető egy egykori folyókanyarulat, ahova a víz elhozta a dinotetemeket. A víz elhozta, a víz letette, a föld konzerválta, a régész kiásta. Egy darabig, de annyi volt, hogy a végén azt mondták, a maradékot egyszerűbb így bemutatni, mint kiásni.

Építettek hát főlé egy tetőt, kitettek pár magyarázó táblát és néhány kész, itt talált csontvázat és készen is lett a szenzáció.

Valóban, úgy sétálni egy sziklafal mellett, hogy belőle néhol kilóg egy darab dinocsont fura érzés. Elvégre én már egy csirkecsonton is meglepődök a kertben. 

A renteteg csont persze az örökké mindent rágó Puppeynak tetszett volna a legjobban, de pont ő nem jöhetett be...