Elveszett sziklarajzok - Western Mountain

- Ott kell parkolni, ahol még jó az út - magyarázta a sziklarajzspecialista. 

A jó út az szubjektív, de ezen az úton lassan, mondom lassan, mindennel lehetett menni. Szerencsére digitális a sebességmérő, mert a mutatós nem mozdult volna meg. De úgyse járt senki erre panaszkodni, hogy lelassítom a forgalmat.

Aztán ahol már nem mertem továbbmenni, leparkoltunk.

A kilátás már önmagában megérte: innen még nem láttuk a Utah Lake-et.

A tónak ez a része kevésbé ismert, ide főleg helybeliek járnak ki célbalőni, szóval ide hétvégente mi nem jövünk.

Most hétköznap volt és szerencsére senki se hódolt az ősi utahi népszokásnak, ami felesleges háztartási berendezések szétlövését jelenti, így nyugodtan fel mertünk mászni a meredeken a barlanghoz.

A barlang megvolt. Volt benne egy csomó füstös szikla - szóval tényleg laktak itt. Hogy ki, azt én a füstből nem tudom megmondani. De laktak.

Régi sziklarajzot viszont itt nem találtunk, csak pár újat.

Innen tovább kellett menni felfele egy meglehetősen meredek és kitett ösvényen.

Ilyenből nagy volt a választék: az összes továbbhaladó ösvény meredek volt és az összes a meredély szélén vezetett.

Felkapaszkodtunk és közben minden sziklát gondosan megnéztünk, kopácsoltak-e rá valamit.

De nem.

Viszont a kilátás egyre szebb lett.

Ez vígasztalt. Az nem, hogy egyre messzebb kerültünk a feltételezett sziklarajzövezettől.

A titkos sziklarajzokat a tó másik oldalán könnyebb volt megtalálni.

Amikor felértünk a hegy tetejére és körülnéztünk.

Innen be lehetett látni a tó jó részét.

Ezért megérte feljönni.

Sajnos azonban megérkeztek azok, akik korábban jöttek el munkából és elkezdték levezetni a munkahelyi stresszt és a levegőt megtöltötte a puskaropogás vidám zaja.

Úgyhogy óvatosan leereszkedtünk vissza az autóhoz és még óvatosabban levezettünk a tópartra.

Itt egy zöld oázisban - egy szabadstrandon - megebédeltünk és elindultunk hazafele.

Majd visszajövünk kajakozni és akkor megpróbáljuk még egyszer megkeresni a véseteket.

Sziklarajzkeresés

Valamikor olvastam a Grantsville melletti sziklarajzokról. Meglehetősen sok és meglehetősen unalmas olvasgatás után nagyjából tudtam merre lehetnek

El is indultunk, hogy megkeressük őket.

Az ilyen expedició mindig egy kicsit lutri: nagyon ritkán vannak GPS koordináták a sziklarajzokhoz, ha pedig vannak, akkor azok általában rosszak.

A leírások értelmezése meg enyhén bonyolult. (Majd valamikor írok egy bejegyzést erről a kutatási folyamatról.) Aki leírja, hogy hogy lehet eljutni, az általában eljutott oda, de nem mindig sikerül érthetően leírnia a helyszínt - mert hát ő tudja és neki természetes.

Itt például az útleírás első részében azt írták, hogy a kőbányánál a keletre vezető úton kell menni. Ez világos. Érthető. Precíz.

Ha csak egy út indul el a kőbányától.

Ettől kettő ment keletre pont a bányától és pár méterrel lejjebb volt egy harmadik út is. Egyikre se mondanám, hogy országút, de a Behemóttal gond nélkül tudtunk rajtuk menni.

A leírások szerint a kőbánya után egy kicsit kellett még vezetni a sziklarajzik.

Kicsit.

A kicsit az tudományos és precíz szó, azt jelenti, hogy nem untam el magam és bármennyi lehet tíz métertől tízig. Vagy többig.

Szóval mi leparkoltunk a kőbányánál és kiszálltunk és találtunk valami meglepőt.

- Ez határozottan nem sziklarajz - mondtam Puppeynak, aki attól félt, hogy a száraz fából készült alkotmány leég.

- Lelocsolom, lelocsolom! - jelentkezett önkéntes tűzmegelőzőnek a fiatalúr.

Meglepő volt, hogy ezt csak így kidobták ide.

Az nem volt meglepő, hogy miután kidobták, szitává lőtték, mert hát ez egy népszokás itt.

És hát remélem, hogy először kidobták és csak aztán lőtték szét.

Eddig már megérte feljönni. Innen már látszott a Grantsvill-fal-ként emlegetett sziklaformáció, amit majd akkor nézünk meg, ha nem lesz márciusi nyár 28 fokkal.

Ide már a sziklarajzok se voltak messze.

Közel se.

De meglettek, mégpedig meglepő módon: elsétáltam mellettük és amikor visszanéztem, ott voltak. Mert hát én egy nagyobb sziklára számítottam.

Alaposan megnéztem a véseteket és láttam, hogy nem igazán újak, de nem is a legrégibbek közé tartoznak.

Persze azonnal megfejtettem mit jelentenek a vésetek, ehhez csak a hasamra kellett ütni egy nagyot: az egykori tavat ezer éve körbeálló emberek horgászversenyen vannak és azt mutogatják, hogy melyikük mekkora halat fogott.

Erről a kirándulásról is készült egy film, amit itt lehet megnézni.

Sziklarajztalálás

 

- Menjünk a tavacskákhoz! - az hosszútávú terv a Rock Bottom-tó meglátogatása volt a Skull Valley tólánc végén, de persze megint nem jutottunk el odáig.

A 19-ik századi telepesek szekérútjához viszont eljutottunk. Ez a szekérút - azaz keréknyom - is mutatja, hogy ez a látszólag igénytelen élőhely mennyire érzékeny.

Száz éve mentek itt a szekerek és még mindig látszanak a keréknyomok.

Meglepő módon egy emlékműve is áll itt a semmiben ennek az útvonalnak. (Azt hiszem, a Donner társaság is erre járt úton a végzetes tengerészlakoma fele.)

Az is látszik, hogy a "felelősségteljes" fegyvertartók (remélem most mindenkinek kileng az iróniadetektora), akik kijönnek a pusztába lövöldözni, célbalőnek az emlékműre. Lehet remélni, ha nem találják el az emlékművet, senki sincs mögötte a lővonalban. Az nem zavarna annyira, hogy visszapattan a golyó a vasoszlopról arra, aki így lövöldöz.

Itt kanyarodtunk fel egy kisebb sziklataréjra, ami kiemelkedett az egykori tófenékből.

És itt álttam meg egy valamit.

A valami egy pici sziklarajz volt a sziklákon.

Közelebb léptünk és valóban, valamikor koncentrikus köröket véstek gondos kezek itt a sziklába.

Ahol egy sziklarajz van, ott szokott lenni több is, úgyhogy elindultunk és megnéztük, van-e valami feljebb.

Hamarosan megtaláltuk a következő rajzot.

Egyszer nekem egy szakértő azt mondta, hogy az itt élő népek nagyon el voltak foglalva a túléléssek ahhoz, hogy csak szórakozzanak ezekkel a kopácsolásokkal.

Én ezt nem hiszem, amióta az emberiség létezik, a felesleges időtöltések kultúránk alapját képezik. Szerintem sziklába kopácsolni sokkal jobb, mint egy telefont bámulni.

Ahog közelebb hajoltam a következő körhöz, megláttam mellette valamit, ami először egy kitárt karú, sokujjú pasinak tünt, esetleg egy Leonardót megelőző Viturvius-tanulmánynak, de amikor közelebb hajoltam, láttam, hogy egész másról van szó.

Jobbra fenn egy nagyszarvú állat megy felfele, miközben egy pacából vonalak nyúlnak ki. Az is lehet, hogy nem pacákról van szó, hanem egy pacákról, aki fogja a szarvas állatot. Vagy egy térképről, hogy hol van a szarvas állat.

Vagy - ami tekintve hogy másnak látszanak a kopácsolások - két különböző időpontban odavésett dologról.

Vagy arról, hogyha felmész a hegyre, szarvas állatokat találsz. Vagy miközben felmész a hegyre, felszarvaz a feleséged.

Ki tudja?

Volt még egy rajz, ami úgy nézett ki, mint egy füles prémsapka, vagy az örült Golyostoll főnök portréja.

Ami érdekes, hogy hiába voltak itt a tavak, ha nem volt.

Talán mert nem szerették a halat?

Erről a kirándulásról készült egy rövid film, amit itt lehet megnézni.

Szikarajzok között

A tavaszi harminc fokban kifejezetten üdítő volt felmászni a hegygerincre: ott legalább a menetszél hűtött minket.

Pár éve annyira megtetszettek a titkos, alapítványi tulajdonban levő sziklarajzok, hogy eljöttünk önkénteskedni.

Úgyhogy most mi tartjuk a biztonsági indoktrinációt a résztvevőknek, akik huszonnégy órával korábban kapják meg a találkozóhely koordinátáit.

- Főzelék vagyok, Ribizli Főzelék - mutatkozom be - és nem mondom meg, hogy hol vagyunk, mert ha megmondanám, akkor törölnöm kellene a memóriátokat.

De ezt már nem tettem hozzá, csak gondolatban.

A korai melegben egyes kaktuszok elvirágoztak.

Ez a sziklarajzokat nem érdekelte, ők még ott vannak. Igen, ezen a képen van egy mini sziklarajz, amit az talál meg, aki tudja, hogy ott van.

A fenti viszont jól látható. Szerintem egy halfej, ami nem büdös. Itt egy régi vésetet kereteztek be, ettől a halnak szeme is lett.

A régi véset akármi lehet és valamiért bekeretezték. Vagy azért, hogy működjön a varázslat, vagy azért, hogy ne. Vagy egyéb.

Az valószínű, hogy a tó túlsó partjáról eveztek át ide az emberek és itt volt egy ideiglenes táboruk, ahol halásztak (vajon miért nem halásztak a másik oldalon? vagy ott is halásztak?) és vadásztak. (Ezért is van a fenti sziklarajzon egy állat felül. (Bighorn sheep, ami azt hiszem magyarul kanadai vadjuh néven fut, ha kergetik. Pedig ez nem is Kanada.)

Az világos, hogy vadászni miért jártak át: egy település - még egy félnomád életmódot folytató társaság települése is - gyorsan elfogyasztja a környéken elejthető vadat, illetve a megmaradt vadak elvadulnak és messze elkerülik az embert.

Ezért pár hétre átköltöztek a tó túlsó partjára, ültettek valamit, vadásztak és gyűjtögettek kaktuszt, amiből lehetet szeszt csinálni. (Olvastam egy elméletről, ami szerint Mezopotámiában a letelepedés fő oka az volt, hogy másként nem tudtak gabonát termeszteni a sörnek.)

(A fenti fotón korabeli helybeliek dűlöngélnek, talán részegen és én ezt a rajzot "Vigyázat, csúszásveszély-nek" hívom. A kaktusztól beszívott indián hanyattesik a sziklán.) Persze lehet, a korabeli Munkavédelemi Hatóság kötelezővé tette, hogy ezt idekopácsolják, hogy aki jött a ceremóniára, tudja, veszélyes terepre tévedt.

Picit arrébb van egy másik rajz (a fentiről semmi se jutott eszembe, de tetszett és betettem ide a fotót, amiről beszélek, az lenn van), amin három haver néz bele a világba.

Ez a három haver engem a közeli Három harcosra emlékeztet. Sőt, délen a Calf Creek mellett is van három haver, és én emlékszem három haverre a San Juan-folyó mellől is, de annak nem találom a blogbejegyzését, csak a masztodonét.

Máshol is gyakran szerepel három harcos (Vernal mellett van egy hely és egyszerűen nem emlékszem, hogy arról írtam-e vagy sem. De majd megkeresem és belinkelem, ha igen és megírom, ha nem. Ha megtalálom a fotókat.)

Persze lehet, nincs ebben semmi különleges: elnök, alelnök és titkár, nincs itt semmi látnivaló.

A sprirálnál nagy szerencsénk volt: pont úgy sütött a nap, hogy a spirálnál lehetett látni, hogy lett bekopácsolva a sziklába. Azon túl, hogy lassan és precízen.

Nem szabad hozzájuk érni, mert az olaj az ember ujjain elkezdi őket tönkretenni és ha már itt vannak ezer éve, ne miattam tünjenek el, de nagyon kívántam hozzájuk nyúlni és végighúzni ujjaimat rajtuk, hogy érezzem a véseteket.

Azért szabadkézzel odavésni azt a spirált, az nem volt semmi.

A fenti rajz engem a komplex lakóházakra emlékeztet, amikben délen laktak az emberek, de itt inkább veremházakat használtak (a korai telepesek idején a fiatalok feladata volt a veremházak lebontása, mert hát a legjobb földeken álltak és útba voltak, amikor felszántották a földet).

Az az érdekes, hogy tizenvalahány túra után is mindig találni itt valami újat. Például a fenti rajzot, ahol ott a nagykés felül, bal oldalról valamit elvittek és alul ott a hosszú sorminta, ami akármi lehet, de betemette a föld. Ilyenkor felmerül, hogy mennyi nem látszik belőle.

Lehet, ha kiássák, ott lesz ízes helyi nyelven, hogy "hülye aki elolvassa".

Egyesek szerint a kövezkező rajz a helyiegyetem reklámja, ami egy U, vagy egy szülés, de szerintem ez a "hogy ityeg a fityeg" kifejezés rajzos megjelenítése.

Titkolt sziklarajzok

- Mindjárt ott vagyunk - magyaráztam az egyre türelmetlenebb ebnek. Amíg országuti sebességgel megyünk, Puppey békésen pihen, amint az autó lelassul, Puppey felgyorsul. 

- Ki akarok szállni. Pisilni akarok. Sétálni akarok. Menni akarok.

- Várj, mindjárt ott vagyunk.

- Most, MOST, MOST!

- Ide jöttünk! - mondtam diadalmasan és leparkoltam két tehén közé.

- Azt hiszem, ide jöttünk...

- De itt vagyunk, itt vagyunk, menjünk! - izgult az eb.

Végül is igaza volt. Itt voltunk, akárhol is van az az itt.

Amikor anyagot kerestem a Lake Point melletti navigációs nyílról, akkor találtam pár weboldalt, amik a Tooele melletti sziklarajzokat emlegették.

Meglepődtem, mert sose hallottam róluk. Aztán belegondoltam, ezek olyanok, mint a titkos sziklarajzok ötven kilométerrel északabbra.

Azokról se nagyon találni semmit.

Azok egy alapítvány földjén vannak, ezek pedig közföldön, de nem nagyon írnak róluk online elérhető adatbázisokban és a kérdésekre a közföldek fenntartói csak személyesen válaszolnak.

Ezeket a sziklarajzokat így lehet a legjobban megvédeni: nem kell megmondani, hol vannak és akkor nem használják őket céltáblának.

A helyiek tudnak a létükről, de más nem nagyon. Aki meg igen, az nem írja ki, hogy hol vannak. (Mi se.)

Pár internetes információmorzsából és sok Google Earth nézegetésből végül meglett a hely.

Egy mező rengeteg kővel a hegyek lábánál.

Az útról mindenki azt írta, hogy minimum tankkal járható, de száraz időben (most) én a kisautóval is bevállaltam volna a vezetést. Persze a Behemóttal kényelmesebb és biztonságosabb volt idejönni.

A védett területet kerítés vette körbe, nem volt sehova se kiírva, hogy mit védtek vele.

Volt egy leláncolt kapu (pusztai etikett: ha át lehet menni egy kapun, úgy illik hagyni, ahogy találtuk). Gondosan bezártuk magunk mögött a kaput és elindultunk az alig látható ösvényen felfele.

A parkolóból nem is látszott, hogy hova megyünk.

Az első domb után megláttuk az egyetlen ismeretetőtáblát, amit gondosan úgy dugtak el, hogy ne lehessen a kerítésen túlról látni.

- Nem pisilhetsz - foglaltam össze a lényeget Puppeynak.

- Pisilni akarok, pisilni akarok! Az őskutyák is lepisilték ezeket! Több ezer év pisije vár ránk!

- Nem a sziklarajzra! - mondtam.

Persze ezek nem sziklarajzok, ezek sziklavésetek, amiket türelmesen belekopácsoltak a sziklákba.

Hogy ezek térképek, sorminták vagy lottósorsolások leírásai, sose tudjuk meg.

De jól néznek ki és szeretem őket nézegetni.

Ez például szerintem a Trombitáló Kiselefánt.

Ez meg talán fenn egy vadászó állat.

Vagy nem.

Most csak egy gyors expedicióra jöttünk megnézni, hogy pontosan mi is van itt. Aztán majd eljövünk párszor megkereseni az összes rajtot.

Világos volt, hogy az embereket az állandó forrás vonzotta ide.

Itt fák is voltak!

Némelyik fa egész művészien nőtt ki a sziklákból.

Valahol láttam is egy ilyen szobrot (majd gondolkodom rajta hol).

Nem is emlékszem, mikor is felejtettem el valamit utoljára...

A ligetben zöldebb volt a fű, itt ott patak csörgedezett és arrébb egy elhagyott itatóvályút is találtunk azokból az időkből, amikor itt legeltetni is lehetett.

Persze a tehenek nagyívben tesznek a sziklavésetekre és valószínűleg pont ez lehetett a probléma velük.

Látszott, tavasz van, előbújtak a virágok és a kígyók is.

Aztán amikor a Hold is megjelent a hegyek felett, elhatároztuk, ideje hazatérni és a többi sziklát majd legközelebb nézzük meg,