Burmester nem az az elhagyott város, ahova tömegek zarándokolnak megnézni a múlt dicső maradványait.
Talán mert nincs dicső múlt - és maradványokat is alig találni.
A városkát eredetileg Grants Station-nek hívták és a transzkontinentális vasút egy állomása volt.
1906-ban aztán átnevezték Burmester-re, ami egy nagyon jó név. Olyan erőteljes hangzása van. (Nem jártam messze a valóságtól: miközben anyagot gyűjtöttem e blogbejegyzéshez, olvastam, hogy a német Burmester cég autókba gyárt erősítőket, rádiókat, hangszórókat.)
Nagyjából százan éltek itt a századfordulón. A népesség 28 főre csökkent a gazdasági válság alatt, majd a város újra felvirágzott és csaknem 130 lakosa lett: ők a közeli sóbányákban dolgoztak.
Ma már senki se él itt.
A népesség nulla.
A legjobb állapotban megmaradt épület egy veremház. (Nem, nem mentünk be, féltünk, ha bemegyünk, átalakítjuk sírrá.)
Nagyjából erre számítottunk, amikor eljöttünk ide.
A közelben azonban ért minket pár meglepetés.
Vajon ki jár ki ide üldögélni?
Esetleg egy zugivó lenne?
A kábeldob-asztal környéként sok lőszert és töltényhüvelyt találtunk. Lehet, valaki idejár lövöldözni, mert hát az olcsóbb, mint a terápia.
Persze leültünk az asztalhoz és uzsonnáztunk.
Közben megláttunk valamit csillogni a távolban.
Odamentünk.
Mondjuk én nem itt dobmán ki a felesleges jetskit, de az is lehet, amikor itt még tó volt tízezer éve, akkor a járgány itt feneklett meg.
Vagy a magányos iszogató itt lőtte első jestki-jét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése