Szászfehéregyháza

- Hogy hívják magyarul?

- Szászfehéregyháza.

- Hívjuk románul Viscrinek, jó? - V eddig megtanulta Marosvásárhelyt, Kolozsvárt és még Szászrégent is magyarul mondta, de Szászfehéregyháza már sok volt neki.



- Mondtam már, hogy Ti magyarok túlbonyolítjátok a helynévadást? - kérdezte V, miközben a pár éve még tűrhetőnek nevezett út maradványain szlalomoztam Százfehéregyháza fele.

Válaszolni akartam, de aztán a következő kátyúnak nevezett vízmosásban elharaptam a nyelvem.



A templom persze zárva volt. Nyitva kellett volna legyen, de a szász néni még nem ért ide. Késését szerintem a szomszédos kávézó szponzorálta, ahol helyi viszonylatban drágán adtak az átlagosnál kicsit rosszabb kávét. Viszont nagyon kedvesek voltak.

Eddig még sose láttam itt ennyi látogatót, mint most. Voltak spanyolok. Angolok. Románok. A világörökségi cím és Károly herceg itt vásárolt parasztháza jót tett az idegenforgalomnak.



Miután megittuk a kávét és diszkréten kidobtuk az általunk kedvelttől gyökeresen eltérő ízvilágú süteményt, végre bementünk a temlomba.

V állt és nézte az épületet, majd megszólalt:

- Ezt inkább németül tanulom meg. Weißkirch, jól emlékszem?

Kulturális különbségek - Erdei mese

Egyszer volt, hol nem volt, a Kárpátokon is túl, volt egyszer egy hegy. A hegyen, ahogy ez a hegyekkel már lenni szokott, egy erdő nőtt. Ebben az erdőben kirándult egyszer régen négy jóbarát. Mentek a hegyen, mendegéltek, a határól túlról, a messzi Budapestről jöttek, hogy átsétáljanak a hegy egyik oldaláról a másikra. Mert a hegyek már ilyenek, több oldaluk van, amik vagy átsétálhatóak vagy nem.



A négy jóbarát ment, mendegélt a hegyen, felmásztak egyik faluból a gerincre, elkanyarodtak erre, elkanyarodtak arra, aztán elkezdtek leereszkedni a másik oldalon. Vagy a harmadikon. Annyira nem is tartották ezt számon.

Ahogy ereszkedtek, ereszkedtek, találkoztak egy atyafival.

Illendően köszöntötték egymást.

Honnan jönnek? - érdeklődött az atyafi.

Onnan - mondták a jóbarátok a mögöttük lévő falu nevét.

És hová mennek?

Amoda - mondták a jóbarátok az előttük levő falu nevét.

Az atyafi csodálkozott, megvakarta kucsmája alá tett fejét és látszott, nehezen rakja össze a kirakósjátékot.



Mire összerakta, a következőket mondta:

- És erre jöttek? De hát van busz is!

Fizika

Ég a sivatag.
De nem a napmelegtől, hanem a bozóttűztől.
Nyolcszáz hektár égett le.

Miután elfogyott a bozót és kialudt a tûz, szakértôk indultak el megnézni a helyszínt, hogy rájöjjenek, mi oklzta a tüzet.

Az ok általában égô csikkekkel dobálódzó láncdohányos, lövöldözô fegyverbolond, vadász, hagyott tábortûz vagy villámcsapás szokott lenni.

A tûzoltók most azonban a fejüket vakarták, majd hosszas ellenôrzés és számítgatás, majd újraszámítgatás után közzétették a jelentést.



A tüzet egy jókora szikla okozta, ami elunva az évmilliós tétlenséget, levetette magát a mélybe. Közel száz méter esés és gurulás után a szikla egy nagyobb sziklának ütközött. A dolog kicsiben olyan volt, mint egy meteorbecsapódás. A mozgási energiából hô lett, a hôbôl tûz, a tûzbôl füst, a füstbôl vizsgálat, a vizsgálatból újságcikk, az újságcikkbôl blogbejegyzés.




Forrás

Cimaron Neugebauer: Spark triggered by two boulders’ collision starts a Utah wildfire, Salt Lake Tribune, 2012 augusztus 28.

iPhonebuhera

Megjegyzés: a következő bejegyzés nem arról szól, hogy melyik telefon jobb és ki, milyen vallást követ. Ez egyszerűen egy leírás arról, hogy lehet valamit egyszerűen megoldani egy telefonon.

- Siri, bluetooth!

Siri, a telefonba bújtatott dzsinn azonnal kész volt a válasszal:

- Rákeressek a neten a bluetooth-ra?

- Ne keress rá, kapcsold be.

- Rákeressek a neten a bluetooth-ra?

- Kapocsold be!

- Rákeressek...

- Kuss.



Nem hittem el, hogy semmit se lehet tenni a dzsinn lámpaolajba fojtásán túl. Bluetooth nélkül a telefon félfülű óriás. Vagy mi.

Ismerem a saját korlátaimat, vezetés közben nem telefonálok és telefonálás közben nem vezetek. Egyik se megy.

- Most nyomjam meg a gombot és keressem ki a menüből a bluetooth-t? Azt hittem, Siri megoldja ezt a feladatot - keseregtem. Természetesen én vagyok a hülye, arra se kérem meg a telefont, hogy főzzön meg. Azt a két gombot meg le tudom nyomni.

Azért a dolog nem hagyott nyugodni és rövid keresés után találtam egy megoldást.

A Contacts-ban csinálunk egy Bluetooth nevű kapcsolatot, a webcíméhez pedig a következő fohászt írjuk:

prefs:root=General&path=Bluetooth

Ezt követően rászólunk a dzsinnre:

- Bluetooth.



A dzsinn meg a képünkbe tolja a kontaktot, ahol csak rá kell kattintani a linkre és lehet is bekapcsolni a Bluetooth-t.

Azért jobban szeretném, ha a dzsinnt elég lenne csak szóban utasítgatni.



Forrás:
http://forums.imore.com/siri-forum/223832-use-siri-access-system-preferences.html

Parkolás a füvön

- És hol parkolhatok?

A kérdés legitimnek látszott. A szuper-hiper satöbbi szálloda 50 szobájához 25 parkolóhelyet álmodott meg a vicces kedvû tulajdonos.

- Ide parkoljon a fûre.

Elemeztem a füvet.



A szálloda focipályája volt. Kapuval, kispaddal, ahogy dukál. Pár másodpercet elemeztem magamban a lehetôségeket: vajon politizálni akar a recepciós azzal, hogy a magyar vendéget a focipályára parkoltatja? A válasz egyértelmû nem volt, de a focipályán parkolás ötlete felvillanyozott.

V szerint boldogabb arccal álltam a fûre, mint ahogy elfogyasztottam napi Milka-adagomat.
Gondosan, merôlegesen a vonalakra álltam meg a pálya szélén.

Kicsit késôbb vacsorázni mentünk a
komplexum másik végébe.

A focipálya mellett elhaladva észrevettem az ôrt, amint zseblámpával olvassa az autó rendszámát.

- Vége a jó világnak - sóhajtottam - Segíts átállni, fáradt vagyok.

Kicsit elszomorodtam, Yodához hasonlóan sajátos véleményem van a fociról.

- Segíthetek? - álltam meg az ôr mellett.

- Magáé ez az autó?

- Igen.

- Rossz helyen áll - sóhajtottam - Még várunk pár vendéget.

- Megtenné, hogy beljebb áll?

Nem hittem füleimnek.

- Beljebb?

- A kezdôkörbe. Vagy a kapuba.

- Állhatok a kezdôkörbe?

- Igen.

- Vagy a kapuba?

- Igen.

- Juhééé - becsülni kell az élet apró örömeit.

Arbore

Bársonyos reggel volt. Nem volt meleg, nem volt hideg. Pont jó volt. A fényeket egyenesen Szent Veronika, a fotósok védôszentje rendelte. Nem tudom, hogy az ortodox egyházban a mûemlékeket látogató turistâk kihez tartoznak, de ô is tökéletes munkát végzett: egyedül voltunk.



A pici templom szerényen tünt el a fák között. A templomkert beleolvadt a temetôbe.

Arbore talán a legkevésbé ismert a világörökséghez tartozó bukovinai kolostorok közül és azt hiszem, hogy ô a legkisebb is.

Ezért is volt olyan jó ötlet idejönni. Csend volt. Nyugalom. Pont olyan
volt, amilyennek egy vidéki templomot elképzel az ember.

Alkoholos csoki

Átsuhantam két szekér között, egyenletesen haladtam vagy száz métert, majd szinte állóra fékeztem, hogy a BMW-s beférjen. Látszott, a szembejövő autó vezetője számításba vette manőveremet és tudta, meg fogok állni, hogy ő egy Golfnyival közelebb legyen a céljához, amit némi malíciával egy koporsóval azonosítottam.

Aztán gázt adtam és mentünk tovább.

V pedig rutinosan nyúlt a szatyorba.

- Melyiket?

- Valami helyit.

V varázslatos sebességgel kapott elő egy román nemzetiszínű műanyagba csomagolt csokit és bontogatni kezdte.

- Mennyit?

- Egy elég lesz.

A következő pillanatban egy profin meghámozott csokit kezdtem betolni a számba.

Két cuppogás között megállt a csoki a számban.

- Mi van ebben?

- Csoki - felelte V - Mi legyen egy csokisrúdban?

- Olvasd el - kértem.

- Csokoládé, aroma, aroma, aroma, rum... - V megállt az olvasásban.

- Rum?

- Rum. Negyven százalékos. De gondolom, csak pár gramm. Mormon lettél?

Lassítottam, hogy elférjen a következő BMW-s.

- Tudod, mennyi a megengedett véralkoholszint errefele?

V bólintott.

- Ha a legközelebbi BMW nekünk jön, még magyarázkodhatunk Szent Péternek, hogy igazából csak csokit ittam.

V bólintott, majd szó nélkül meghámozott nekem egy tábla Milkát, én meg udvariasan felkapcsoltam a fényszórókat a gyászmenetnek.

Kutyakomedia 2

A falka körbevette a betolakodót és gazdáját. Haverunk evett. Mi ültünk Dacia római múltjának egy darabján és sonkát ettünk. A jólfésült kutya jólfésült gazdája aggódott.

- Hé! - egy alacsony hölgy lépett ki a házból és mondott valamit a falkának. A tucatnyi kutya visszavonult. Haverunk is ment velük.

- Hívnak! - mondta és lenyelt még egy darab sajtot.

A megtermett és jólfésült kutya leült és aggódva pislogott a ház fele.

- Fegyelmezett kutya - mondtam a jólfésült gazdinak.

- Igen - felelte büszkén.

A kutya eddig bírta cérnával. Hatalmasat rántott a gazdin (jólfésült) és odarohant hozzánk, majd hangosan szükölve, behúzott farokkal bepréselte magát lábaink és a szarkofág közé.

- Védjetek meg! - nyüffögte és bedugta a fejét a szarkofág pereme alá. Ezzel megszünt a veszély.

Kutyakomédia

Barátságos délutáni fények nyaldosták körbe a temetôt. Csend volt, nyári, temetôi csend.

A kutya nézett minket.

Egy római márvânyszarkofág darabján ültünk. A szarkofágot valamikor kirabolták, lakóját kidobták, a csorba márványt meg
idehozták a falu temetôje mellé. Mindez legalább 800 éve történhetett. Mi meg leültünk a szarkofágra és falatoztunk.

Ültünk a szarkofágon és patanegra sonkát rágcsáltunk.

A kutya nézett minket.

Okos volt és kicsi.

Idônként megdobáltuk. A kutya örült neki: a legtöbb kutya szereti, ha sajttal, kenyérrel és pulykasonkával dobálják.

Így alakítottuk át a reggeli szendvicseket patanegra szendviccsé.

Egy autó érkezett. Négyen szálltak ki belôle. Összesen tíz lábuk volt. Két ember bement a temetôbe, a harmadik kinnmaradt a kutyával.

A "mi" kutyánk úgy döntött, nem látja a jövevényt. Nagyobb is volt nála pár osztállyal és látszott, nem érdekli a sonka-sajt. Akkor meg minek ugatni, ha enni is lehet?

- Vau! - robbant be a délutánba egy hang.

- Vau-vau! - felelte a falka.

Az egyetlen közeli ház kerítésén megjelent egy kutya. Majd még egy. Majd még kilenc.

Matrijoska falka volt, minden lehetséges méret és szín képviseltette magát.

A vezér megnézte az idegen kutyát. A jólfésült jövevény idegesen számolt.

A falka félkörben közeledett. Haverunk elfoglalta helyét a formációban, de nem ugatott, minket figyelt:

- Mindjárt jövök - mondta - csak melózok egy kicsit. Ne egyetek meg mindent.

Mi rágcsáltuk a sonkát és figyeltünk.

A jólfésült kutya jólfésült gazdája aggódott. A jólfésült gazda jólfésült kutyája aggódott.

A falka csabolt.

Mi ettük a sonkát, ültünk a szarkofág darabján, lógattuk a lábunkat és néztünk.

- Vau - mondta a vezér.

Haverunk kivált az alakzatból és visszaült a helyére.

- Együnk - mondta - elegen vannak a feladatra nélkülem is.

Mi hárman ettünk, a többiek acsarkodtak és szórakoztunk. Haverunk kapott egy darab patanegrát is.

Belógunk a múzeumba

Megjegyzés: a bejegyzésben szereplô emberek és a közjó érdekében az alábbi múzeum helyét nem írom le. A majd a poszthoz csatolt fényképek sem a helyszínen készültek.

- Nem érünk oda - V ezt inkább ténymegállapításnak szánta, de érzôdött, szomorú. Amikor terveztük az utat, akkor kikötötte, hogy ezt a helyet meg akarja nézni.

- Meg fogod nézni - nyugtattam - Kívülrôl is szép.

Tehet egy Ribizli arról, hogy 60 km-t útépítés miatt három óra alatt gyûrtünk le? Ezzel jelentôsen lecsökkentek esélyeink. Ráadás Ribizli félôs és retteg attól, hogy a többséggel együtt 110-zel teperjen végig egy falun, ahol 50 km/h-s táblák mögé rejtôznek a rettegô gyalogosok és ritkábban jutnak kelnek át a fôút túloldalára, mint Ceaucescu alatt Washingtonba.

Azért kapuzárás elôtt 15 perccel odaértünk. Viszont a pénztár már bezárt.

- Menjünk - mondta V és nagyjából úgy nézett, mint Yoda, amikor rájön, hogy esik kinn az esô.

Szerencsére Ribizli már járt itt és ismerte a dörgést. Alapjába véve Ribizlifozelek ellenez minden korrupciót, de azért vannak kivételek.

- Várj. Igyunk egy kávét. Aztán lássuk meg.

- Mit? Az az ôr úgy nézett ki, mint egy frankeinstein, csak izmosabb volt.

- Majd beszélünk vele.

- Bezárta a kaput.

- Majd kinyitja. Csak igyunk egy kávét.

V beletörôdôen ült le egy teraszra. Én elhörpöltem a kávét és intettem:

- Gyere, menjünk be.

- Magas a fal - viccelôdött V.

- Naív vagy és nyugati. Nem érted a Keleti Lélek rezzenéseit.

Szerintem V ekkor már azon gondolkodott, ledobjon-e a várátokba.

Odasétáltunk a bejárathoz.

Pár más jólértesült látogató már ott táborozott.

Pontban húsz perccel zárás után kinyílt az ajtó és Frankeinstein beengedett minket.

- 5 pénz per fô - mondta a pénztáros és mi még akkor is nevettünk, amikor már rég magunk mögött hagytum a Múzeumot.

Drakula meghalt

Megjegyzés: az alábbi bejegyzés telefonon készült. Fotók és helyesírás hamarosan.

Fröccsöntött mûanyag Drakula. Mûanyag, sorjás, bárdolatlan bárd. Mûhaj. Fokhagyma. Kínai fatányéros. Fakó képeslap. Sorozatban gyártott egyedi népmûvészet. Hupikék lovacska. Drakula törölközô. Marilyn Monroe törölközô (félmeztelen).


Ez Törcsvár, amit Brannak mondanak és Drakulának hangzik. A
román turisztikai propaganda valamiért azt találta ki, hogy ez
Drakula vára. Nem az, de ez senkit se zavar. Se a giccs alatti szemetet áruló népeket, se az ide özönlô turistahordákat.

Törcsváron amióta az eszemet tudom /na jó, olyan nekem nincs/, de akkor is jó régóta volt Drakula biznisz. De kordába volt tartva és
amit árultak, az se volt annyira rossz.



A törcsvári kirándulások mindig is jók voltak. Jó emberekkel, akiket szeretek. Boldog pillanatok, szép emlékek - ez volt Törcsvár.



Drakula gróf a megtestesült elegancia. Lugosi Béla. A hódító és végzetesen csábító férfi eltünt. Még eredeti Vlad Teles portrét se lehet kapni.

Drakula meghalt. Kivégezte a turisták éltetô nedveit kiszipolyozó törcsvári zsibvásár.

Kolozsvár 2020

- Milyen nyelven szeretné? - kérdezte a turistainformációban ülô fiú.

- Spanyolul - mondta V, szerintem gonoszan.

- Tessék.

V szóhoz se jutott (ilyet se láttam sokszor barátságunk tizenvalahány éve alatt).

Csodás prospektusok voltak. Városi tematikus séták. Paloták. Templomok. Gyönyörûek voltak, profin kivitelezettek. Jók. Magyar-román együtt.

2020-ban Kolozsvár szeretne Európa kulturális fôvárosa lenni.

A mi szavazatainkat megnyerték.

Valahol Moldvában

- Mit kérdeztél tôle? - kérdeztem nevetve, miközben az árkot néztem.

Az árok kilencven fokban találkozott az úttal és két méter szélességben és egy méter ben folytonossági hiányt idézett elô rajta.

Az útból egy árokkal megszakított út lett.

Ha a doboz süti mellett lett volna egy gyalogsági híd a csomagtartóban, átkelhettünk volna. Vagy ha az autóra levehetô elôlapú rádió helyett lánctalpat szereltrk volna, akkor is megpróbáltam volna az átkelést.

Ígu csak néztük az és nevettünk. Sok ember kemény és hosszú munkájába kerülhetett kiásni.

- Mégis, mit kérdeztél?

Az utat V találta a térképen. Mivel Romániában általában vigyázni kell a térképen talált huszadrendû utakkal, megmondtam V-nek, hogy az elsô gyanús jelre visszafordulunk. Az út valóban csábító volt. 20 km 68 helyett.

- Kérdezz meg valakit, mielôtt elindulunk, járható-e - óvatoskodtam.

- De hát ott van a térképen - csodálkozott V, aki naív és bohó.

- Ott van az a pásztor, szakszóval csobánc a nyájával a karámnál, szakszóval esztena, kérdezd meg tôle.
A pásztoron látszott, metafizikai elôadást tart a birkáknak.

V odament, kérdezett valamit. A pásztor felelt.

Mi elindultunk és 18 km-t mentünk egy hol jó, hol kitûnô aszfaltozott úton, amin néhány százméteres szakaszra ismeretlen okból elfelejtettek szilárd burkolatot tenni.

- Mit kérdeztél?

- Hogy jó-e az út - füstölgött V.

- Igazat mondott. Az út jó - nevettem -, csak nem megy végig. De ezt nem kérdezted.

- Nem vagu mérges? - csodálkozott V.

- Nyaralunk. Nem sietünk. Meg már úgyis mindegy. Legfeljebb hat kolostor helyett ötöt nézünk meg. Na bumm. Minek keserítsem a szám ízét?

Belenéztünk a gödörbe és nevetni kezdtünk.

Intermezzo - Más világ

- Azért, ez picit más világ - sóhajtottam, amikor a szálloda éttermében két hamutartót tettek az asztalunkra.

Kolozsvár - ellopott beszélgetés

(Megjegyzés: fotókat egyelôre lásd a flickr-en. A párbeszédeket közelítôen pontosan adtam vissza.)

Kolozsvár.
Magyar napok.
Tömeg.
Szerintem még Avram Iancu szobra elôtt is magyarul beszéltek, annyian voltak.



Teraszon ültünk. Néztük az embereket. Élveztük a déltutáni napsütést. A sétát és a hosszú vezetést követô pihenést.

Spanyolul beszélünk. A szomszéd asztalnál ülôk ezért fel se tételezik, hogy értjük ôket. Vagy egyszerûen volt nekik. Szerintem még Szent Mihály is hallgatta a beszélgetést a templom bejárata fölül.

Az egyik vitapartner hallhatóan székely. A másik valószínûleg - és szintén hallhatóan - pesti.

A pesti a kozmopolita világváros (Budapest, csak hogy tudjuk, mirôl
van szó) elônyeirôl beszél. A székely meg visszavág:

- Budapest? Kozmopolita? Mire tíz éves lettem, beszéltem magyarul, románul és németül. Mindet a szomszédaimtól tanultam. És Te?

Úgy éreztem, Szent Mihály elégedetten elmosolyodott.

A rádió

- Mit csinálsz?

- Bekapcsolom a rádiót.

- Most? Miért?

- Mert nem szól.

- És hallgatni akarod?

- Nem. Csak kíváncsi vagyok, hol kell bekapcsolni.

A bérautó rádiója makacsul hallgatott. Hiába nyomogattam szisztematikusan a kapcsolókat és tekertem a tekrentyűket.

- Nem akarsz inkább vezetni? - V kicsig retignáltnak látszott.

- Azt csinálom.

- Nem, rádiót nyomogatsz.

Eközben egy jólirányzott gombnyomást követően a rádió katapultált a hátsó ülésbe. V úgy nézett rám, mint legközelebbi hozzátártozóim. A jeges pillantáshoz a mentális erő bizonyára a Mestertől érkezett és egyszerűen képtelen voltam hátranyúlni megkeresni a ketyerét.

- De én csak be akartam kapcsolni... - lehelltem, majd egy piroslámpánál visszanyertem szabad akaratom és visszatettem az előlapot.

- NEM - V hallk volt és határozott. Aztán ránézett a rádióra és megnyomott rajta egy nagy, kék power feliratú gombot.

- Akkor most már vezethetsz is.

Véletlenek

- Ribizlifozelek? - nézett fel az állatorvos a papírjaiból.

- Ribizlifozelek - bolintottam.

- De hogyhogy amerikai papírjai vannak Yodának?

- Mert ott él - lebegtettem meg a szemöldököm egy Yodától tanult mozdulattal.

- Fura - az állatorvos valamit nagyon nem értett - Ribizlifozeleknek én oltottam be a kutyáját. Itt, Magyarországon.

- Yoda, oltott Téged ez az úr?

- Azt próbálta volna meg - momdta a Mester.

Az állatorvos nézett. Yoda nézett. Én néztem.

A sok nézés eluntával megpróbáltunk továbbképni.

- De Yoda mindig is amerikai volt.

Yoda öntudatosan kihúzta magát. A múltkor is megmondta a kerítés másik oldalán ôrjöngô dognak, ha nem hagyja abba a dühöngést, akkor azonnali légicsapást kér.

Aztán odapörkölt a feromonágyuval és peckeden elsétált.

Az orvos matatott a gépén:

- Itt laknak?

- Nem.

Minden világos lett: van még egy Ribizlifozelek, aki errefele lakik, csak nem blogol.

A világ kicsi.

Séta rendelve

Szemerkélt az eső. Yodához hasonlóan Picur se mazochista, amikor megérkeztem, egyből leugatta a fejem, hogy hol maradtam és egyáltalán, miért nem engedem be a garázsba.

- Felhős az ég, ilyenkor garázsban kell lenni - mondta méltatlankodva a szokásos fül-, has, hónaaljvakarás után.

- Akkor nem akarsz jönni sétálni? - kérdeztem esőkabátomat igazgatva.

- Séta? - lökték ki Picurt rejtélyes rugók fedezékéből. Kétszer körbeszaladt és éles hangon vakkantott.

- Séta! Séta! - aztán már ült is a kapunál.

A séta után lassan mennem kellett, de még meg akartam lepni Picurt:

- Nem akarsz autózni?

- Autózni? - Picur csillogó szemekkel vakkantott párat és kétszer körbeszaladta az autót, majd beült hátra és nem mozdult helyéről, csak nézte a világot.

Boldog volt.

Pozitív fordulat Magyarországon

Amióta nyárra hazajöttem, egyre jobban aggódtam az ország miatt. Nem tehetek róla, amit láttam egyre jobban aggasztott.

Aztán pár napja véleményem megváltozott a Parlamentnél. Megtértem. Megtaláltam a bizonyítékát annak, hogy Politikusaink valóban felelősséggel cselekednek, ha az Országról van szó.

Végre meghozták azt a döntést, ami mindannyiuknak fájó. Ez az áldozathozatal mindannyiukra veszélyes, de a Haza érdekét szolgálja.

Íme a bizonyíték:

Furcsa pár

A szakállas próféta mosolyogva nézett rám. Lehet, a 4400 rejtélyes messiása, Jordan Collier volt. Vagy egy általános próféta. Vagy egy hajléktalan a Baross térről.



Elsuhantam a Veszett kutyának ajánlott söröző mellett, majd megtorpantam a két hirdetés előtt.

Élet és halál. Kezdet és vég. Ennél a két véletlenül egymás mellé (alá) került reklámnál kevésbé lehetne jobban leírni a Keleti pályaudvar közvetlen környékét. Ebben a két táblában minden benne van.

Elismerően bólintottam és tovasiettem.

Jelentésváltozás - a zebra

A Dunaparton sétáltam, sziporkázott a fény, nevettek a kacsák és kerek volt a világ. A Duna mindig gyönyörû.

A hölgy úrinônek nézett ki. Kedves volt és elveszett.

- Meg tudná mondani, kérem, hol van a hajókikötô?

Végignéztem a Duna partjához rögzített több tucat hajón, miközben megcsodáltam a letünt idök udvarias stílusát, a talán a csángókénál is archaikusabb kiejtést, amit nem tudott elnyomni az amerikai akcentus.

Mintha egy korai Csortos filmben lettem volna.

Kicsit beszélgettem a hölggyel, megmutattam neki, hol lehet a hajója; megtudtam, hogy szülei 43-ban gondolták úgy, hogy nem kérnek a lovastengerész jólétébôl és egy kontinenssel arrébb költöznek.

A hölgy végig választékosan, szépen beszélt, az elmúlt hetven év magyar nyelvi elvonókúrája nem sok nyomott hagyott rajta.

- A zebrán menjen majd át - köszöntem el.

- A min? Hol vannak itt zebrák? Az egy állat, nem?

Látszott közben hangosan forognak a fejében a kerekek, miért legelnek zebrák a Dunaparton.

- Gyalogos átkelôhely - próbálkoztam egy blaszfémiának hangzó kifejezéssel.

- Tessék?

- Crosswalk - adtam meg magam nevetve.

Fotósarok - Tévéfüggőség

Megtaláltam a tévéfüggőség legfelső fokát, a piszoár fölé illesztett lapostévé képében.

A személyzet szerint a tévén a bár énekesének produkcióját lehet követni, így a nagyérdemű addig se veszít semmig, amig folyadékmentesítést végez.

Mint kiderült, a kapcsolat nem kétirányú.

Kutyameleg

Csörrrr.
A postás csak egyszer csengetett.
Ráolvad egyenruhája sokkal többet nem engedélezett számára.
Szerintem még a drótszama is izzadt.

Yoda hangos morgással iramodott ki postást enni.
Aztán kiért a napra.

Megtorpant.
Körülnéztt és elemezte a 42 fokot, majd megfordult és visszaszaszaladt a hűvös lakásba és még egyszer visszaugatott:
- Nem eszlek meg. Majd ha puhára főttél.

Yoda titkos élete

- Ez Te vagy? - néztem elhülve a falatkászacskóra.

Yoda vigyorogva lebegtette meg a füleit.

- Mit gondolsz?

- Nem tudom. Te vagy?

- Találd ki. Évek óta ismersz.

- De mikor lettél modell?

- Az Erő útjai kifürkészhetetlenek felelt rejtélyes arccal a Mester és integetett a füleivel.

Ingyenreklám - Halkakas

- Te Ribizli, 2100-at fizettem egy vízért és egy salátáért. Érted, 2100-at! Aztán a Burger Kingben voltam és az is ennyibe kerül.
M fel volt háborodva és látszott, legszívesebben ingyenessé tenné a salátaevést.

M mókás kiejtéssel, de tökéletesen érthetően és tökéletesen beszéli a magyart, de azért vannak dolgok, amivel zavarba lehet hozni.

- Menj a Halkakasba.

- Hova?

- Halkakasba.

M-en látszott, azt hiszi, viccelek.

- Halkakas? Ilyen szó nincs. Szaros hal?

- Nem kakás. Kakas.

- Annak semmi értelme.

- De jól hangzik.



Ebben maradtunk.
A Halkakas egy pici halvendéglő a Veres Pálné utcában. Halat és salátát lehet enni. A hal főleg rántott- és kisütött halat jelent. A salátán látni, főleg a halhoz értenek, de ahhoz nagyon.
Elképesztően jók a halaik, főleg az árakat nézve. M a salátára kidobott kétezreséből ketten is ehetnének itt.

Remélem, fognak is.