2015. szeptember 27., vasárnap

Holdfogyatkozás


Moon over Draper

Az utca végén gyülekeztünk és néztük a Holdat. Volt olyan ötlet, hogy a holdfogyatkozás napján tartsuk meg a szokásos éves utcabált "világvégi buli" címen. Többen azonban nem èrtek rá, így nem ünnepelve bucsúztattuk a világot.

A szomszédok kijöttek, vetettek egy pillantást a Holdra, trécseltek egy kicsit, aztán mentek.

Mindenki megemlítette azt a mormon hölgyet, aki szerint most lesz a világvége. Ennek hatására többen bevásároltak, hátha szüksèg lesz a vilgágvégekor.

- 45 másodperc a vilgágvêgéig - mondta T.

A 45 másodperc leteltével T felnevetett:

- A mornonok megint tévedtek!


Supermoon

Jön a Halloween!


Halloween horror -2015

Közeledik a Halloween. Lassan ismét elkezdjük a Halloween-horrorok gyűjtését. Most már elég vásárolni menni, hogy az embernek elálljon a lélegzete, amikor rávillog és ráhörög egy koponyatorony.

Halloween horror -2015

Vagy ráveti magát egy horrorfilből szabadult pók.

2015. szeptember 25., péntek

Vuk? Nem Vuk?


Vuk?

Napok óta azon gondolkodom, hogy ez egy plagizált Vuk vagy csak nagy szellemek találkoztak. Esetleg valaki kutatott?

2015. szeptember 24., csütörtök

Mókusfotózás a Liberty Parkban

Liberty Park

- Mókus! Mókus! - mondta Yoda és ment volna megölelni a kis szôrôst.

- Kutya! Kutya! Kutya! - kiabálta a kis szôrös.

Közben elzúgott a városi parkolóôrök autója és megértettem, miért Jeep-eket használnak arra, hogy megbüntessék a tilosban parkolókat. A Jeep elejére hóekét tettek és azzal takarították a parkot. Azért ezt Priussal nehezen csinálnák meg.


Lonely explorer

- Mókus! Mókus! - lelkendezett a Mester.

A mókus egy ág hegyibe állt és hangosan csettegett.


Road to Siberia

Senki se volt a parkban, hideg volt, ropogott a hó és a szakállam belefagyott a bajaszomba.

Elôvettem a fényképezôgépet és célratartottam. A mókus tökéletesen látszott az ágon.

Céloztam. A mókus arrébb lépett.
Céloztam. A mókus eltünt.
Ujjam ráfagyott a fotógépre.


- Nem akarsz tavasszal mókust fotózni? - kérdezte Yoda.

- De! - koccantak össze a fogaim.


Winter

Könyv postán


Some books

Rendeltem egy könyvet az Amazonon.

Egy centbe került.
Egy kerek centbe.
Annyiba, amit akkor találtam, amikor felszedtem mindazt, amit Yoda elhagyott.

Azonnal megvettem a könyvet.
Igaz, a kiszállítás már 3 dollár volt.

Az antikváriumnak is kell élnie valamiből.

2015. szeptember 22., kedd

Egy gondolat Szíriáról


Aleppo

(Megjegyzés: ez a poszt nem a befogadásról / elutasításról / közömbösségrôl szól, hanem egyes politikusok rövidlátásáról.)

A sajtóban azt lehet olvasni, hogy több EU-s vezetô a törökországi szír menekülttáborok támogatásával képzeli el csökkenteni a menekültáradatot.

Évek óta milliók élnek a táborokban egyre romló körülmények között.

Hogyhogy ez csak most jutott eszükbe????

2015. szeptember 20., vasárnap

Csomagolástechnika


Box

Yoda megtámadott vérfarkasként ugatott, miközben a csomaghordó letette a dobozt a verandára.

Mire behoztam a dobozt, a Mester elkergette a betolakodót. Yoda nagyon elégedett volt: mindig sikerül elkergetnie a területét vakmerően megközelítő postást, USP-t vagy FedEx-et.

Néztem a dobozt. Az én nevem volt rajta, de semmilyen nagy dolgot nem rendeltem.

Kinyitottam.

Csomagolóanyag.

- Lehet, hogy valaki csomagolóanyagot küldött nekem?

Gondosan rámoltam ki a csomagolóanyagt és elhatároztam, ha tévedésből jött valami, azt mondom, az az én születésznapi drágaszágom ész elszompolygok vele.

A doboz alján talaláltam valamit.

Box

Ezt valóban én rendeltem: villogó fény esti sétákhoz, hogy az autósokat figyelmeztesse, jövünk és Yoda veszélyes.

Néztem a pici villogót és a nagy dobozt.

Erre nem számítottam.

Lehet, hogy ez az Amazon legkisebb doboza?

Box

2015. szeptember 15., kedd

Minden háztartásba kellene egy


Color changing fart blaster

Egy áruházban láttam.

Szerintem minden háztartásba kellene legalább egy. Vagy kettő.

Vagy csak együnk sok chilit.

2015. szeptember 13., vasárnap

Luxusfurnikulár


Deer Valley

- Ott van!

Állam koppant és néztem a furnikulárt. Rendhagyó furnikulár volt Deer Valleyben, Salt Lake City felett. Ez a furnikulár egy lenn levő sinen futott, mint egy villamos.

Amikor beléptünk, megint leesett az állam.

Deer Valley

Bőr heverő. Fantasztikus kilátás. Gomb, hogy fel lehessen csengetni a szállodába. A furnikular a síközpont egyik luxusszállodájáé volt és a fogadóépületből vitt fel a szállodába. A lift nyilvános volt, bárki használhatta. Hátha elcsábult és beugrott a szálloda éttermébe vagy valamelyik bárba.

Deer Valley

Deer Valleyben még nem volt szezon, a sípályákat és ösvényeket ilyenkor túrázók, kerékpárosok használják, a szállodákban pedig, kedvezményes áron pár száz dollárért lehet lakni és kirándulgatni vagy mindenféle mítingeket tartani vagy meditatív tornászni, ahogy páran tették zümmögő zenére az erdő szélén.

Deer Valley

Ahogy távolodtunk, úgy kezdett egyre nagyobb lenni a szálloda. Ami közelről egy barátságos kis épületnek látszott, belülről pedig egy csupa kő, csupa fa labirintusnak, kezdett átalakulni valami nagyon naggyá.

Deer Valley

Az ösvény elkanyarodott be a fák közé, visszanéztünk.

Deer Valley

- Hű - mondta Yoda - Ezt mind megjelöltem! - és vidáman elindult az erdőbe, megnézni, maradt-e még szarvas Deer Valleyben.

Deer Valley

2015. szeptember 12., szombat

Yoda Prágában



Yoda in Prague

Reggel volt.
Én a kávé utolsó cseppjeit hörpölgettem, Yoda megpróbált újabb falatkákat varázsolni már háromszor tisztára nyalt tálkájába.

Lassan közeledtünk Prágához.

Szemerkélt az eső.

Prague

Mivel úgy döntöttem, kihagyom a cseh hatósági állatorvost, volt egy kis időnk sétálni.

Prague

- Esik - mondta Yoda.

- És? Mit csináljak?

- Nyisd ki az ernyőt, majd megyek alatta - morogta a Mester.

Tavaly megvolt a Károly-híd, pár éve az Orloj, most a Lőportornyot céloztuk meg a Yodával. Egy világváros rengeteg látnivalót kínál a Mesternek.

Prague

A séta jól esett, főleg nekem, mert tudtam, hosszú repülőút áll elöttünk. Amikor is ülni fogunk.

Szerettem volna egy kávét inni valahol, de kora reggel minden zárva volt. Mivel az eső egyre jobban esett, visszamentünk a pályaudvarra, ahol már szakadó esőben vettünk jegyet a reptéri buszra.

- Embernek hatvan korona, kutyának ötven - mondta a sofőr.

- Látod, Yoda - mondtam a Mesternek - Itt végre emberszámba vesznek!

Yoda in Prague

2015. szeptember 8., kedd

Konyhareform

Food



Nézegettem a receptet és elôkészítettem a hozzávalókat. 

A zacskó hús. A zöldséget. A szószt. A mogyorót. 

Minden fagyasztva volt, elkészítve és zacskózva. 

1.  Tegyük a húst egy mikrózható tálba és mikrózzuk négy percig. 
2. Tegyük rá a zöldséget és mikrózzuk egy percig. 
3. Tegyük rá a szószt és mikrózzuk egy percig. 
4. Szórjuk meg mogyoróval. 
5. Tálaljuk rizzsel. 

Természetesen gyorsrizzsel tálaltam. 

Meglepôen jó volt. 

Mit vacakolok én itt fôzéssel????

2015. szeptember 6., vasárnap

Közeleg Halloween - 2015


Halloween - 2015

Na jó, még addig van majdnem két hónap, de vásárolni már lehet.

2015. szeptember 5., szombat

Kutyakomédia

Yoda sunbath likes


Indulás elôtt átnyálaztam Yoda papírjait. Amerikai papírok. Útlevél. Hatósági állatorvosi papír. Végignézem. Valami nem stimmel.

Egy mondat hiányzik angolul a kétnyelvû papírról: a kutya egészséges és szállítható. Minden más ott volt. Kivéve ezt a mondatot. Mondjuk az egész papír errôl az egy mondatról szól. Na, ez hiányzott a kétnyelvû nyomtafványról. 

Kérjem meg az amerikai fináncot, hogy googlizza meg és fordítsa le magyarról?

Az amerikai szabályozás megváltozott. Veszettségmentes országokból (Magyarország nem ilyen), semmi se kell. Egyébként kell a veszettség elleni oltásról egy igazolás, de olyan, amin rajta van az oltó orvos neve, címe, száma. Ez megvolt, még Salt Lake Cityből hoztuk. Elvileg az EU-s útlevél nem jó. Nem árt egy papír arról, hogy az eb egészséges. 

Na, ez hiányzott.

Mit csinál egy tanácstalan Ribizli? Felhívja a papírt elrontó Hivatalnokot. Vasárnap. Tudom, az én dolgom átnézni, hogy a Hivatal jól dolgozik-e, de akkor is, kinek jut eszébe egy hivatalos papír szövegét ellenôrizni?  Az adatok stimmeltek, azt többen is megnéztük. 

- Rossz a hatósági papír és hétfôn utazom. 
- Akkor nem utazik. 

Ribizlifozelek elôtt több lehetôség volt. 
1. Forradalom!
2. Keresni egy állatorvost vasárnap délben és megkérni, nem túl legálisan írjon már bele. 
3. Keresni egy magyar hatóságit és elemileztetni a jó dokumentumot hétfôn. 
4. Keresni egy cseh hatósági állatorvost és hétfô délelôtt elintézni a papírt. 
5. Bízni abban, hogy a rengeteg papír elég lesz.

Egy ismerősöm, C szerencsére épp Budapesten volt. C-ről tudni kell, hogy egy időben Prágában élt és megtanult csehül. Fel is hívta a Vaclav Havel repteret Prágában, van-e hatósági állatorvosuk. Nem volt. ("Olyan bunkó volt, mint egy szlovák" - mondta C a hivatalnokról, ami mutatta, hogy Prágában nemcsak a cseh nyelvet és a sör szeretét szívta magába.)

Így végül a 2. pont mellett döntöttünk. Egy állatorvos minden szabály ellenére szépen beleírta angolul a hiányzó mondatot a szövegbe és ellátta saját pecsétjével.

Aztán a határon a finánc kezébe adtam a paksamétát, felfelül az útlevéllel, alatta az amerikai hatósági papírral. Az ember ránézett a papírra, megnézte az útlevelet, az amerikai papírt és a rápillantott Yodára, aki a reptéri oszlopokról álmodozott, mert hát a JFK-n fák nincsenek.

- Jó sétát - mondta és mehettünk pisilni.



2015. szeptember 3., csütörtök

Csokitanfolyam



Chocolate surface

Az Amerikai Egyesült Államokban két csokoládétársaság létezik. A Chocolate Society of Manhattan és a Chocolate Society of Salt Lake City (vagy valami hasonló csokis név). A két társaság között a különbség az, hogy a manhattaninak kevesebb aktív tagja van és ritkábban ülnek össze.

A Chocolate Society of Salt Lake City havonta összeül, a tagok csokoládékat majszolnak és hümmögnek:

- Ennek enyhén borókás íze van és krémes textúrája, de az aromája az inkább vajas - és rosszallóan hümmögnek egyet.

Ültem a Bevezetés a Csokoládéba tanfolyamon és hallgattam az előadót. Páran kakaóbabfajták nevét jegyzetelték. Én nem tettem. Rajta volt a sillabuszon.

- A jó csokoládéban csak nádcukor van - mondta a szakértő. Többen jegyzeteltek. Ezzel nem értettem egyet. Szerintem az a jó csokoládé, ami nekem ízlik.

- Ez egy hetvenöt százalékos csokoládé Kolumbiából - egy segítő elénk tett egy két négyzencentis kockát.

Megszagoltam és rajzoltam vele egy pipát. Szép barna volt.

- Sokan azt hiszik, minnél tisztább a csokoládé, annál jobb. Ez nem igaz. Minnél tisztább a csokoládé, annál keserűbb - a szívemből szólt.

Ekkor egy fickó, aki úgy szagolgatta a csokit, hogy majdnem felszívta az orrába az egészet, mintha csak egy fehér porból álló csík lett volna, kérdezett valamit. A kérdés technikai volt, szerepeltek bennne a hagyományos fa eszközök, meg sok egyéb, amiből a szavakat értettem, de hogy mit akar jelenteni, nem. Az előadó hasonlóképpen válaszolt, majd hozták is a következő csokit megkostolni.

Rajzoltam vele. Megnyaltam. Csokoládé volt.

- Ezt egy szoftverfejlesztő készíti szabadidejében. Ezt a csokoládét az Angol Csokoládéakadémia a világ harmadik legjobb kézműves csokoládéjának választotta. A mester utahi - tette hozzá az előadó.

Egyelőre a Csokoládéakadémia hatása alatt álltam. Ott ülnek napestig és csokikatkostolgatnak? Persze ezekből a spéci csokikból nem lehet sokat megenni - mondjuk nekem sikerült - de általában olyan erős az ízük, hogy egy kocka csoki íze órákon át érződik a szájban. Hacsak valaki nem követi el azt a szentségtörést, hogy fogat mos.

Jó volt a tanfolyam. Egy csomót tanultam a csokiról és megerősödött a hitem abban, hogy azt eszem, ami ízlik. Néha, ami ízlik, az valóban a világ egyik legjobb csokija. Néha meg valami útmenti szemét, amiben túl sok a nádcukor. De épp ezért édes.