Pugh Canyon

- Itt nincs semmi igazán érdekes - magyaráztam Puppeynak.

- De azért bemegyünk? - nézett rám a fiatalúr.

Kanab környékén rengeteg látnivaló van. Ezek egy része híres, mint a homokbarlangok, a Best Friend állatmenhely vagy a Sárkány Gyomra. Tele is velük az instagram. Sok más látnivaló kevésbé ismert (és talán érdekesebb is), mint a pár napja meglátogatott szurdok, indián romok a barlangi tó mellett, indián romok, a fosziliák tava, dinoszaurusz lábnyomok, autóronccsal teli vízmosások, macskalépcsők és varangyszékek. (Meg még sorolhatnám.)

Most egy kevésbé látványos és még kevésbé ismert helyre mentünk. Csak mert ott volt és ott nem voltunk.

Egyszerűn szép volt és mi élveztük a napsütést és a meleget és a tájat.

Valamikor innen is vezették a vizet Kanab földjeire, de a források nem voltak elég bővizüek és ma az állattartáshoz kevesebb víz kell.

- Kaktusz! - szóltam Puppeynak - Nem szereted!

- Ne pisiljem le?

- Ne! Megszúrja a fütyidet!

Puppey rémülten továbbszaladt.

Megnéztünk pár dombot, van-e rajtuk egykori indián falu, de se kerámiát, se sziklarajzot nem találtunk itt. Azok a Manzárd alatt vannak. Meg máshol, de azt a másholt meg kell majd keresni.

Egy idő után lemásztunk a vízmosásba és ott mentünk tovább.

Nehezen tudunk betelni ezzel a tájjal. Szeretjük.

Aztán kimásztunk a vízmosásból és visszafordultunk.

Utóbb megtudtam, ha egy csomót mentünk volna tovább, egy szárazvízeséshez értünk volna, amiben esős időben csöpög a víz és nem esik.

Talán legközelebb.

Őszi séta

Sok-sok erdőfotót nézni alapjába véve unalmas - én is csak lőni szeretem őket, visszanézni az már más kategória.

De kimenni az erdőbe mindig jó és tényleg gyönyörűek az őszi színek.

A Wagner-forráshoz mentünk, mert az egy viszonylag rövid és szép túra. (Ez a forrás táplálta Utah első serfőzdéjét, amiről még nem írtam részletesen, de azt hiszem, majd bepótolom.) Az egykori vasút vonala felett menő ösvény nem is emelkedik sokat. Szóval tényleg tökéletes.

Meglepő módon a tegnapi vihar után sem volt nagyon sáros az erdő. (A mai vihar után lehet, hogy más lesz.)

A színek és fények viszont tökéletesek voltak.

Megállapítottuk, hogy továbbra is megvan az elhagyott víztározó és hogy továbbra is fotogén.

A tavacskában továbbra is volt víz - több is mint tavasszal.

Szóval minden jó volt és minden szép volt és még a következő vihar előtt kiértünk az autóhoz is.

Bánya a Brigham-völgyben

Az égő béka büdös füstje elől felmenekültünk a hegyekbe. 

Már rég kinéztem egy utat az Emigration Canyon egyik leágazásában. (Azért Emigration, mert itt jöttek be a mormonok, szóval ez a mormon Verecke.)

Az Emigration canyon általában hideg és Pinecrest még hidegebb. Most azonban lenn meleg volt. A kilátás pedig egyre szebb lett ahogy kimásztunk a völgyből és beleereszkedtünk egy másikba.

Ez volt a Brigham-canyon. Egyik a sok ilyen nevű völgy közül.

Amint beértünk, egy viszonylag széles úton haladtunk tovább: valamikor itt egy keskeny nyomtávú vasút haladt a kőbányákba.

A vasútból már semmi se maradt.

Tavaszi virágok között haladtunk felfele.

Meleg volt.

A szembelevő hegyoldalon megláttunk pár szarvast.

Békésen legeltek és nem törődtek velünk.

Egy darabig figyeltük őket, hogy milyen ügyesen egyensúlyoznak a hegyoldalon. Székelyföldön magyarázták el nekem, hogy ezeknek az állatoknak egyik oldalon hosszabb a két lába, hogy jobban tudjanak a meredek hegyoldalakon mászkálni.

A kőfejő után még egy darabig jó volt az út. Látszott, hogy bemélyítették a hegyoldalba.

Aztán az ösvény meredekebb lett. Valószínűleg valahol elhagytuk a "végállomást".

Egy kis patak után az ösvény meredekebb is lett.

Egy újabb patak után hatalmas fenyőfa állta utunkat.

Eredetileg eddig akartunk jönni.

Itt, egy kőomlás mögött volt a bánya bejárata. (A kőomlás nem természetes, egyes újságcikkek szerint a bányatulajdonos örökösei robbantották be a bejáratot, hogy ha a kincs nem lehet az övék, akkor másé se legyen.)

Mielőtt átmásztunk volna a köveken, megtaláltuk a bejárat kapufélfáját.

A sziklák mögött pedig ott volt a bánya - ami inkább egy feltáró járat volt.

Több ellentmondásos történetet olvastam erről a helyről.

A legvalószínűbb (legrégebben emlegetett) sztori egy őrült bányászról szól, aki fejébe vette, hogy itt arany van és éveken át ásta ezt a járatot és kereste az aranyat.

És sok-sok év után se találta meg.

A hosszú, többszöresen elágazó, vízben álló járatot 2014-ben lezárták, valószínűleg, hogy az emberek ne mászkáljanak a bokáig érő jéghideg vízben.

A lakatról és a láncról én meg nem mondtam volna, hogy alig tizenegy éves.

Ha valaki azt mondja, hogy ezt a lakatot használta Kolombusz a Santa Maríán, én elhiszem.

Eredetileg itt akartunk megfordulni - mármint a bányánál -, de mivel volt még időnk, tovább haladtunk felfele.

Ez itt egy vadregényes őserdő volt.

Már jó magasan jártunk: itt még hó borította az ösvényt.

Puppey nagyon élvezte a szaladgálást a hómezőn.

Itt viszont már nem lehetett tovább haladni.

Azaz lehetett, csak nagyon lassan.

Úgyhogy elhatároztuk, hogy itt fordulunk meg és innen megyünk vissza az autóhoz.

Legközelebb megnézzük majd, hova is vezet ez az ösvény tovább.

Erről a kirándulásról is készült egy film, amit itt vagy az alábbi képre kattintva lehet megnézni.

Puppeyval a hegyekben

- A múltkor itt még nem volt semmi! - mondtam csodálkozva, miközben Puppey az "eladó" táblát jelölte meg.

Tökéletes kilátása lesz annak, aki nemcsak ezt a telket tudja kifizetni, hanem azt is, hogy egy közel függőleges sziklafalra építsen.

A táblán kívül egy egész ház is kinőtt ide.

Ahogy másztunk felfele, megállapítottuk, hogy nem rossz.

Csak a kertje lesz kicsi.

Aztán másztunk tovább felfele és én már nem a házakkal foglalkoztam, hanem igyekeztem visszanyelni a tüdőmet.

A tavaszi virágok jó ürügyet szolgáltattak a megállásra.

- Mire vársz? - nézett rá Puppey.

Úgyhogy mentünk tovább felfele.

Néha árnyékos, virágos, fás völgyekben haladtunk, aztán ismét kibukkantunk a kopasz hegyoldalra.

A kilátás egyre jobb lett és a virágnézegetés pedig egyre hosszabb.

- Már csak egy kicsit kell még menni - bíztattam magam.

Csak a második félkörpanorámáig akartam menni.

Puppey lelkes volt, ő ment volna a hegy tetejéig.

Aztán kitárult a völgy Dél fele.

- Ó - mondtam és büszke voltam magamra, hogy még tudok összefűggöen beszélni.

Puppey is körülnézett és annyit mondott: 

- Jelölhetek? - de nem várt választ.

Csináltam erről is egy ötperces videót minimális szöveggel.