A lakóbusz neve Christine?

- Nyekl - mondta a pòráz és beakad a lakóbusz utasülésének felemelhetô karfájába. 

Yoda a póráz végérôl hatalmasat rántott rajta. A Mestert az Erô is segíthette ebben, mert a póráz véglegesen beakadt. 

A lakóbusz Stephen King regényét, Christine-t idézve ragadta meg a pórázt és nem eresztette. 

Lecsatoltuk a Mestert a végérôl és megpeóbáltam megszerelni. Kihúzni. Rángarni.  

- Yoda, mit szólnált, ha egy fotelt is vinnénk sétálni?

- Nyiff, megjelölhetem?

A Mester már nagyon ment volna. Ujjaimmal körbetapogattan a megakadt pórázt. 

- Ha levágom a végét, akkor tudok rátenni egy hurkot és van egy pórázod. 

- Inkább nem lehetne szétvágni az ülést?

A busz meghallotta a Mester javaslatát és támadásba ment át, hirtelen kiszabadult a póráz fele és az orsó azonnal visszacsévélte. A székbôl pedig az elvágott póráz megmaradt darabkája fityegett. 

- Esetleg az övembôl csinálhatok pórázt...

De az rövid volt. Használható, de rövid. 

Aztán megakadt a szemem a hiper-szuper-satöbbi ruhaszárítókötélen. 

A kötél vastag, összefont gumiszálakból áll, közéjük lehet bedugdosni a ruhafarabok részeit és a kötélrendszer a legnagyobb viharban is a helyén tartja a ruhát. 

Kiszedtem belôle Ribizli enyhén vizes ruhadarabját és becsíptettem az ablakba,  majd a gumikötél végét ráerôsítettem Yoda nyakörvére. 

- Gyere, vegyünk pórázt!

- De szép legyen ám! - mondta a Mester és kihúzta magát.