- Ez itt a végállomás, itt a busz visszaforduln- mondta a sofőr és biztos voltam benne, hogy egyikünk hőgutát kapott és, hogy én teljesen jól vagyok, ahogy a fülemben sikítozó hangok is mondták.
- Elnézést, de a Szépjuhászné nem végállomás.
- Mi az hogy visszafordul? - hőbörgött egy utas, aki életére kirótt összalkoholmennyiség jelentős részét elfogyaszthatta.
- De ez nem végállomás! - mondta egy botos úriember, akin látszott, hogy volt budai gyerekszobája és amikor volt gyerekszobája Budán, akkor még apostoli királya volt Magyarországnak.
- Közlekedési esemény történt és forgalmi zárlat van - dobott egymás mellé pár nehezen értelmezhető szaknyelvet a buszvezető.
Baleset volt - fordított a részeg.
A Szépilona kocsiszínnél van az alsó végállomás - segitett a busz kormányosa.
- De hogy gyalogolunk le oda? - aggódott több utas.
- Lábbusszal! - rikoltotta az ittas utas.
De ekkor beállt egy másik busz és többen odatódultunk, hogy levisz-e.
- Miért ne?
- Maguk egy hullámhosszba vannak bekötve? Kérdezte a folyadekpusztító, miközben a busz elindult lefele.
- Baleset volt, a másik busz nem megy tovább.
Valaki befoghatná a részeg részleg száját - gondoltam.
Miközben zúztunk lefefele mint egy bekávézott Mad Max a sofőr berádiózott:
- Hogy nem megyünk tovább? Én itt megyek, leviszem az utasokat amíg tudom! Hogy más nem tud megfordulni nem érdekel, én tudok vezetni.
Ekkor egy másik életből felrémlett, hogy egy buszvezető buszánál csak az egója nagyobb.
- Eddig tudok jönni, akkor sétáljanak le a Szépilonához.
- Hogyan? - tiltakoztak az utasok. A legjobban az ötvenes férfiak és a huszas estélyis hölgyek tiltakoztak.
Én megigazitottam hátizsákom és elindultam.
Hamarosan megjelentek szemből a felfele igyekvő utasok, tökéletes példájaként, mint jelent három kilométer gyaloglás 30 fok feletti hőmérsékletben tűző napon felfele.
Olyanok voltak, mint egy Rejtő-légiósregényének szereplői, akik előtt csak a menni vagy meghalni alternativái szerepelnek.
Egy csapat középiskolás fiú érkezett fehér inggel kezükben, mellkasukon patakokban folyó verítékkel, amit pár negyvenes hölgy hangos “hűűű” kiáltással jutalmazott.
Sajnáltam a fiúkat, mert láttam, el fogja nyelni őket a föld és kezdhetik előlről a gyaloglást felfele.
Szürreális hangulat uralkodott lefele, mindenkin eufória lett úrrá a melegtől és attól, hogy nekünk LEFELE kellett menni.
A kosztümös különítmény hamarosan lemaradt tüsarkúin tipegve, mikozben egy tapadós nadrágot viselő szakállas és egy tapimacit és rajta rövidnadrágot viselő szakállas elszáguldott mellettem.
A nem evilági érzést az egyetlen felfele menő autót lestoppoló apáca fokozta.
Az autó megállt és az apáca rövid beszélgetés után bepattant.
Mi meg elértünk a baleset helyszínehez és reméltem, senki se sérült meg komolyan.
Aztán le is értem a remízhez, ahol a villamosmegállóban egy vörösarcú ember hörgött.
- Hööör. Hoböörrr.
- Jól van? - kérdeztem rémülten, mert tudtam, ha itt rosszul lesz, a villamos se fog menni.
- Höörrrr - felelte és elökaptam egyik üveg vizem és felé nyújtottam.
- Höörrrr - felelte miközben kvantumtechnikával kiúrítette a palackot, majd veríték borította vörös arccal csak annyit mondott: hatvanöt leszek hööörr.
Reméltem a próféta szólt belőle a jövőidőt illetőleg.
De ekkor már a villamoson zötyögtem és a kallerok felbukkanása visszazöttyentett a valóságba.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.