Jozsué pálmaliliomai között

- Ez itt egy Jozsué pálmaliliom - mondtam Puppeynak, aki válaszul felemelte lábát.

Nem szerette a Joshua tree-ket, amiket magyarul - mint nemrég kiderítettem - Jozsué pálmaliliomnak mondanak.

- Utahban csak itt nő - tettem hozzá.

Az "itt" Utah bal alsó (szaknyelven dél-nyugati) csücske közel az arizonai határhoz, Beaver Dam-hoz és a zsombolyhoz.

Nevadában az Extraterrestrial Highway mellett rengeteg ilyen fát láttunk és meg is tanultuk a nevét. Aztán el is felejtettük.

Most megint meg kellett néznem. Jozsué Pálmaliliomja.

Fura növények ezek.

Első benyomásom az volt, hogy levelei rettenetesen szúrósak. Az egyik végén hagytam is egy DNS-mintát táborhelyünkön.

Azt mondják, a mormon telepesek nevezték el őket Jozsué fájának (bocsánat, pálmaliliomának), mert úgy néztek ki, mint Jozsué kiterjesztett karral.

Mások szerint ez nem is így van, Mózesre a fák jobban hasonlítanak.

Szerintem a vita egyik résztvevője se látta se Mózest, se Jozsuét, úgyhogy maradjunk annyiban, a fák kitárt karú szakállas pasasokra emlékeztetnek. Vagy - legyünk gendersemlegesek - szakállas nőkre.

(Lenn: szakállas fa integet a kaktusz mögött.)

Megnéztünk pár kidőlt példányt és nagyon törékenynek tüntek. Mondjuk ha az itteni szelet kibírják, biztosan ellenállók.

Az ágak meglepően könnyűek voltak és nem meglepően tele voltak bogarakkal.

Kidőlve engem sokkal inkább emlékeztettek egy fekvő emberre - dehát nem én találtam meg őket, úgyhogy nevet se én adtam nekik.

Azt olvastam, hogy az indiánok lisztet őröltek magjaiból, össszekeverték vízzel, megszárították és beletörték a fogukat.

Megnézem, tudok-e ilyen lisztet szerezni.