Mamutfenyôk Budakeszin

- Itt van! - kiáltottam fel, amikor megláttam a parkolót. 

- Menjünk!

- Meleg van - mondta Yoda - Autóból nem lehet megnézni?

- Yoda... - mondtam. 

Kiszálltunk és ott álltak a rét mögött. 

- Figyeled, tiszta Amerika!

- Menjünk!

A Zichy család hosszú távra tervezett. Budakeszi vadászlakjuk díszparkjába ültettek 1900-ban három mamutfenyôt. Ezeket a fákat életük elsô húsz évében dajkálni kell, aztán a következô két-háromezer évben egész jól elvannak, ha nem csap mondjuk beléjük a villám. 

Itt az egyikbe belecsapott a hetvenes években és két mamutfenyô maradt Budakeszi határában. 

A vadászlak eltünt, a kertet felfalta az erdô. 

A fenyôk maradtak. 

A keskeny ösvényen egy nő jött szembe egy kétkerekű bevásárlókocsit húzva maga után. Köszöntünk és továbbmentünk a fák felé.

Takaros pihenőhely fogadott asztalokkal, padokkal, réttel és virágokkal.

Egyenesen a fákhoz mentünk.

Nagyok voltak, vagy harminc méteresek. Még vagy ezer év és száz méteresek lesznek.



Körben a Budai-hegyek "magasodtak". Egyik irányba a János-hegy látszott, a másikba pedig kikandikát a lombok mögül a makkosmáriai templom tornya.



Steinbeck is elvitte kutyáját, Charley-t, hogy megjelöljön egy mamutfenyőt. Yoda sem hagyhatott ki két ilyen derék magyarországi példányt.

- Ez mind egy fa? - szagolgatott.

Elővettem egy zacskót a zsebemből és takarítottam. Nagyon szép, rendezett volt a környék. A tisztáson mamutfenyő-csemeték álltak.

- A budakesziek is hosszú távra terveznek - gondoltam, miközben Yoda megjelölte a fákat.

Parkolás Budakeszin

Ribizlifozelek nem épp elegánsan valahogy bekanyarodott a parkolóba Budakeszi közepén. Aztán leesett az álla és beleakadt a pedálokba.

"Fizető parkoló" - látta meg Ribizli a táblát.

- Budakeszin - szólt Ribizli meglepődve Yodának. De ha fizetni kell, akkor fizetni kell.



Kiszálltunk és kerestük az automatát, hogy eleget tegyünk elsőszámú állampolgári kötelességünknek és fizessünk.

Nem találtunk automatát.

- Elnézést, hol lehet itt fizetni? - kérdeztem egy autójában ülő fickót.

- Sosefizettemparkolásértésnemisfogok - morogta nagyjából olyan hangsúllyal, mintha épp a frontra ment volna pirézeket ölni.

Továbbléptünk.

- Elnézést, merre van a parkolóautomata?

- Nem tudom, nem vagyok idevalósi - szállt be autójába a jólöltözött középkorú férfi.

- Bocsánat, fizeti szeretnék a parkolásért - szólítottam meg két helybelinek látszó egyént.

- Hát, azt nem tudjuk, hogy kell.

Kezdtem kétségbeesni. Költeni akarom a pénzem és nem hagyják.



- Nem tudja véletlenül, hogy lehet itt parkolni? - kérdeztem egy hölgyet. És igen, sikerült!

- Menjen a városházára, ott lehet fizetni.

- Köszönöm!

Nem értettem a dolgot, de mentünk Yodával.

- Miért pont az önkormányzatnál? - kérdeztem a Mestert.

- Önkormányzatot rég jelöltem - mondta a bölcsen Yoda.

- Pont ettől félek én - mondtam és felkaptam az ebet és beléptem az önkormányzathoz.



Amint beléptem, egy pultot láttam "Szociális ügyek" felirattal.

Yodával a kezemben közelebb léptem.

- Jónapot kívánok, parkolni szeretnék - mondtam.

- Tizenhármas ajtó.

- Köszönöm.

Egy normál irodába léptem be, ketten ültek egy nagy pult mögött a félhomályban.

- Jónapot kívánok, parkolójegyet szeretnék.

- Száz forint lesz.

Nem értettem semmit, de hagytam magam sodorni az árram, amíg meg nem láttam a papírórát, amit elém tettek.

- Izé, ez mi? - kérdeztem miközben Yoda megszagolta az órát.

- Parkolóóra. Két órát ingyen lehet parkolni. Ezt kiteszik az ablakba beállítva a lejárati időt.

Azaz Budakeszin nem szeretik a belvárost P plusz R parkolónak használókat. Ügyes. (Mondjuk PR parkolókat ettől még kellene építeni a kékbuszok végállomásain, de ez más kérdés.)

- Köszönöm!

Büszkén kitettük az óránkat az autóba és elindultunk sétálni és kiélvezni a belvárosi ingyenes wifit.