IV. Károly király

Tihanyban, az Apátságban mindig is erős volt az utolsó (?) magyar király, boldog IV. Károly tisztelete. 

(A kelet-európai történelem kacifántosságára jellemző, hogy Károly király magyar uralkodó neve Karl Franz Joseph Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich volt.)

Jó dolog olyanokkal beszélgetni történelemről, akik pont az adott korszakot nem ismerik, de jól vág az agyuk: ők egy eltérő nézőpontot tudnak hozzátenni a társalgáshoz.

Ez így történt most is: “Szóval elvesztette a háborút, utána az ország elvesztette a területe két harmadát és csodálkozott, hogy nem akarták, hogy visszajöjjön?”

Castelnuovo ostroma - A spanyol thermopülai

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy V. Károly. Meg Velence. Meg a pápa. Meg a török. Károly utálta a törököt és el akarta vinni a szabadság fáklyáját az elnyomott népeknek. Ja, ezt az indokot később használták és egy másik országban.

Az a lényeg, hogy Károlyunk ki akarta verni a törököt a Földközi-tenger keleti medencéjéből. Azaz mai nyelven szólva bele akart avatkozni a Török Birodalom belügyeibe. Vagy meg akarta védeni saját birodalma érdekszféráját. Velence ennek örült, mert a törökök rosszat tettek az üzletnek. Össze is állítottak egy flottát, ami elindult, hogy megverje a törököket. Csak hát mindenki kevesebb hajót, meg katonát, meg pénzt, meg fegyvert adott, mint ígért. A spanyol katonák így megálltak és felszabadították (elfoglalták) Herceg-Novit, amit akkor Castelnuovonak hívtak.

- Várjatok - mondták a velenceiek - Castelnouvo pont két városunk, Cattaro és Ragusa között van. Adjátok nekünk!

- Ez ősi spanyol föld - felelték Károly udvarában. Lehet, mást mondtak, de a lényeg az volt, hogy nem adták Castelnouvot.

Erre Velence bepipult és visszavonta a hajóit. Doria admirális meg hajók nélkül nemigen tudta ellátni a várost. Károly ennek ellenére dafke nem hívta vissza a katonáit. Lehet, el is feledkezett róluk, volt elég baja az Újvilággal, meg a birodalma többi részével, meg azzal a fránya Lutherrel. A kasztiliai parlamentnek is tele volt a pecsétnyomója a költséges külországi háborúkkal, ők se akartak tudni semmit Castelnuovóról.
Erre a pápa is visszahívta a hajóit.

Castelnouvóban meg ottmaradt háromezer spanyol katona, pár száz albán lovas és néhány tájékozatlan helybeli, akik örök optimistaként azt hitték, ebből még kisülhet valami jó.

Francisco de Sarmiento, a spanyolok kapitánya ottmaradt egyedül az albánokkal, a helybeliekkel és egy egész tercióval.

(A tercio maga volt a forradalom. Mármint a hadügyi. A spanyol elitgyalogságnak, a tercióknak az volt a lényege, hogy különféle fegyverzetű alakulatokat integráltak egy egységbe. Ezt az integrációt pár száz évente feltalálták és aki kitalálta, az pár évtizedre uralhatta a hadszinteret. A tercióknak nagyjából száz év jutott.)




Miután a spanyol-velencei-pápai hajók elvonultak, megindultak a törökök. Barbarossa, a rettegett török admirális húszezer emberrel támadott a tenger felől, Boszniából pedig további harmincezer katona érkezett. 1539 július elejére bezárult a gyűrű Castelnuovo körül.

Barbarossa szabad elvonulást kínált a spanyoloknak.
Sarmiento válasza rövid volt:

- Ha akarnak valamit, jöjjenek érte.

Július 24-én megkezdődött az ostrom. Az első roham több ezer török katona életébe került. Az ostromot 25-én hajnalban spanyol ellentámadás követte.
Barbarossa ezt követően napokig lővette a várost és augusztus 5-én sikeresen el is foglalta az.

A tercio maradványai az erődbe húzódtak vissza és visszavertek még egy általános támadást.

Barbarossa tiszti rangot és tiszes életet kínált minden egyes spanyolnak, aki megadja magát. A túlélők ezt az ajánlatot is elutasították:

- Nem azért köldött ide minket a királyunk, hogy megadjuk magunkat!

Barbarossa tüzérsége módszeresen lerombolta az erődöt és augusztus 7-én a törökök megindították utolsó támadásukat a 600 túlélő ellen. Ekkora már az összes tiszt elesett. A még járóképes sebesültek is fegyvert fogtak, úgy várták az utolsó rohamot. A tercio utolsó katonái a várudvaron estek el.

Egyes becslések szerint csaknem húsuezer törököt vittek magukkal a másvilágra.

A tercióból mintegy százan élték túl az ostromot. Őket eladták rabszolgának.

Hat évvel később huszonöten sikeresen megszöktek és visszahajóztak Hispániába.


A spanyol thermopülai történetét ugyanúgy elfeledték, mint a székely Nyerges-tetőét.





- És volt ennek valami értelme?

- Katonailag? Politikailag? Gazdaságilag?

- Aha.

- Semmi. Még egy fimlet se forgattak a történetből. Sőt, regényt se írtak róluk.



Megjegyzés: Nyerges-tetőről viszont Kányádi Sándor írt verset. Magáról a csatáról a lemil blogon olvasható egy nagyon jó leírás.