Garázsszél III - tódul a nép, árad a nép

Reggel fél kilenckor a Kofakommandó összeállt. Mindannyian, akik részt vettünk a garázsszélen, ott tömörültünk a beállóban. Ekkor már glédába szedve álltak a cuccok a ház előtt. A könyvek dobozban lapultak, a bútorok csendben vártak, az apróságok ládákba bújtak, az edények csillogtak, az üvegek villogtak.

Tanulva az ereszgázoló esetéből, most nem akartunk vevőt kocsival beengedni az udvarra.

Vártunk.

A Vevők nem jöttek, csak egyik szomszédunk, A, aki hozott pár apróságot eladni. Jött pár (öt) síléc, két bála szigetelés, egy közel muzeális színestévé, meg egyéb apróságok.

Ez egy rendhagyó vásár volt: a holmik nem fogytak, hanem szaporodtak.

Aztán megjött az első két vevő. Átlagéletkoruk száz év lehetett. Komótosan kimásztak az autóból (addig én megírtam a reggeli blogbejegyzést), kedvesen mosolyogtak, a bácsi botjával megpiszkálta az érdekesebb darabokat, de mivel nem éltek, ezért otthagyta őket. A néni is kedvesen mosolygott és végigsétált a kínálat előtt. Majd visszafordultak autójukhoz. Amint odaértek - fél óra múlva - elmentek. Nagyon aranyosak voltak. Legszívesebben adtam volna nekik egy-egy zseblámpát ajándékba.

Aztán benézett két szomszéd, ezzel 75 évre csökkent a látogatók átlagéletkora.

Rövid csend után megérkezett a következő vevő, lassított, majd továbbált. “Drive thru” jellegű vevőből sokan voltak, elautóztak a ház előtt, majd elmentek. Aztán jött a hamburgereiről híres T és megtörte a jeget: vett egy dollárért egy füstölőt.

Aztán csend volt. Lomizók köröztek keselyűként az utcákon, vevő azonban nem volt. Aztán, aztán a semmiből egy népes család materializálódott a betonon. Elvittek pár könyvet, pár apróságot, pár nagyobb cuccot, majd - ha egy üzlet beindul - alapon megállt egy autó, amiből egy hölgy pattant ki és rövid alku után vett egy bála szigetelést és egy tekercs fonalat, majd zsákmányát a kocsiba gyömöszölve távozott. A család még gondolkodott egy jógamatracon, de a Kofakommandó őszinte sajnálatára azt már nem vették meg. De visszajöttek egy fakehelyért, amit mi egymás közt csak a Szent Grálként emlegettünk.

Vártunk.
Lomizók jöttek, lomizók mentek, majd egy hispán család érkezett.



Majdnem megvették a műtárgyat, de aztán kiválasztották az edénykészletet és pár apróságot. A férfi egy darabig szemezett a lassúszakáccsal, majd spanyolul megjegyezte a feleségének, hogy inkább nem kell. Ekkor bevetettem a nagyágyút.

- Ötért elvihetik - mondtam spanyolul. Vitték.

Már majdnem zártuk volna a boltot és mentünk volna ebédelni valami nagyon amerikait, amikor jött egy piros teherautó:

- Mennyi a grill?

- 5. Vagy ha van jobb ajánlata...

- 5? Jó lesz. Hozom a pénztárcámat.

Még most is hozza.