Kemencetúra

- Ott van! - mondtam diadalmasan Yodának - Mondtam, hogy egyszerű lesz megtalálni!

- És hogy megyünk oda?



A Mesternek igaza volt. Még télen olvastam, hogy a már megtalált mészégető közelében van egy másik, sokkal kevésbé ismert, elhagyatott boksa. Google Earth-en megkerestük, kinéztük az utat. Egyszerű volt. Egy gerincen kellett átvágni és leereszkedni a másik oldalon. Egy szép tavaszi napon elindultunk.



Elmentünk a helyreállított boksákig, majd itt majdnem toronyiránt elindultunk felfele, hogy átvágjunk a gerincen. Felfele még lehetett menni, volt egy ösvény is és a boksák elmaradtak a távolban.



A másik oldalon kinéztünk: ott voltak lenn a boksák a következő völgyben. Jó helyen voltak. Egy alpinista, egy pók, egy Gollam, egy ejtőernyős esetleg le tudott volna ereszkedni a völgybe, de saját magamban nem voltam biztos. A Mesterről meg tudtam, hogy ilyen hülyeségre nem tudom rávenni, annak ellenére, hogy neki négy lába van.



Elindulunk és ahol tudunk, bemegyünk a völgybe - mondtam Yodának. Yoda szkeptikusan nézett.



Igaza volt, nem találtunk olyan helyet, ahol nyugodtan le mertem volna ereszkedni a völgybe. Többször kinéztünk felmászva kisebb dombokra, hogy le lehet-e mászni.

Szerencsére még indulás előtt kinéztem egy útnak látszó valamit, ami kisebb kerülővel nyílegyenesen odavitt. Nem igazán tudtuk eldönteni, hogy ez út volt, csapás vagy csak valaki odatett a tájra egy vonalat. Útnak túl egyenes és meredek volt. De lehetett rajta haladni.



Óvatosan ereszkedtünk lefele és egyszercsak egy rég elhagyott ásóba botlottunk. Yoda azonnal keresni kezdte a hozzá tartozó aranyásót, de nem ásott elég mélyre. Az ásó mögött meg ott volt a mészégető. Majdnem belegyalogoltunk a hegyoldalnak támaszkodó kéményébe.



Csend volt.
Nyugalom.



Madarak csiripeltek, mókusok kukucskáltak és a kövek meg a téglák némán néztek le ránk. Látszott, rég járt erre valaki is.



Néztük az omladozó kemencéket, a megfeketedett téglákat.

- Yoda, érzed a hely hangulatát? - kérdeztem a Mestert.

- Igen. Eszünk?



Ettünk, aztán elindultunk visszafele. Köves talajon, meredeken. Yoda ki is jelentette, ilyen éles sziklákon ő nem megy. Aztán a szemembe nézett, körülöttem karikák kezdtek ugrálni és a következő emlékem, hogy a Mesterrel a kezemben mászok felfele. Amikor elhagytuk a sziklákat, kitisztult az agyam és letettem a sértődött Yodát. Másztunk tovább.

Más úton mentünk vissza az autóhoz. Kimásztunk a Bonneville Shoreline Trail-re és onnan ereszkedtünk vissza a helyreállított kemencékhez.



- Érzed a hely hangulatát? - kérdeztem Yodát.

- Igen. Eszünk?