A Parlement hômérôje

Jó dolog a Parlamentben részleteket nézegetni, mert mindig valami érdekeset lehet találni.

A Reaumur skála az 1700-as évek végén komoly vetélytársa volt a Celsiusnak: Franciaországban, Oroszországban és a német területeken egyaránt elterjedt volt. A Réamur-féle hőmérőn nulla fok a víz fagypontja, a nyolcvan a forrpontja. Ez lett a skála veszte: a franciák a metrikus rendszert preferálták, így végül a száz fokú Celsius-skála terjedt el.

A Réaumur-skála helyenként máig használatban van: különleges olasz sajtok készítésekor, illetve holland szirupok gyártásakor használják.

Meg a Parlamentben, ahol több régi hőmérőnek kettős beosztása van.

A kávé és a üdítő itt fizet

- Biztos egy megélhetési bevándorló fordította - néztem a papírt a Várbazár büféjében.

- Vagy ennél a pénztárnál fizetnek a kávék és az üdítők és a kávé.

Buhera

Ez annyira buhera, hogy én alig tudom eldönteni, vicces vagy felháborító. 

Kis házikó Zuglóban

Ribizlifőzelék élete jelentős részét Kispesten élte le, ennek ellenére csak kicsit elfogult szűkebb pátriája iránt. Ugyanakkor nem érti, miért számít Zugló annyira jó környéknek.

Aztán egy forró nyári napon (Ribizli meg merne esküdni arra, hogy amikor pillanatnyi elmezavarában megpattintotta az ablakot az autóban, forró üvegcseppeket sodort be a menetszél), egyszercsak a fenti épület jött szembe.

Eleinte Ribizli a túlzott hőhatásra gyanakodott.

De nem. A ház ott volt. Mint egy Erdélyből idepottyantott gazdag roma palota állt Ribizlivel szemben.

Ribizlifőzelék ekkor felsóhajtott:

- Hát igen, ilyen tényleg nincs Kispesten.

Szôr Incze

- Szôr Incze? - olvastam csodálkozva. Annak, hogy Szôr Incze, semmi értelmes sem volt. 

Nagyon meleg volt. A szemembe csorgó verítéktôl még láttam, hogy az autó kerekei beleolvadnak az aszfaltba 

Megráztam fejem. Nem lehet Szôr Incze. Egy határkôre nem írták azt, hogy Szôr Incze. 

A határkövet az autóból láttam meg és leparkoltam, hogy jobban megnézzem. 

Láttam, az elsô pesti határkövek egyike, 1738-as. 

Az is látszott, amíg a veríték újabb hulláma el nem vette ideiglenesen szemem világát, hogy a követ 1933-ban is használták és hogy környékét ma is rendben tartják. Talán arrébb is tették picit, hogy jobb helye legyen. 

Jártam a kô körül, mint egy, a megfelelô poziciót keresô kutya.

De miért Szôr Incze? Tudtam, hogy nem lehet Szôr Incze, de annyira meleg volt, hogy alig tudtam koncentrálni. Aznap legalább egy tucat karambolt láttam, legmeglepôbb az volt, amikor egy tanulóvezetô csúszott bele egy teherautóba, annak ellenére, hogy a T-betûs autóban a kettes féknélt egy oktató is ült. Néztem a feliratot. Szlôr Incze. Nem lehet!

Ittam egy kevés teavizet tea nélkül. 

A szöveg ekkor kitisztult és Sz• Lôr • Inczé, Szent Lôrinczcé alakult. Ez már valószínûbb volt, bár fenntartom, a Szôr Incze vagy Szlôr Incze az sokkal izgalmasabb felirat. 

Nem ivóvíz

Fantasztikus ez a szobor-csobogó Szentendre új "tengerpartján".

Csak azt, hogy nem ivóvíz, nem a bronzmadarak mellére kellene írni. Vagy az a művészi koncepció része és a víz mégis ivóvíz?

A Bazilika liftje

Végleg eltüntek a Szent István Bazilika (székesegyház) évek óta használaton kívüli mozgáskorlátozott liftjének romjai. 

A lifté, ami megépítése óta permanensen üzemen kívül volt.

Nyugodjék békében. Remélem, jobb megoldás születik helyette. 

Addig marad a babarally. Mondjuk megnézném ugyanezt kerekesszékkel....

Mamutfenyôk Budakeszin

- Itt van! - kiáltottam fel, amikor megláttam a parkolót. 

- Menjünk!

- Meleg van - mondta Yoda - Autóból nem lehet megnézni?

- Yoda... - mondtam. 

Kiszálltunk és ott álltak a rét mögött. 

- Figyeled, tiszta Amerika!

- Menjünk!

A Zichy család hosszú távra tervezett. Budakeszi vadászlakjuk díszparkjába ültettek 1900-ban három mamutfenyôt. Ezeket a fákat életük elsô húsz évében dajkálni kell, aztán a következô két-háromezer évben egész jól elvannak, ha nem csap mondjuk beléjük a villám. 

Itt az egyikbe belecsapott a hetvenes években és két mamutfenyô maradt Budakeszi határában. 

A vadászlak eltünt, a kertet felfalta az erdô. 

A fenyôk maradtak. 

A keskeny ösvényen egy nő jött szembe egy kétkerekű bevásárlókocsit húzva maga után. Köszöntünk és továbbmentünk a fák felé.

Takaros pihenőhely fogadott asztalokkal, padokkal, réttel és virágokkal.

Egyenesen a fákhoz mentünk.

Nagyok voltak, vagy harminc méteresek. Még vagy ezer év és száz méteresek lesznek.



Körben a Budai-hegyek "magasodtak". Egyik irányba a János-hegy látszott, a másikba pedig kikandikát a lombok mögül a makkosmáriai templom tornya.



Steinbeck is elvitte kutyáját, Charley-t, hogy megjelöljön egy mamutfenyőt. Yoda sem hagyhatott ki két ilyen derék magyarországi példányt.

- Ez mind egy fa? - szagolgatott.

Elővettem egy zacskót a zsebemből és takarítottam. Nagyon szép, rendezett volt a környék. A tisztáson mamutfenyő-csemeték álltak.

- A budakesziek is hosszú távra terveznek - gondoltam, miközben Yoda megjelölte a fákat.

Azok a bevándorlók

J, aki tökéletesen, de erős akcentussal beszél magyarul, elment a fodrászhoz. J spanyol és tizenhat év alatt nyelvileg olyan szintre jutott, hogy néha műfordításokat csinál.

Fodrász, amint vágja J hosszú haját:
- Eddig csak a hajléktalanoktól kellett félni.
Csattog az olló.
- De már itt vannak ezek a bevándorlók is, jönnek és jönnek és egyre többen vannak.

Római fürdő

- Jaj - döbbent meg az ember és hátrahökölt.

Alaposan meglepődhetett. A rácson félig átkígyózott kövér Ribizli egy telefont tartott be a rácson át messzire és úgy fotózta a római fürdőt az aluljáróban.

Igazából nem lehetett oldalról megmondani, hogy a nagy halom kő az mi volt, de én tudtam, hogy itt az aluljáró elkerített szögletében egy római fürdő romjai bújnak meg.

A kőhalom oldalról, az aluljáróból se mutatott sokat, bármi lehett volna UFÓ leszállópályától római teremfocipályáig.

- Tíztől nyitva vagyunk - mondta a férfi, miközben összeszedte magát És ingyenes.

El fogunk jönni.

Hajnalban a Flórián téren

Hat harminc nem kifejezetten hajnal. Sôt, a nap is a hasamra sütött. Meg a tarkómra.

Ahhoz képest viszont, hogy hét húszra jöttem, korán volt. (Negyedórával késôbb indulva lehet, elkések, a többiek beszorultak valami újabb dugóba.)

Az aluljáróban láttam meg a sírkövet. Még a pre-digitális világban jártam itt, akkor az aluljáró enyhén koszos volt és sötét. Most tisztaság fogadott. 

Meg a régi sírkövek. 

A római nekropolisz beköltözött a halott római városba. 

Az egykor a falon túl álló síremlékek a falakon belü hirdették állítójuk és a császár(ok) dicsôségét. Az egyik római sírkô alatt sárgaréz emléktáblát találtam, ami egy itt meghalt fiatalember emlékét idézte. 

Az egykor impozáns fal "védte" az aluljárót, most talán a hajléktalanok támadását próbálta elhárítani. 

A kapu körül csövik tanyáztak és egy korai turista hátát egy oszlopnak vetve jegyzetelt és rajzolt. 

A forgalom zaja egyenletes zúgássá szelidült. 

A kváderkövekbôl épült fal tökéletesen kirajzolta a városkapu, a fal és a bástyák helyét. 

Az aluljáró másik ága a középkori Óbuda emlékeit mutatta be, majd hirtelen kiléptem a fényre és ott ragyogott Szent Flórián a napfényben. 

Egyfelôl tetszettek a romok. Érezni lehetett, hogy valamikor ez egy római város volt (és érezni lehetett, hogy többen nem jutottak el az elsô vécéig), hogy a múlt tényleg az aluljáróban figyel. Másfelöl a romok nem tartoztak a városhoz. Itt voltak egy nagy, kihasználatlan tér közepén elvágva minden környezettôl. Nem egy felirat se mondta el, mi, miért, hol, hogyat, mit vagy hogy ki és minek. 

Persze, a fantáziának is kell egy kis teret hagyni, na de ennyit!

Elkertelni

- Mert a telek hátsó részét, amikor I még élt, elkertelte.

Pislogtunk.

Az "elkertelni" szó valahogy kimaradt életünkből.

- Az ősök - magyarázta a szomszédasszony, aki valamivel idősebbnek nézett ki Matuzsálemnél - kötöttek valami egyeszséget és I akkor a kert végét elkertelte.

Ez vagy negyven éve történhetett, de még mindig nem értettük, miről van szó. Az agyunk azonban járt.

- Elkertelte?

- Persze, oda tette a keritést, ahova nem való, elvett a telkünkből egy darabot.

Ekkor már értettem. Elkertelni annyit tesz, hogy a keritést szándékosan rossz helyen vezetni területnyereség szándékával. Lehet, népi etimológia, de akkor a kertelni, mint mellébeszélni is innen jön.

Ami pedig I-t és az akkori szomszédját illeti, negyven éve arrébb tettek egy keritést (elkerteltek valamit), most meg ülnek egy felhő szélén, lóbálják a lábukat és röhögnek rajtunk.

Szerintem I-t miniszterelnökké kellett volna választani, kicsit elkertelte volna az országhatárt és csak ma venné észre valami szemfüles tisztviselő, hogy Kolozsvár a határ innenső oldalára került...

A régi téglarajzok

Az ELTE Múzeum köruti épülete előtt sétáltunk Yodával.

Tavaly már feltünt, most végre nyugodtan megnéztem: valóban eltünt egy csomó téglarajz az egyetem sarkáról.

A 19. század végén az itteni lóvasútvégállomáson unatkozó váltóőrök karcoltak Szentkoronát, önarcképet, évszámot, kardot a téglákba.

Az ELTE-tömb renoválásakor lecsiszolták a téglákat és a legtöbb rajz alaposan megkopott.

Kár értük: szerintem plexilap alatt megőrizni kellene ezeket. Úgysincs már belőlük sok. A legtöbb téglaépületről már lekoptak, lecsiszolták őket.

Ifjúsági katonai tábor

Ifjúsági katonai tábor - olvastam.

Hát... ehhez én túl pacifista vagyok, de ha valakinek ez kell a boldogságához, legyen.

Rejtélyek

Ribizlifozelek annyira ért a kozmetikához, mint egyszeri politikus a gazdasághoz, úgyhogy elhűlve olvasta a fenti táblát.

- Arcvasalás - ez úgy hangzik, mint egy speciális kihallgatási módszer, amivel az inkvizició a különlegesen makacs eretnekekkel hitvitázott.

- Műköröm gél lakkozás (oldható) - még jó, hogy oldható...

- Kavitációs zsírbontás alakformáló testkezelések - akármi legyen is ez, rosszul hangzik.

- Tű nélküli mezoterápia - ha tű nélküli, akkor csak jó lehet...

- 3D és 4D műszempilla (természetesen ombre). Mert három dimenzióban már nem fér el a műszempilla és négy kell hozzá?

Rejtélyes dolgok ezek...

Parkolás Budakeszin

Ribizlifozelek nem épp elegánsan valahogy bekanyarodott a parkolóba Budakeszi közepén. Aztán leesett az álla és beleakadt a pedálokba.

"Fizető parkoló" - látta meg Ribizli a táblát.

- Budakeszin - szólt Ribizli meglepődve Yodának. De ha fizetni kell, akkor fizetni kell.



Kiszálltunk és kerestük az automatát, hogy eleget tegyünk elsőszámú állampolgári kötelességünknek és fizessünk.

Nem találtunk automatát.

- Elnézést, hol lehet itt fizetni? - kérdeztem egy autójában ülő fickót.

- Sosefizettemparkolásértésnemisfogok - morogta nagyjából olyan hangsúllyal, mintha épp a frontra ment volna pirézeket ölni.

Továbbléptünk.

- Elnézést, merre van a parkolóautomata?

- Nem tudom, nem vagyok idevalósi - szállt be autójába a jólöltözött középkorú férfi.

- Bocsánat, fizeti szeretnék a parkolásért - szólítottam meg két helybelinek látszó egyént.

- Hát, azt nem tudjuk, hogy kell.

Kezdtem kétségbeesni. Költeni akarom a pénzem és nem hagyják.



- Nem tudja véletlenül, hogy lehet itt parkolni? - kérdeztem egy hölgyet. És igen, sikerült!

- Menjen a városházára, ott lehet fizetni.

- Köszönöm!

Nem értettem a dolgot, de mentünk Yodával.

- Miért pont az önkormányzatnál? - kérdeztem a Mestert.

- Önkormányzatot rég jelöltem - mondta a bölcsen Yoda.

- Pont ettől félek én - mondtam és felkaptam az ebet és beléptem az önkormányzathoz.



Amint beléptem, egy pultot láttam "Szociális ügyek" felirattal.

Yodával a kezemben közelebb léptem.

- Jónapot kívánok, parkolni szeretnék - mondtam.

- Tizenhármas ajtó.

- Köszönöm.

Egy normál irodába léptem be, ketten ültek egy nagy pult mögött a félhomályban.

- Jónapot kívánok, parkolójegyet szeretnék.

- Száz forint lesz.

Nem értettem semmit, de hagytam magam sodorni az árram, amíg meg nem láttam a papírórát, amit elém tettek.

- Izé, ez mi? - kérdeztem miközben Yoda megszagolta az órát.

- Parkolóóra. Két órát ingyen lehet parkolni. Ezt kiteszik az ablakba beállítva a lejárati időt.

Azaz Budakeszin nem szeretik a belvárost P plusz R parkolónak használókat. Ügyes. (Mondjuk PR parkolókat ettől még kellene építeni a kékbuszok végállomásain, de ez más kérdés.)

- Köszönöm!

Büszkén kitettük az óránkat az autóba és elindultunk sétálni és kiélvezni a belvárosi ingyenes wifit.

Vakvezetô

Errôl a vakvezetô csíkról a klasszikus és nagyon bugyuta vicc jut az eszembe:

A vak kezébe fog egy reszelôt. Tapogatja, tapogatja, majd felhúzza szemöldökét:

- Ki írta ezt a hülyeséget?