Óriáskerekezés

- Tessék befáradni - mondta tökéketes angolsággal a fickó az óriáskeréknél.

- Itt van a beszállás - mondta a másik hasonlóan jó angolsággal.

- Amikor felértek a legmagasabb pontra, egy ideig megáll a kerék - folytatta a magyarázatot.

Kora reggel csak mi voltunk az óriáskeréken és mindenki angolul beszélt velünk.

Nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert külföldinek néztünk ki vagy mert nem tudtak magyarul.

Kapualj

Néztem a kapualjat a rács mögött.

Nehezen döntöttem el, hogy steampunk vagy gótikus horror a műfaja vagy talán urban fantasy esetleg valami noir.

Olyan hely, ahol illegális szervkereskedelem folyik. Vagy zugpálinka. Esetleg zugpálinkában tartósítják az illegális szerbeket.

Aztán néztem a cégtáblákat: nagyon olcsó kell legyen az a home stay, ha valaki ide be mer menni.

Tovább néztem a cégtáblákat.

Nagyon jó orvos kell legyen az a szülés, hogy egy kismama ide bemenjen.

Szobor a Kopaszin

- De jó szobor! - mondtam, de nem Leóra és Fredre gondoltam Kolodkótól a Kopaszi-gát elején.

Ők tökéletesek voltak és különösen tetszett, hogy amikor benéztem a lakókocsiba, ott volt minden bútor, ami egy guruló házhoz jár.

Az is eszembe jutott, hogy egy nagyon hasonló lakókocsit láttunk évekkel ezelőtt az Antilop-szigeten.

De mondom, nem erre a szoborra gondoltam, hanem a régi malmoknál levőre.

- Hol??? - kérdezte Á, aki hiába meresztette a szemét, nem látta a szobrot, mert rossz helyen kereste. A szobrok ugyanis alapesetben a földön állnak.

- Ott, a malmok közt a levegőben! Nagyon jó kinetikus szobor!

Néztük a mozgó "kinetikus szobrot".

Összenéztünk:

- Az NEM SZOBOR!

A "nem szobor" lassan araszolt tovább.

Leültünk nézni, egyenesen bele valami szúrósba, de addig nem álltunk fel, amíg a "nem szobor" el nem ért a tetőre.

Ahol leszállt, majd elindult visszafele.

Mi felálltunk a szúrósból és inkább kimentünk a félszigetcsúcsra megnézni a Dunát. Ez jobb választásnak tünt, mint a Dürer-kert kötéltáncosa.

A Duna megnyugtatja az idegeinket.

Czetz János a Rómain

Amikor először megláttam Czetz Jánosnak lovasszobrát a Rómain, első gondolatom nem az volt, hogy az erdélyi örmény tábornoknak, aki 1849-ben az erdélyi hadsereg főparancsnoka is volt és később Argentínában megszervezte a katonai oktatást, miért pont a Római parton van lovasszobra.

Nem.

Az én kérdésem az volt, hogy valóban szőrén üli-e meg a lovat.

Szó szerint.

Az elfelejtett kikötőváros

A Duna-parti építési szabályzatok módosításáról Karácsony Gergely főpolgármester tett közzé nemrég egy bejegyzést. Ebben így foglalta össze a lényeget: „rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a lakók életét megkeserítő, és a panorámát elcsúfító hajókat a belvárosból”.

A fenti idézetet Budapest főpolgármestere mondta a Dunapartról. 

Igen, nem szépek ezek a hajók, meg sok az ember is (a turista maradjon otthon és onnan utaljon), de most nem erről lesz szó, hanem arról, hogy a hajók Budapest történelmi látképének szerves részei.

Mert Budapest (és előtte Pest-Buda) egy kikötőváros volt, ami részben a hajózásból élt. Él.

Érdemes megnézni a régi Dunapartot ábrázoló metszeteket, fotókat: tele vannak a látképet elrondító hajóval.

A rakpartok eredetileg nem az autóknak vagy romantikus piknikezőknek épültek, hanem, ahogy a nevük is mutatja, kikötőknek. (Ha valaki megnézi a lenti képet, lehet látni, hogy a rakpart helyén parkoló hajók sokasága rondítja a városképet a városlakók nagy örömére.)

A városba a Dunán érkezett a gabona (amit hajómalmokon őröltek meg), a Dunán hozták a Vásárcsarnokba az élelmiszer zömét (amit a rakpartra vivő alaguton szállítottak be a pincébe) és a budapesti ipar nagy része se véletlenül épült a folyó mellé.

Csepel pedig tengeri kikötő volt...

Szóval ha a belvárosi történelmi városképet védjük, akkor annak a hajók szerves részei.

Hajók nélkül talán  halott is lenne a Dunapart...

Séta a másik hidon

- Még le van zárva! - csodálkoztunk rá a hídra és Á-val azonnal bementünk az úttest közepére, csakúgy, mint az Erzsébet-hídon.

A többség konformista volt és továbbra is a járdán közlekedett kivéve az apukát kisfiával, aki valószínűleg életreszóló élményt adott az ifjú bicajosnak.

Mi lelkesen mentünk a híd közepén és merészségünk újabb jutalomra talált: egy forgalommal szemben, rendőri felvezetéssel haladó villamosra.

Már megérte erre járni!

Be lehet menni... - Párisi udvar

- Húsz másodperc - mondta Á, mikor megálltunk és vártuk, hogy valaki leültessen.

Tizenötnél jöttek és leültettek egy jó asztalhoz.

A kávé tökéletes volt. A felszolgálás is.

A passzázs gyönyörű lett.

Az üvegkupolára felnézve hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a teteje az kifele vagy befele dudorodik.

De hiányzott a 3D-s cápa a kirakatból, ami az óvatlan járókelőkre leste fogát.

És persze a Párisi udvar nem volt tökéletes - pont az a szerepe veszett el, hogy ez egy passzázs, ahol az emberek átsétálnak egy épületen belül egyik utcából a másikba.

Zeneakadémia

- Láttad már a felújított Zeneakadémiát? - kérdezte Á, miközben sétánk tizennegyedik kilométeréhez közeledtünk.

- Nem! Nagyon rég voltam itt!

- Gyere, nézzük meg!

Ilyeneket nekem nem kell mondani.

Bementünk.

- Áááááá - mondtam.

Tudtam, hogy a Zeneakadémia Budapest egyik legszebb szecessziós belsője, de ezt más tudni, más emlékezni rá és más látni.

- Csodaszép! - mondtam - Pont olyan, mint amire emlékeztem!

- Te mikor voltál itt utoljára?

- Azt hiszem, Ferencsik vezényelt.

Finger és fia

Nagyon szeretek Budapesten sétálni. (Azt hiszem, ez nem újdonság.)

A séták alatt mindig találunk valami újat, szépet, érdekeset. 

Tegnap egy házon megláttam egy régi feliratot (ez se meglepő): Finger és fia. 

Fingerék (Gyula és Sámuel) egy bizományi üzletet és rézügynökséget üzemeltettek a Hajós utcában, de írtak olyan izgalmas kiadványt is, mint az Utasítás alumínium és fredal anyagok autogénhegesztésére. 

Néztem a büszke cégnevet és azon morfondíroztam, ezt lehet-e ghost sign-nak mondani. (Ha valaki nem akarja követni a linket és elolvasni a hosszú bejegyzést, a ghost sign egy már nem létező cég falra festett reklámja.)

A felirat bámulása közben attól a -meglehetősen hülye-gondolattól nem tudtam szabadulni, hogy vajon hogy becézték id. Finger fiát? Esetleg Kisujj?

A romantikus Budapest

Álltam a boltban és a pénztáros fülében és orrával több karikával, mint ahány ujj van családomban rámnézett:

- Milyen volt a hétvége?
- Család megy Európába, nekik vásárolok, én maradok, vigyázok a kutyára.
- Hova mennek?
- Magyarországra.
- Csak Budapestet ismerem. Gyönyörű. Ott voltam nászúton. Ott a világ legjobb konyhája.
- Miért Budapest?
- Dédanyám cseh, de Magyarországról került oda. Nagyanyám azt mondta, Budapest a legromantikusabb hely nászútra.

Mestermű - Légópince

Budapesten járva sokmindent szeretek fotózni. Szeretem megörökíteni magamnak a kapukat, az szobrokat, a házakat és - többek között - gyűjtöm a légópincék nehéz fém ajtajait is.

Van belőlük pár tucat a Flickr-en.

Ilyet azonban még nem láttam: az ajtón ott virított az ajtót készítő mesterember neve.



Sós Ferenc, Pestszenterzsébet, 6164/III-1939

Az ajtó súlyát valamikor kisatírozták. Lehet, fogyókúrázott.

Örülök, hogy megmaradt és, hogy Sós Ferenc, akárki is volt, túlélte a világégést, csakúgy, mint az a stramm ajtó, amit készített.

A legendává váló piszoár

Dracula megvolt. De mi nem hagytuk abba a keresést.

- Itt kell legyen!
- De hol van?

Piszoárt kerestünk a Vajdahunyad vár mellett. Tudom, hogy ott egy óriási park mögött, de nem azért, mi nem vagyunk olyanok. Nem olyan piszoárt kerestünk.

- A fal mellett kell legyen.
- De a másik oldalon.

És valóban, ott volt Kolodko mester másik alkotása, a Duchamp-ot és az ő csészéjét megszégyenítő brunz, bocsánat, bronz miniwécé.



Még folyadék is volt benne, de szerencsére csikk nem úszott a lében, ami, szintén szerencsére, víz volt.



Remélem, nyáron a ligeti sörkertek vendégei nem fedezik fel az általuk ihletett műalkotást.

Drakula a Vajdahunyadvárban

A Vajdahunyad váránál levő Drakula-szoborról évek óta szerettem volna fotót készíteni. Most végre eljött az alkalom és minden feltétel adott volt a szoborfotóhoz: Budapesten voltam.

Átsétáltunk az udvarokon, hallgatózás közben megtudtuk, mennyit ér egy ingyenes túra és már ott is voltunk az egyik leghíresebb magyar, Blaskó Béla Ferenc Dezső szobránál. Blaskó Béla Ferenc Dezső szülei nem sejthették (?), hogy gyermekük karrierje érdekében nevet változtat és szülővárosa nevét veszi majd fel, hogy Lugosi Béla néven lesz világhírű.

Drakula szobra is egy gerillaszobor, egyike az első budapesti gerillaszobroknak. Picit újabb a kommunista rendszer áldozatainak emlékművénél. Lugosi Béla 2003 óta várja gyanutlan áldozatait a vár Liget felöli oldalán. A szobrot Harmut Zech német szobrász készítette és állított fel egy sötét éjjelen (remélem, teleholdkor) barátaival teljes titokban. Az alkotó neve úgy három éve ismert, akkor bukkant fel a Köztérképen egy megjegyzésben.

Most végre úgy találkoztunk, hogy Drakula mozdulatlanul nézett és nálam volt egy fényképezőgép. Drakula lelkesen pózolt, én pedig kattintottam, mielőtt denevérré változott volna.