Centerville közepének szobrai

- Szobor! Szobor!! Szobor!!! - mondta Puppey és nagyobb sebességfokozatba kapcsolt.

- Nyugi! Nyugi!! Nyugi!!! - mondtam és repültem a póráz végén a fiatalúr után Centerville közepén.

Ahogy közeledtem, láttam, hogy az alapító fickó nagyon elégedett magával.

Nem nagyon tudtam figyelni a szoborra, azt akartam, hogy Puppey egy fát vegyen célba, mert annak nagyobb szüksége van folyadékra, mint az emlékműnek.

Aztán ahogy megkerültük a szobrot, felfedeztem a telepes elégedettségének okát:

Tatai szobor

 

UPDATE: A hölgy Amphitrité. Köszönöm TM-nek, hogy tudta!

Tatán egy szépen felújított első traktusú, de még helyenként egy kis munkára váró palota hátsó udvarán találtunk egy érdekes szobrot.

Nem tudtam (mert több évtizedet töltöttem hiányos mitológiai tudásom elfelejtesével) kit ábrázol.

Több elméletet találtam ki a flegma, lepedős hölgyről.

1. Horgász és mindjárt belenyúl a hal szájába és kiakasztja a horgot  

2. Bűvész. Mindjárt azt mondja, “csiribi-csiribá” és kihúzza a hal szájából az imént levarázsolt melltartóját.

3. Halidomár. Mindjárt bedugja fejét a hal szájába, majd kihúzza, meghajol és várja a tapsot.

4. Halorvos. Mindjárt belenyúl köpenye zsebébe és egy csukamájolaj tablettát dob a hal szájába. Ja, ez nem jó.

Bónusz: hogy kerül alga a csobogóba? A tóból jönne a vize?

Országuti szobrok

- Ez mi? - és nyomtam a fékpedált Tinnyén hazafele a hajótemetőből, hogy kiesett a tűzfalon keresztül és több centi gumit radíroztam le az aszfalton miközben jojózó szemekkel néztem a nyulat.

A Nyúl csak ült a tojásain és nézett engem.

Mi sem természetesebb, mint egy orzágút mellett tojásain ülő nyúllal találkozni jóval Húsvét után.

A magyar sokfőrök fegyelmezettségét dícséri, hogy még senki se repült itt ki a kanyarban miközben kikerekedett szemekkel bámulta a Nyulat.

Valami itt lehet a levegőben, mert nemcsak nyuszi ült a tojásain, hanem volt itt egy kerékpáros is szénabálákon.

Természetesen demizsonnal, mert anélkül nem lehet bicajozni. Se.

A demizson kellett is a harmadik szoborhoz: alvó női arc.

Mindegyik jó szobor volt. Elvégre egy műalkotás -szerintem- azért van, hogy beszéljünk és gondolkozzunk róla és mi ezt megtettük mind a hárommal.

Halak az erdőben

- Halak... - sóhajtottam - halak...

Puppey közömbös volt. Voltak fák, meg izgalmas fűszálak, a karók, amibe a fémhalakat húzták nem voltak olyan érdekesek.

A programozóból lett művész két feltétellel vállalta el a halszobrok telepítését az erdőbe: nem tudja, hogy fognak kinézni és nem tudja, mikor lesz kész.

Scott Whitaker ekkoriban -úgy húsz éve- roncstelepekről szerezte be az alapanyagokat szobraihoz.

Arra nem jöttünk rá, hogy miért vannak halszobrok a patak mentén. A Halhenge se volt igazán elmagyarázva, hogy miért ott és úgy.

De művészetben nem mindig kell okokat keresni. Ezért se lepődtünk meg, amikor picit arrébb egy kicsontozott zongorát találtunk.

Hal-henge

Épp átkeltünk a Jordán hídján a reptérhez közel, amikor földbegyökerezett a lábam.

- Mi az ott? - néztem döbbenten Puppey-ra. Az égnek meredő oszlopokról nem tudtam messziről eldönteni, hogy rakéták vagy egy fallikus szimbólumokból álló erdő.

- Nézzük meg! - mondta Puppey és loholni kezdett: akármik is voltak, ezeket könnyebbnek tűnt megjelölni, mint a korábbi vízparti fákat.

Halak voltak.

Halak.

Mint egy modern, halból készült Stonehenge. Vagy Hal-Henge. Vagy Fish-Henge.

Pár hete Park City mellett láttunk pár halszobrot, de azok jobbak voltak, mint a HalHenge.

Persze lehet, a Nagy Ho-Ho-Ho Horgásznak állítottak itt egy emlékművet. 

Vagy a szennyvízben a Levegőért Kapkodó Halak Utolsó Sikolyát láttuk.

Vagy az Ismeretlen Horgász emlékművét.

Esetleg az Ismeretlen Hal szobrait.

Utah fája körül

Utah fájánál tilos megállni az autópályán, de az autópályáról le lehet hajtani. Azt (mint az már a Fekete Sárkány meglátogatásakor is láttuk).

Úgyhogy amikor a távolban közeledni kezdett Utah fája, lassítottam és óvatosan legördültem az aszfaltról.

Vigyáztam, hogy ne parkoljak a sós trutyira, mert a Bonneville Salt Flats ilyenkor nagyon vendégmarasztaló tud lenni.

A Fa körül a sárban az elhullajtott gyümölcsök hevertek.

Ezeket Puppey lelkesen megvizsgálta és megjelölte.

Utah fáját azonban kerítés védte az őzektől, hogy meg ne csócsálják a beton fakérget és elmaradt a nagy találkozás, amikor Puppey lábával integetve üdvözli a fát.

A kerítést a látogatók egy spontán művészeti kiállítássá alakították át. 

A performansz többek között horrorbabákat, sörösüvegeket, kitűzőket, sapkákat, autó alkatrészeket lakatokat és bugyikat jelentett, amik büszkén lengedeztek a szélben.

Csak azt nem tudtuk, hogy ezek a pillanat nagyszerűségében tett spontán felajánlások voltak vagy előre megfontolt szándékkal hozták őket ide.

Puppey és a kutyaszobor

- Játsszunk, játsszunk, játsszunk! - mondta Puppey.

A másik meg se szólalt, meg se mozdult.

- Puppey, az egy szobor!

- Szobornak hívják a kutyát? Hülye név. Gyere játszani! Gyere!

- Nem valódi.

- Mozdulj!

Puppey csalódottan nézett rám. A Marmalade negyedben sétáltunk és nem mentünk be a kutyafuttatóba, mert a benne levő egyetlen kutya gazdája szólt, hogy az ő kutyája nem szeret más kutyákkal játszani (akki miért megy kutyafuttatóba?)

Most meg tessék, nem új havert talált a fűben heverészve, hanem egy szobrot....

A nemlétező főnök létező szobra

 

Wasatch indián főnök szobra sztoikusan és büszkén tekint rá a forgalmas State Street-re és őrzi a park bejáratát.

Alkotója, Peter "Wolf" Toth egy magyar származású művész, aki minden amerikai államban felállított egy hasonló faragott szobrot (a legközelebbi Idaho Falls-ban van). A sorozatot "Suttogó Óriásoknak" nevezte.

(Kérem, a művész neve kapcsán senki se vicceljen Péter és a Farkassal.)

Utahba Chief Wasatch szobra jutott, amit Murray polgármestere rendelt meg a 1985-ben. Murray egy, a Salt Lake City agglomerációjába beleolvadt önnáló település.

A polgármester megrendelte, a szobrász kifaragta.

Azóta áll a szobor a városi park bejáratánál.

Először én azt hittem, hogy Chief Wasatch egy bölcs indián vezető volt, akiről a völgyet ölelő hegyláncot nevezték el, de tévedtem. Chief Wasatch nem volt. Nem volt se bölcs vezető, se törzsfőnök, se élő személy.

Wasatch egy allegória. Ő testesíti meg a sápadtarcúak előtt itt él népeket.

Puppeyt a szobor sokáig hidegen hagyta. Aztán megjelölte a talapzatot és rám nézett:

- Azt mondod, fából van?

- Igen.

- Megrághatom?

Puppey tévedése - a látszat csal

- Farkas, farkas, farkas! - mondta Puppey lelkesen.

- Nyugi, ő nem igazi!

- Farkas! Farkas! Farkas!

- Mondom szobor.

- Játszunk! Játszunk! Játszunk!

- Gyere! Gyere! Gyere! Játszunk! Játszunk! Játszunk!

- Mi van! Játszunk! Játszunk! Mozdulj már! Mi vagy te? Szobor?

Kanab szobrai

- Ne rágd szét a macit! - szóltam rá fogait hegyező Puppey-ra, de lassú voltam, a maci talapzatának egy darabja recsegve tünt el Puppey örökmozgó álkapcsában és ahol harsogva forgáccsá alakult.

- És ne pisild le! - tettem hozzá, de elkéstem.

- Gyere, menjünk innen! - húztam magam után a törpevízműbe oltott rágcsálót - Van itt más szobor is!

Azt nem tettem hozzá, hogy a fából készült szobrokhoz nem fogom odaengedni a fiatalurat.

Az egyszarvű parkoló az más volt, oda én akartam közelebb menni. (Hogy az üvegben mi az a narancsos-sárga folyadék, azt nem akarom tudni. Lehet, egyszarvúpisi.)

Egyébként attól féltem, hogy valamelyik helybeli fegyverrel védi meg a műalkotását, például a fentit, ami szerintem a Becsináló Nagyfőnök szobra. Különben is, szobrokat nem eszünk és nem pisilünk le.

Vernalban mindenütt dinoszauruszok voltak, Kanabban pedig jórészt totemoszlopok és indiánok. Esetleg cowboyok.

- Kultúrséta - mondtam Puppeynak - akit csak a fizikailag megfogható (értsd: megrágható) műalkotások érdekeltek.

- Tudom, tudom, én szeretem az interaktív szobrokat - válaszolta az eb.

Szerintem a szobrok állítói és alkotói nem ugyanazt értették interakció alatt, amit Puppey.

Ez különösen igaz volt a városalapító szobrára, akit a művész abban a pillanatban ábrázol, amikor megtudja, hogy leégett a város erődje.

- Nem tudom megrágni - morgott Puppey, amikor nem engedtem közelebb a szoborhoz - és a Grinch-et is megnézhettem!

- Mert azt nem tudtad megrágni.

- Ezt se tudom, úgyhogy menjünk - húzott el a gyógyszerészt ábrázoló festménytől. Én még csodáltam volna a szocreálra hajazó remeket, de menni kellett. Majd legközelebb.