Yalecrest

- Többször ajánlották nekünk, hogy kapunk szép új bútort, de mindig mondtuk, jó nekünk az eredeti.

A régi bútor art deco volt, letiszult és gyönyörű.

Közben szólt az orgona, a hetvenes, finom hölgy titokban Metallica rajongó lehetett, mert olyan erővel "tolta" a zenét. Rezegtek az ablakok és vártam, hogy a telefonomon mikor ciripel a földrengésekről értesítő alkalmazás.

Először láttam olyan templomot, ahol az orgonát eldugták és csak a hangját lehetett hallani.

A yalecresti mormon parókiában minden tip-top volt, eredeti és gyönyörű. Még a színházterembe szerelt leengedhető kosárpalánk is elegáns volt.



Idén az elit Yalecrest negyedben voltak a nyílt napok, amikor meg lehetett nézni pár eredeti állapotban megőrzött házat.

Yalecrest nagy része a huszadik század első két évtizedében épült, a parókia volt a harmincas években épült kakukktojás.



A legtöbb ház, amit meg lehetett látogatni, a Red Butte patak völgyére nézett. A patakvölgyet itt teljesen körbeépítették és házaknak hatalmas hátsó udvara volt, ami teraszosan ereszkedett le a völgybe és általában patakparti tűzrakóhelyben végződött.



A kivülről szerénynek tűnő házak általában óriásiak voltak, látszott, nagy családokra méretezték őket. Ennek a neospanyol (Spanish revival) kolonial háznak a folytatása egy háromszintes "kaszárnya", teniszpályával és óriási kerttel. De ezt csak a szomszédból látni lábujjhegyen, a legfelső emeletről.



Általános volt a két ebédlő: egy a hétköznapokra, egybeépült a konyhával, egy másik meg ünnepi alkalmakra.



A legtöbb ház a harmadik, negyedik tulajdonosnál tartott. Látszott, annak ellenére, hogy a házakat gyakran bővítették, átalakították, igyekeztek megtartani az épület egységét.



Egyik ház se volt műemlék vagy védett. (Yalecrest városnegyedként védett.) A házak tulajdonosai büszkék voltak történelmi épületeikre és vigyáztak rájuk és igyekeztek megőrizni a bennük rejlő régi értékeket, amikor 21. századi követelményeknek megfelelően alakították át őket.



Nem kellett vájtfülünek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, az épületek általában a mormon elit tulajdonában vannak. A zöld völgyre néző, fagerendás, két üvegfalú nappali sarkában egy szobor állt.

- De hisz ez Monson próféta! - mondta az egyik látogató. A szobor inkább életnagyságú karikatúra volt, nem bántóan, hanem kedvesen.
- Azt elmondhatom - mondta kalauzunk -, hogy a tulajdonos Monson próféta unokája.



Az egyik házban az emeleti dolgozószoba íróasztalát egy vadászgép szárnyából készítették, a polcokon rengeteg sci-fi volt, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy Utah egyik kongresszusi képviselőjének az otthonában vagyok, aki vadászpilóta volt és politikusi pályája mellett sci-fiket ír.



Egy másik reprezentatív dolgozószoba falát mormon vallási munkák borították. Amikor az idegenvezető látta, hogy a köteteket tanulmányozom, megjegyezte:

- Mind első kiadás és mind dedikált.



Ezeken a házbejárásokon minden egyes szobában áll valaki, aki elmagyarázza a helyiséget és vigyáz arra, hogy a látogatók ne vigyék el a porcelánt.



A házakban pici papucsokban csoszogtunk ámuldozás közben. Yalecresten az egyszerűbb házak is félmillió körül vannak. Amikor ezek a házak épültek, átlag hatezer dollárba kerültek. A legtöbb ház, amit meglátogattunk, viszont tizenkét-tizennyolcba. Jól elköltött pénz volt.



Annak ellenére, hogy a tulajdonosok vigyáztak a történelmi hűségre és sokszor korhű bútorokkal rendezték be a házukat, ezeknek nem volt "múzeum" jellege. Általában élhetőek voltak, lakhatóak és nagyon kényelmesek.



Csak a meghitt rendetlenség hiányzott belőlük, ami egy házat otthonná tesz, de ez azért volt, mert a lakók a látogatók miatt mindent gondosan elpakoltak és kiállítóteremmé varázsolták lakásukat.