Yalecrest

- Többször ajánlották nekünk, hogy kapunk szép új bútort, de mindig mondtuk, jó nekünk az eredeti.

A régi bútor art deco volt, letiszult és gyönyörű.

Közben szólt az orgona, a hetvenes, finom hölgy titokban Metallica rajongó lehetett, mert olyan erővel "tolta" a zenét. Rezegtek az ablakok és vártam, hogy a telefonomon mikor ciripel a földrengésekről értesítő alkalmazás.

Először láttam olyan templomot, ahol az orgonát eldugták és csak a hangját lehetett hallani.

A yalecresti mormon parókiában minden tip-top volt, eredeti és gyönyörű. Még a színházterembe szerelt leengedhető kosárpalánk is elegáns volt.



Idén az elit Yalecrest negyedben voltak a nyílt napok, amikor meg lehetett nézni pár eredeti állapotban megőrzött házat.

Yalecrest nagy része a huszadik század első két évtizedében épült, a parókia volt a harmincas években épült kakukktojás.



A legtöbb ház, amit meg lehetett látogatni, a Red Butte patak völgyére nézett. A patakvölgyet itt teljesen körbeépítették és házaknak hatalmas hátsó udvara volt, ami teraszosan ereszkedett le a völgybe és általában patakparti tűzrakóhelyben végződött.



A kivülről szerénynek tűnő házak általában óriásiak voltak, látszott, nagy családokra méretezték őket. Ennek a neospanyol (Spanish revival) kolonial háznak a folytatása egy háromszintes "kaszárnya", teniszpályával és óriási kerttel. De ezt csak a szomszédból látni lábujjhegyen, a legfelső emeletről.



Általános volt a két ebédlő: egy a hétköznapokra, egybeépült a konyhával, egy másik meg ünnepi alkalmakra.



A legtöbb ház a harmadik, negyedik tulajdonosnál tartott. Látszott, annak ellenére, hogy a házakat gyakran bővítették, átalakították, igyekeztek megtartani az épület egységét.



Egyik ház se volt műemlék vagy védett. (Yalecrest városnegyedként védett.) A házak tulajdonosai büszkék voltak történelmi épületeikre és vigyáztak rájuk és igyekeztek megőrizni a bennük rejlő régi értékeket, amikor 21. századi követelményeknek megfelelően alakították át őket.



Nem kellett vájtfülünek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, az épületek általában a mormon elit tulajdonában vannak. A zöld völgyre néző, fagerendás, két üvegfalú nappali sarkában egy szobor állt.

- De hisz ez Monson próféta! - mondta az egyik látogató. A szobor inkább életnagyságú karikatúra volt, nem bántóan, hanem kedvesen.
- Azt elmondhatom - mondta kalauzunk -, hogy a tulajdonos Monson próféta unokája.



Az egyik házban az emeleti dolgozószoba íróasztalát egy vadászgép szárnyából készítették, a polcokon rengeteg sci-fi volt, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy Utah egyik kongresszusi képviselőjének az otthonában vagyok, aki vadászpilóta volt és politikusi pályája mellett sci-fiket ír.



Egy másik reprezentatív dolgozószoba falát mormon vallási munkák borították. Amikor az idegenvezető látta, hogy a köteteket tanulmányozom, megjegyezte:

- Mind első kiadás és mind dedikált.



Ezeken a házbejárásokon minden egyes szobában áll valaki, aki elmagyarázza a helyiséget és vigyáz arra, hogy a látogatók ne vigyék el a porcelánt.



A házakban pici papucsokban csoszogtunk ámuldozás közben. Yalecresten az egyszerűbb házak is félmillió körül vannak. Amikor ezek a házak épültek, átlag hatezer dollárba kerültek. A legtöbb ház, amit meglátogattunk, viszont tizenkét-tizennyolcba. Jól elköltött pénz volt.



Annak ellenére, hogy a tulajdonosok vigyáztak a történelmi hűségre és sokszor korhű bútorokkal rendezték be a házukat, ezeknek nem volt "múzeum" jellege. Általában élhetőek voltak, lakhatóak és nagyon kényelmesek.



Csak a meghitt rendetlenség hiányzott belőlük, ami egy házat otthonná tesz, de ez azért volt, mert a lakók a látogatók miatt mindent gondosan elpakoltak és kiállítóteremmé varázsolták lakásukat.

Fisher Mansion

Fisher Manion
Originally uploaded by ribizlifozelek

Halloween környékén olvastunk az újságban a Fisher udvarházról. Az újságcikk szerint a gazdaságélénkítő csomag segítségével szeretnék helyreállítani a palotácskát.

Albert Fisher egy német bevándorló volt. Fisher sörfőzésből gazdagodott meg a 19. század végén - ami a félig-meddig teokratikus, mormon irányítású Utahban nem lehetett kis teljesítmény.



Fisher rezidenciáját nem a South Temple mellett építette fel, hanem a már akkor is rosszhírű West Side-on, a serfőzdéje mellett, a Jordán-folyó partján.

A ház 1893-ban 13000 dollárba került, ami akkor nagy pénz volt. Fisher a helyi parlament építészét szerződtette. Richard Kletting jó kis házat emelt az ipartelep szélére.



A környék ma sem olyan, mint amilyennek egy gazdag sörbáró otthonát elképzelnénk. A Jordán partján gyárak, raktárak emelkednek. Itt még mutogatósbácsikkal teli parkok sincsenek, mint picit arrébb.

Az ipartelepek szépségét egy, a folyóra merőleges autópálya emeli ki.



A Fisher család a harmincas években el is költözött innen: meg sem álltak a belvárosig, a házat pedig bérbeadták a katolikus egyháznak, akik eleinte kolostornak használták, majd kábítószerfüggő hajléktalanokat kezeltek itt. Ekkor került a Mária-szobor a kertbe.

2006-ban az állam megvette az udvarházat.
A Jordán partján kerékpárút épült, itt, a kastély mellett fog majd megépülni az utolsó szakasz. A házból meg majd csak lesz valami. Közösségi ház, kultúrpalota, akármi. A gazdaságélénkítő csomagból pár ezer dollárt már el is különítettek az épületre.



Ezek alapján egy omladozó romra készültünk, de a ház nagyon jó állapotban van, leszámítva a fenti képen látható garázst. Az nagyon rozoga állapotban van.
A ház viszont békésen várja, hogy kitalálják, mi legyen belőle. Remélem jó ötleteik lesznek.