Megjegyzés: ez egy 2020 októberi kirándulás, csak elfelejtettem befejezni a bejegyzést.
Ez véletlen volt.
Teljesen véletlen.
Kirándulni mentünk, őszi szineket nézni és épp Park City után megláttunk egy parkolót, ahonnan ösvények indultak el a hegyekbe. Megálltunk és akkor észrevettünk a parkoló mögött egy bányát.
Azt is észrevettük, hogy a bányaépületek mögül kutyával emberek jönnek.
Meglátni és megnézni egy pillanat műve volt.
Ez a bánya sokkal jobb állapotban volt, mint a Silver King vagy a Judge és itt be se lehetett menni mindenhova és nem azért, mert volt józan eszünk és nem akartuk, hogy a fejünkre essen, hanem azért, mert a létesítményet "naftalinba tették" és várja, hogy valamikor megint üzemeljen.
Itt nem voltak szabadon levő feneketlen lyukak és csupaszolt, szabadon lógó vezetékből is csak emelet magasan lehetett látni pár drótocskát.
A borítás jórészt a helyén volt, csak egy szállítószalag lógott magányosan egy toronyból.
A térképet nézegetve a homlokomra csaptam.
- Ez az Ontario bánya! - Park Cityben a városi patak partján túrázva láttunk egy falfestményt egy aluljáróban "Élet az Ontario bányában" címmel. Park Cityben úgy látszik a művészek főleg bányákat örökítettek meg.
- Ez olyan, mintha tegnap mentek volna el a bányászok! - állapítottuk meg belesve egy műhelybe.
Valóban, a belső terek mind gondosan le voltak zárva és mindent elpakoltak benn. Hátha visszajönnek. Kísérteni.
Nyoma se volt a Silver King-ben látott romoknak és elhagyott belső tereknek, nem tudtunk kóborolni az épületben.
Így is izgalmas volt kóborolni az udvarok labirintusában és megnézni az AC/DC-nek emléket állító Stairway to Heaven-t. Kipróbálni nem volt kedvünk, pedig biztosan jó lett volna fentről a kilátás.
Inkább felmásztunk egy hegyre és onnan néztünk körbe. Az magasabb volt és lankásabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése