Az elveszett túrázó

Kevesen laktunk a Cathedral Gorge kempingjében.

A legközelebbi szomszédunk pár hellyel arrébb lakott. Hatvanas nő volt, aki egyedül utazott. Minden reggel és este köszöntünk és pár szóban megbeszéltük, ki mit látott és merre járt, illetve, hogy másnapra ki mit tervez.

Az UFÓ-s napon alaposan elfáradtunk és a szokásosnál is hamarabb mentünk aludni. Azért feltünt, hogy a szomszéd tábora ugyanúgy van, mint ahogy reggel hagyta és az autója is ott van.

Reggel feltünt, hogy a tábor továbbra is elhagyatott.

Nem igazán tudtuk mire vélni a dolgot, de amikor egy másik lakóval találkozva megemlítettük a hiányzó szomszédot.

Ők se látták és elkezdtünk aggódni. Errefele, Lincoln megyében nincs olyan sok hely, ahol ki lehetne maradni. (Egy se.) Kinn aludni a sivatagban meg nem jó dolog.

Egyből azt kezdtük tervezgetni, hogy mikor szóljunk a ranger-nek, hogy valaki elveszetett a Miller point környékén és, hogy van itt egy elhagyott autó.

A biztonság kedvéért az elveszett nő sátránál is matattunk, majd egy lábas alján kopogtunk kanállal, de semmi. A sátor és az autó is üres volt. Már-már azt vizionáltuk, hogy víz nélkül beszorult az egyik kanyonba. Vagy víz nélkül beszorult az egyik kanyonba és közben megmarta egy kígyó. Vagy víz nélkül  beszorult egy kanyonba és közben megmarta egy kígyó, majd a fejéreesett egy szikla.

Elindultunk, hogy utolsó szomszédunkat, egy lakóautóban lakó hatvanas fickót is megkérdezzünk, látott-e valamit, amikor a lakóbusz ajtaja kitárult és egy törölközőbe bugyolálva kilépett szomszédunk.

Mi nem tudtuk, hogy nevessünk vagy fülig vörösödjünk így végül mindkét megoldást bevetettük.

Minden jó, ha jó a vége.