Zongora Burmesterben

A jet lag kegyetlen dolog. Az ember mindenféle hülyeséget hajlamos csinálni, miközben belső órája ébresztőt fúj és még a macskák is alszanak.

Az egyik ilyen jet lag produkálta pillanatnyi elmezavar az volt, hogy visszamentünk Burmesterbe.

- Öt hét után meg kell mozgatni egy kicsit a nagyautót - mondtam magamnak és elmentünk Burmesterbe.

Ez egy horrorregény kezdete is lehetne, de szerencsére nem az volt, nem találtunk a napon mumifikálódó holttesteket, csak egy zongoratetem aszalódott magában az út mentén.

Valamiért arra gondoltam, hogy lehetne restaurátorversenyeket tartani: mindegyik kap egy ilyen zongorát és csináljon belőle valamit, ami nem gyujtós.

- Ez a bolond hangszer már nem sír és nem nyerít és nem is fekete - morogtam és próbáltam eldönteni, hogy Puppey megjelölheti-e a tetemet vagy nem.

- MFRD - néztem aztán megvilágosodtam: manufactured. Szóval a Continental Piano Company gyártotta ezt a zongorát.

Azt még kiderítettem, hogy a Continental Piano Company-t 1912-ben alapították Massachussetts-ben, aztán felvásárolta egy indianai cég, ami különféle márkanevek alatt forgalmazta zongoráit 1967-ig. A Continentalok tartósságukról voltak híresek. Ők vették meg 1924-ben a Smith and Barnes zongorakészítőket. A Smith márkanév nem szünt meg: a Continentál a világválságig tovább gyártott Smith and Barnes zongorákat.

Tehát ez a rom 1924 és 1939 között készült.

Felmerült bennem, hogy lecsavarozom a névtáblákat, de mit csináljak velük?

Ekkor beültem az autóba és ránéztem a külső hőmérőre és úgy döntöttem, ideje hazamenni.

Burmester

Burmester nem az az elhagyott város, ahova tömegek zarándokolnak megnézni a múlt dicső maradványait.

Talán mert nincs dicső múlt - és maradványokat is alig találni.

A városkát eredetileg Grants Station-nek hívták és a transzkontinentális vasút egy állomása volt.

1906-ban aztán átnevezték Burmester-re, ami egy nagyon jó név. Olyan erőteljes hangzása van. (Nem jártam messze a valóságtól: miközben anyagot gyűjtöttem e blogbejegyzéshez, olvastam, hogy a német Burmester cég autókba gyárt erősítőket, rádiókat, hangszórókat.)

Nagyjából százan éltek itt a századfordulón. A népesség 28 főre csökkent a gazdasági válság alatt, majd a város újra felvirágzott és csaknem 130 lakosa lett: ők a közeli sóbányákban dolgoztak.

Ma már senki se él itt.

A népesség nulla.

A legjobb állapotban megmaradt épület egy veremház. (Nem, nem mentünk be, féltünk, ha bemegyünk, átalakítjuk sírrá.)

Nagyjából erre számítottunk, amikor eljöttünk ide.

A közelben azonban ért minket pár meglepetés.

Vajon ki jár ki ide üldögélni?

Esetleg egy zugivó lenne?

A kábeldob-asztal környéként sok lőszert és töltényhüvelyt találtunk. Lehet, valaki idejár lövöldözni, mert hát az olcsóbb, mint a terápia.

Persze leültünk az asztalhoz és uzsonnáztunk.

Közben megláttunk valamit csillogni a távolban.

Odamentünk.

Mondjuk én nem itt dobmán ki a felesleges jetskit, hajót, de az is lehet, amikor itt még tó volt tízezer éve, akkor a járgány itt feneklett meg.

Vagy a magányos iszogató itt lőtte első jestki-jét.