Ahol megtalálták a Plútót

Az obeszervatórium mellől induló ösvényről tökéletesen látszott Flagstaff belvárosa és a 66-os út.

De most nem túrázni jöttünk, hanem obszervatóriumot nézni és meglátogatni azt a helyet, ahol a Plútót felfedezték. (A lenti képben az emeleti szobában.)

Politiailag korrekten hozzá kell tenni, hogy a Plútót azt nem fedezték fel, a Plútó mindig is ott volt (azaz keringett) és egy csak egy végletesen földközpontú, beszűkült gondolkodású embercentrikus alak -mint én- mondhat olyant, hogy felfedezik a Plútót. Hol van kérem a Plútó joga az önmeghatározásra? A Plútó a plútóiaké.

Irónia lezárva, mint a Világegyetem-séták sötétedés után.

A Lowell obszervatóriumot meglepő módon egy Lowell nevű fickó alapította. Lowell az utolsó olyan csillagászok közé tartozott, akik saját vagyonukból finanszírozták kutatásaikat.

Percival Lowell például obszervatóriumokat épített Flagstaffban, mert nem akart állandóan Peruba utazgatni és onnan eget bámulni.

Percival ősei a Mayflowerrel érkeztek Bostonba és máig prominens családnak számítanak arrafele, egyik őse például felépítette Lowell városát. 

Percival matematikus lett és csillagászattal is foglalkozott.

Percival addig bámulta teleszkópon át a Marsot, amíg meg nem látta ott a csatornákat, amikről rengeteget írt.

Valószínűleg a sok nézéstől hallucináltat a csatornákat - vagy a saját szemének capillárisait látta bele a nézőkébe. Ezt már nem tudjuk meg, de a lényeg, hogy Percival Lowell a Vénusz felszínét is látni vélte.

A Plútó feltételezett helyét is kiszámolta - igaz rosszul, de mindez nem von le semmit érdemeiből: nagy csillagász volt és sikeresen népszerűsítette a tudományt és az Obszervatórium megalapításával valami maradandót alkotott.

Az egyik első teleszkópot például akkor használták utoljára, amikor NASA térképészek a segítségével rajzolák meg a holdfelszín térképét, aminek segítségével kiválasztották, hol szállnak majd le az űrhajósok a Holdon.

Csak a kartográfusok nem Percival létráján ültek, miközben bámultak a nézőkébe. Talán ezért nem láttak csatornákat a Holdon. Nem tudom.

Mi a Plútó obszervatóriumát akartuk elsősorban megnézni. Itt mindenféle érdekességet állítottak ki az űrrepülőgép kerekétől kezdve a logarlécek királyáig. Helyesebben ez nem logarléc. Ez logargerenda.

A csillagdába, ahonnan felfedezték (megtalálták) a Plútót, szintén fel kellett menni.

Persze itt egyből - mint mindenki - a boxkesztyűt kérdeztük.

1964-ben a csillagászoknak elegük lett abból, hogy mindig beütik a fejüket a műszer kiálló karjába és rátettek egy boxkesztyűt. 

A tudomány itt kiütéssel győz.

Igazságot Lowellnek

Repülőgépre nem fogom felvesteni, hogy Igazságot Lowellnek, de be kell vallanom, második lowelli sétánk sokkal jobban sikerült, mint az első. Akkor Lowellt egy enyhén koszos, szürke, átalakulásban levő ipartelepnek láttam. Pár napja, a napsütéses és dermesztően hideg téli napon azonban véleményem megváltozott. Lowell nem szürke.



A napfény előcsalogatta a 19. századi utcák színeit. Ragyogó homlokzatok idézték fel az múlt dicsőséget, a hideg elűzte az utcákról a szegényebb őslakosokat. Lowell sokkal barátságosabb volt, mint egy hete.



Alig ismertünk rá a városra, bár Yoda alaposan kielemezte az utcasarkokat. Lowell belvárosa barátságossá vált.



A gyárak is megváltoztak a napfényben. Ezek a gyárak talán sosem voltak ilyen barátságosak, mint most. Kívülről megnéztük a lakásokká alakított üzemet is. Egyre nagyobb kedvet éreztem, hogy megnézzem őket belülről. Jó lakásnak néztek ki.



Lehet, egy-két év után az emberek elunnák az ipari környezetet, de a folyóra néző lakások barátságosabbak lehetnek.



A folyóparti sétányon elvacogtunk a különféle gyártelepek mellett. Yoda a kacsákat nézte, én a magyarázó szövegeket olvastam arról, hogy látták el a mesterséges csatornákat vízzel.



Kicsit soknak tünt a rengeteg irodává és lakássá alakított gyár. Tudom, ez volt, ebből kellett valamit kihozni Lowell felújítása során, de nehezen tudom elképzelni, hogyan lehet megtölteni ennyi irodával és lofttal.



Lehet, a lowelliek a Bostonból kiköltözőkre számítottak.

Yodával visszakanyarodtunk a csatornák közé. Massachusetts Velencéje innen még vonzóbbnak és hidegebbnek érződött.



Ekkora teljesen átfagytam és elegem lett az ipari turizmusból. Még megnéztük a városházát és a városi könyvtárat, aztán visszaindultunk a parkoló fele.
Nagyon tetszett Lowell, bár sapka-sál-kesztyű nélkül jobban éreztük volna magunkat.

Ipar, eső és kosz - Lowell

- Esetleg vehetnénk egy vízalatti fényképezőgépet...

A finoman permetező eső becsurgott nyakamba, miközben kisebb patakok szaladgáltak a szemüvegemen, erecskék csordogáltak a fényképezőgépen.

- Legalább elmossa víz a koszt...

Egy nyári napon égszinkék ég alatt, miközben a cinkék teli tüdőből bömbölik dalukat a langymeleg, virágillattól dús szellőbe, a csatornák kék vizét vidám kirándulóhajók szelik, a Merrimack és a Concord összefolyásánál fodrozódik a víz, a vöröstéglás épületek körvonalai élesen kirajzolódnak a horizonton, miközben a fák üdezöld levelei rebegnek ahogy a városnéző villamos végigdöcög a százötven éves síneken és turisták hada lepi el a kockaköves utcákat.



Egy télvégi (?) napon Lowell messze volt a prospektusok lefestette idilltől. Fagyos, megroskadt hósár kupacok eresztették bőkezűen szabadon az elmúlt négy hónap alatt összeharácsolt szemetet. A csatornák félig fagyott vizében jégtáblák, fadarabok és rejtélyes szemetek úsztak. A boltok vaksin néztak a déli félhomályba és a szemerkélő esőben csak a mentők és a rendőrök szirénázása hallatszott. Azt hiszem, több mentőt és rendőrt illetve rendőri intézkedést láttunk három óra alatt Lowellben, mint három hónap alatt Bostonban.



Lowell jól néz ki. Lowell jó hely, csak mi rosszkor voltunk ott.

Lowell olyan, mint egy 19. századi Dunaújváros. A várost két folyó találkozásánál építették fel gazdag bostoni befektetők 1821-ben. Bonyolult csatornarendszert ástak és létrehozták a kor egyik legnagyobb textilipari központját.

A folyók és a csatornák vize szolgáltatta az energiát, mozgatta a gépeket. A Merrimack-folyónak itt egy másfél kilométeres szakaszon több, mint tíz méteres esése van. Ez a vízienergia tette lehetővé, hogy negyven év alatt a semmiből egy harmincezres város jöjjön létre. Ekkor több, mint tízezer ember dolgozott Lowell tíz nagy ipartelepén.



A befektetők emberarcú kapitalizmust igértek - és fura mód igéretüket valamennyire be is tartották. Lowellben alapításakor nyoma sem volt az ipari forradalom Angliájában mindennapos nyomornak. Még a nők is kiemelkedően magas fizetést kaptak a textilgyárakban. A gyárak munkáslakásokat, munkáslakótelepeket építettek. Segítették a kórház- és templomépítéseket. A korban meglepően hosszú pihenőidőt biztosítottak a munkásoknak a 12-14 órás munkanap alatt - igaz, a szabadidő egy részét a női munkásoknak a templomban kellett eltölteniük.



A munkásnegyedekben sétálva látszott, ez egy olyan hely volt valamikor, ahol esténként gyertyafénynél Engelsnek a Munkásosztály helyzete Angliában 1848-ban című könyvét olvassák fel a gyárosok az alkalmazottaknak, hogy tudják, milyen jó dolguk van. Természetesen Lowell a 19. század derekán sem volt munkásparadicsom, a világ egyik első női sztrájkját is itt szervezték 1830-ban.



A gyárak egy része az első világháború után bezárt, a maradék az ötvenes években adta fel a harcot. Lowell egy gigászi ipari rom lett - az olcsó gyárakból a nemzeti történelmi helyet, egyféle ipari nemzeti parkot alakítottak ki. A múzeumok a nemzeti parkokhoz tartoznak. A város is megteszi a magáét, hogy ismét vonzó célpontja legyen a befektetőknek és a turistáknak.



Egyes üzemcsarnokokból felsőkategóriás loftlakások lettek. Más gyárakban luxusapartmanokat alakítottak ki. Ipari múzeumok és galériák települtek a gyárakba. A folyamat lassú, de az eredményeket már most látni lehet.

A belváros impozáns köz- és magánépületeit helyreállították.



A város az oktatásba is jókora összegeket fektet, ha tanulnak a fiatalok, talán nem lesznek munkanélküliek. Régi szövetségi épületekből iskolákat alakítottak ki, de új iskolaépületeket is emeltek.



Az új iskolaépület le se tagadhatná Lowell ipari származását. Az iskola inkább egy atomreaktor tömbjére vagy egy hatalmas gyárra emlékezetet, ahol a rendezetlen alapanyagból szalonképes terméket állítanak elő.



Az egykor csodált munkáslakások mára lehangolóan néznek ki. A budapesti Wekerle telep sokkal jobban néz ki, igaz, azt az állam építette és jó hetven évvel fiatalabb. A különféle bevándorlónegyedek ma is felismerhetők. Az ortodox templom körül hatvanas években bebútorozott görög éttermek várják a ma is görögül veszekedő családokat. Az írek színtén őrzik hagyományaikat, bár egyre több bolt cégérén jelennek kínai és mókás helyesírású spanyol feliratok.



Szép időben nagyon tetszett volna ez a város. Rosszkor voltunk itt - ha kitavaszodik, úgy négy-öt hónap múlva, ha tudunk, visszajövünk.