A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tőzegáfonya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tőzegáfonya. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 26., péntek

Három süti és egy vihar - a tőzegáfonyás pie


Pecan pie
Originally uploaded by ribizlifozelek

Közeledett a hálaadás, egy érdekes előadás és a félév vége. Mint kiderült, hivatlan vendégként egy vihar is be fog állítani - de erről még nem sejtettünk semmit.

A jeles alkalomra három pie-t készült. Egy pekándiós, egy epres-rebarbarás és egy tőzegáfonyás (cranberry). A három pie lelkesen beutazott a tanszékre, majd várta az előadást, hogy találkozzon a hallgatósággal. A hallgatóság is várta az előadást: a téma érdekes volt, a pie-ok pedig gyönyörűek. Hogy az előadó mit gondolt, nem tudom.

A vihar azonban közeledett és hamarosan megszületett a döntés: kettőkor bezárják az egyetemet, hogy az emberek hazaérjenek a hó előtt. Az előadás elmaradt.

A pie-okkal viszont valamit csinálni kellett, így újabb döntés és bejelentés született:

- A konyhában három pie vár az éhező fogyasztókra.

Ekkor megindult a sáskahad. Az emberek a pie-okból merítettek erőt, hogy túléljék a vihart. A három sütemény még a vihar elől menekülőknél is gyorsabban tünt el. Olyan felfoghatatlan sebességgel fogytak a pie-ok, hogy ribizlifozelekék a pekánosnak és a rebarbarásnak csak a tányérját tudták hazavinni. A tőzegáfonyásból maradt mutatóba egy szeletke. Lehet, ribizlifozelek érkezése mentette meg, ezt nem tudjuk.
Az viszont biztos, hogy tőzegáfonyás pie-t könnyű készíteni.

Easy print



Nantucketi tőzegáfonyás pie

- sómentes vaj (megvajazni)
- 2 pohár cranberry (tőzegáfonya)
- 3/4 pohár apróra vágott pekándió
- ⅔ pohár cukor
- még 1 pohár cukor
- 1 pohár liszt
- 1 rúd sómentes vaj olvasztva
- 2 tojás felverve
- 1 teáskanál mandulakivonat
- negyed teáskanál só
- 1 kanál porcukor

A sütőt előmelegítjük 350 Fahrenheit-re.

Alaposan kivajazzuk a pie-serpenyőformát. Ha nincs pie-formánt, akkor bármilyen hasonló méretű tűzálló edény megfelel. Csak akkor a pie-nak nem lesz kerek pie formája.

Az pie-edény aljára tesszük a tőzegáfonyát. Megszórjuk pekándióval és beborítjuk a kétharmad pohár cukorral.

Egy edényben alaposan összekeverjük a lisztet, a pohár cukrot, az olvasztott vajat, a tojásokat, a mandulakivonatot és a sót.

A masszát beleöntjük az edénybe. 45-50 percre betesszük a sütőbe, majd megszórjuk porcukorral és öt percre visszatesszük.

Megesszük.

Ha a fenti recept bonyolultnak tűnik, még mindig el lehet menni Nantucketbe megkostolni az eredeti verziót.

2008. december 16., kedd

Tőzegáfonya


Cranberries
Originally uploaded by ribizlifozelek

Átböngésztem a végtelenbe nyúló, hálaadás gasztronómiáját taglaló posztokat és rájöttem, pár recept még mindig hiányzik. Ráadádásul az egyik legfontosabb hozzávaló maradt ki a felsorolásból. A tőzegáfonyakrém.

A tőzegáfonyával (hely nyelven cranberry mindig is bajban voltam. Évek óta nem hiszem el hogy a Vaccinium oxycoccos tőzegáfonya legyen. Szótárokon kívül sokáig nem hallottam ezt a szót, aztán mindenféle természetgyógyász italok leírásában találkoztam vele. Ezek a leírások azonban teljesen egykaptafára készülnek, nem is vagyok hajland információforrásnak tekinteni őket:

A XXX [az XXX helyére bármilyen obskurus növény behelyettesítheő kezdve a avokádó párlattól a buzérlevél kivonaton át a zizzenő gyurgyalagesszencig] gyógyhatását a természeti ember ősidők óta ismeri és alkalmazza. A XXX ital az elveszett ősi tudás és a modern táplálkozástechnika csúcsa. Az elixír megelőzi a keringési-, mozgásszervibetegségeket, valamint jelentősen csökkenti a rák kialakulásának veszélyét. A XXX-t fogyastó kontrolpopuláció még a pestisre is immunis, fogyasztói közül az elmúlt évtizedben senki sem betegedett meg e kórban!

Cranberry

Szóval, a tőzegáfonyakrém a hálaadásnak legalább olyan fontos része, mint a pulyka. Talán fontosabb is: ha valaki nagyon elrontja a madarat és az nagyon száraz lesz, az áfonyakrémmel akkor is le lehet nyomni.

A tőzegáfonya óriási üzlet, több északi államban hatalmas mennyiségben termesztik. A termés egy részéből egészséges italok készülnek, másik részüket pedig tőzegáfonyakrém konzervek elkészítéséhez használják fel. Rengeteg áfonyát lefagyasztanak és így árulják az üzletekben. A termés 5%-át árulják frissen. A friss bogyók jó részét az emberek hazaviszik és elkészítés előtt lefagyasztják.

Cranberry relish

A tőzegáfonyakrém elkészítése majdnem olyan egyszerű, mint kinyitni egy tőzegáfonyakonzervet. Az egyik recept szerint az erősen megcukrozott egy zacskó áfonyát (tőzeg) 375 F fokra be kell tenni úgy fél órára a sütőbe. Meg kell locsolni egy pohár narancslével, narancslekvárral, darált dióval, citromlével és hagyni kell állni egy keveset. Aztán lehet vele olajozni a pulykát.

Something to eat

2007. november 22., csütörtök

Jön a pulykaünnep!


Cranberry relish
Originally uploaded by ribizlifozelek

"A hálaadás csodálatos ünnep, mégpedig számos okból.
Először is megvan az a jótékony hatása, hogy elodázza
a karácsonyt (...) a karácsonyi őrület hagyományosan
november utolsó hetében lángol csak fel. Ráadásul a
hálaadás megőrizte tisztán ünnepi jellegét, alig-alig
mocskolja be a kereskedelem szennyes mancsa. Nem
kell képeslapokat küldeni, fákat állítani (...). Hálaadáskor
az ember csak ül az asztalnál és megpróbál a hasából
strandlabdát dagasztani."
Bill Bryson: Jegyzetek egy nagy országból


Jön a pulykaünnep: ez azt jelenti, hogy 31 millió amerikai, a népesség 10% máshol lesz, mint egyébként. Mennek pulykát enni. Nem tudom, honnan van ennyi pulyka a világon, de most még a bevánorlók is pulykát esznek. Meg a koldusok is. Külön jótékonysági szervezetek gyűjtenek pulykát a szegényeknek: mindenkinek egy pulyka – ez most a jelszó.
A boltok tele vannak dromedárral, fagyasztottal, hűtöttel, bio-val. Mindegyik nagy, mint egy tank.
Mi inkább minicsirkét eszünk. Az egy alkalommal elfogy.
Tőzegáfonyakrémet és süteményt viszont csinálunk.

Tőzegáfonya
A dolog ott kezdődik, hogy végy egy kis tőzegáfonyát /Cranberry/ (valahol), turmixoljuk össze egy naranccsal, amiről leszedtük a kis fehér cafrangokat, adjunk hozzá egy kis diót, kis cukrot és bármiféle sült húshoz fogyaszthatjuk.. Persze a legjobb, ha egy 8 kilós pulykát nyomtatunk le vele...