Az individualizmus udvarában

- Ez se az.

- Azért menjünk be.

Bementünk.
A brassói középkori városfal mellől többször láttunk egy középkorinak tűnő romos tormyot. Most megpróbáltunk közelebb kerülni hozzá. A legtöbb kapualj zárva volt, de néhányba bejutottunk.



Érdekes volt benézni az udvarokba. Meg szomorú.

A középkori házakat a 19-20 században bővítették ki. Ekkor épültek az új homlokzatok és kapubejárók is.



Az évtizedes koszréteg alól még itt-ott kikandikált az eredeti festés. Szomorú volt látni az apránként eltűnő régi díszítést.



Ennél rosszabb volt látni a csorba postaládák szomorú légióit. Aki úgy érezte, szüksége van egy postaládára, kitett egyet és szinte tudatosan fittyet hányva a párhuzamosokra, merőlegesekre.



A víz és gázórák már végletesen individualisták voltak. Mindegyik más méretű és tipusú volt és mindegyiket máshová szerelték. Máshogy.

A Hidro

r

- Olyan volt a Gyár, mint egy anya - magyarázta V.

- Ha kellett valami, a Gyár adott - szinte hallatszott, ahogy nagybetűvel mondja a gyár szót.

- A garázst is, az egészet abból építettem, ami a Gyárban volt. Sokat dolgoztam vele, de az anyag semmibe se került.



A Hidromecanica valaha Brassó egyik legnagyobb gyára volt. A munkások, mint a létező szocializmusban mindenütt, sokat jártak szemináriumra, ahol hamar megtanulták a kommunizmus egyik alapvetését: mienk a gyár. Így ha szükségük volt valamire, fogták és hazavitték.



Mesélik, hogy amikor a 80-as években a gyár repülőgéphajóművekhez egy különlegesen ellenálló ötvözetet vásárolt, a melósok fellelkesültek és munka után is benn mardtak dolgozni az új anyaggal, így hamarosan mindenki kíváló minőségű késeket vihetett haza.



A Hidro közösséget teremtett. Az egykori munkások ma is összejárnak történeteket anekdotázni.

A Hidromecanica munkásai mást is megtanulak a szemináriumon. Elmondták nekik, hogy a munkásosztálynak ki kell állnia a jogaiért az elnyomókkal szemben. Amikor 1987-ben Ceaucescu utasítására a nagy élelmiszerkorlátozások idején csökkenteni akarták a fizetéseket, a brassói munkások ismét komolyan vették a tanultakat és sztrájkba léptek. Feldúltak pár pártirodát, mire a hatalom bevetette a hadsereget. Aztán nyugalom volt 1989-ig.



A rendszerváltás után a gyárat privatizálták és az értékes belvárosközeli telket eladták. Hamarosan egy Cora nyílík a Hidro helyén. Az irodaépületeket bontják, az üzemcsarnokok helyén már csak rommező van. A gyár zászlói még tartják magukat, de a 20. századi történelem e darabja is hamarosan nyom nélkül eltűnik.

Savanyúleves

- Ha sós, tegyél bele vizet - mondta S.

- És ha nagyon vízizű lesz?

- Akkor majd teszel bele sót.

Élvezettel kanalaztam a savanyúlevest. Nem vagyok leveses. Vallom, az étel leves nélkül is élet és, hiszem, a leveseken túl is van élet. A világ erdélyi és székelylakotta részén azonban nem hírdetem tanaimat, mert még forró pacallevesbe folytanának a vallásos érzületükben megsértett atyafiak.

A savanyúleveseket - helyi szakszóval a csorbákat - azt hiszem, a törökök hozták a Balkánra, ahol az helyi ízekkel egészült ki. Ez az ízvilág idővel beépült az erdélyi konyhába is.

Azt, hogy a csorba szó a törökbôl (çorba) közvetlenül érkezett-e az erdélyi magyarba vagy a románon keresztül (ciorbă), nem tudom, de inkább a második eredetre tippelek.

Az a leves, ami nem savanyú, az nem csorba. Az leves (supă).

A levest, hogy savanyú legyen, savanyítani kell. Savanyítani ecettel is lehet, de nem szokás. Hagyományosan savanyításhoz korpalét használnak. Mielőtt bárki a fejét vakarná, hogy mi az a korpalé, a korpalé az erjeszett búzakorpából és kukoricalisztből készül és borsnak (borş) hívják. Nem keverendő az orosz borsccsal, ami céklából készül. Borst illetve borskoncentrátumot ma már általában boltban vásárolnak, de az Amazonon is kapható.
Bors helyett citromlével vagy citromsóval lehet savanyítani. Esetleg ecettel, de mondom, azzal ne dicsekedjünk.




Savanyúleves
A mennyiségekről megkérdeztem a leves készítőjét, S-t, aki csak annyit mondott:
- Érzéssel.
Mire M hozzátette:
- De paszulyból több kell.

- víz
- csirkehús (pl aprólék)
- Zöldseg: mindenből egy kicsi, borsó, répa, bab, paradicsom
- káposzta, zeller, hagyma, só, zeller
- bors vagy korpalé vagy citromlé

A forró vízbe dobjuk a húst. Amikor félig megfőtt, utánadobjuk a zöldségeket.
Savanyítom. Sóval óvatosan, mert a savanyítólé lehet, hogy sós. Vagy nem. Csak érzéssel.
Főzöm.
Eszem. Érzéssel.

Brassó - a világ egyik legjobb városa

Szerintem egy élhető városhoz legalább annyira hozzátartoznak a teraszok, mint az utcazenészek és a korzók.

Ha tehetném, időm jó részét teraszokon tölteném. Dolgoznék, olvasnék, nézném az embereket és enném a krémeseket.

Brassóban van terasz elég: a főutca (Kapu utca) közepét teraszok uralják, de jut belőlük a mellékutcákba is. Sőt, még a főtérre is kiáradnak.

A helybeliek és a turisták állandóan megtöltik a teaszokat, itt trécselnek és pletykálnak. Azt hiszem, a Kapu utca egy négyzetméterére több terasz jut, mint a Váci utcáéra.

A teraszok mind napernyők alatt bújnak meg. A brassói napernyők nemcsak a tűző naptól óvnak, hanem a hegyekből érkező esőtől is. Brassóban általában esik, vagy nemsokára esni fog.



A legtöbb kelet-európai városban a napernyőgyűjtők örömtáncot lejtenének: ahány terasz, annyiféle ernyő, sőt, egs vendéglátóegységen belül is lehet többféle ernyőt találni. Van kólás, tonikos, sörös, pálinkás, pöttyös, csíkos (folklórkedvelő helyeken csikós), szines és szivárványszinű ernyő.
A brassói napernyők egységesek. Remékem, azok is maradnak. 
Az önkormányzat megmondta, a belvárosi ernyők egyfélék lehetnek. Az ernyőkre pedig nem sörreklám, hanem városreklám kerül, egy szerintem kicsit büszke és egy ugyanakkor kicsit önironikus szöveg. Brassó neve románul, németül (szászul) és magyarul. Kronstadt: probably the best city in the world.

Berethalom

Berethalom olyan, amilyennek a romantikus rajzmûvészek az igazi várakat és vártemplomokat elképzelik - csak Berethalom valódi.

Berethalmot szász építôi Birthälm-nak nevezték, ma pedig hivatalosan Biertannak hívják.



Erdôs, egyre keskenyedô völgy végében megbúvó falu dombjára épült a bástyákkal és tornyokkal megerôsített, több falgyûrûvel övezett temlpom. A vártemplomot kicsi, képeskönyvbe való szász falu veszi körül. A templom igazi nagyúrként magasodik a falu fölé. A falakról az egész környéket be lehet látni.



Egyik elsô látogatásom alkalmával még restaurátorok javították a várat, ami akkoriban lett a Világörökség része. Katalán barátom, N pedig döbbenten fotózta a kenyérért sorbaállókat. V. pedig leesett állal nézte a gótikus tornyokat és a több száz éve elporladt szász tisztelendôk reneszánsz síremlékeit. Akkor majdnem hosszabb idôre maradtunk itt, az autóval sikeresen eltaláltunk egy gödröt és eleinte úgy gondoltuk, a kocsi maradványait beletoljuk a kátyúba, beszórjuk egy kis porral, majd tölgyfát ültetünk rá. De aztán inkább továbbmentünk.



A nap csillogot a festett falakon és a tetôcserepeken. A falu fôterén levô egyik házból nyílik az erôd egyik kapuja. Hosszú, nyikorgó falépcsô vezet fel a várba. Békeidôben építették szorgos szász mesteremberek, amikor a vártemplom helyiségeit már inkább csak raktárnak használták. Itt, a lépcsôbôl nyíló szobácskában lehet belépôt venni. Bererthalom a világvége, de nem ennyire.



A lépcsô átvezet az elsô falgyûrûn és a falak között ér véget. Tornyok, falak, bástyák állnak ôrt a tisztavonalú gótikus templom körül.



A késôgótikus boltozat alatt gyönyörû templom áll. Nagy, tisztavonalú és szép. Bererthalmot látni kell. Többször. Nekem már négyszer sikerült, de még el szeretnék jönni párszor. Sokszor.

Úton Brassóba II - Arad körül

Az aradi elkerülôút örök vita tárgya Brassóba menet. Ezzel a vitával nagyon jól eltelik az idô Budapesttôl a határig. Mivel már Makót is kikerüli az autópálya, a vita néha magáig Aradig tart.

Arad körgyûrûje egy kétsávos út, kevés lámpával és három sínnel. A gond a sín. Idônként jön a vonat. Ilyenkor a körgyûrûn megáll az élet és a forgalom. Akkor is megáll, ha nincs vonat: a vasúti átjáró annyira romos, hogy a kamionok csak lépésben haladhatnak át. Ettôl az út idônként bedugul.

A városon átvezetô út lassú. Arad belvárosában rengeteg a lámpa és nagy a forgalom. Egyikünk se szeret így vezetni.

A kérdés, hogy körbe menjünk vagy egyenesen át.

A körgyûrût választottuk. Nem nyertünk. Két órát álltunk egy szemetes mezôn.

Idônként jött egy-egy ember és mobiltelefont (vagy mobilnak kinézô tárgyat) árult. Meg faragott sast és sakkot. Idôvel az utóbbin elgondolkodtunk - azzal is telik az idô. De aztán döcögni kezdett a sor és mehettünk tovább.

Úton Brassóba I - egy érdekes szókapcsolat

Romániába a behajtó külföldi autósoknak útdíjat kell fizetni. Az útdíj egy érdekes dolog. Szerintem a világ egyik legdemokratikusabb adója a benzinbe beépített adó: annyit fizetek, amennyit használok, annak függvényében, hogy mekkora autóval használom. Emellett van még az útdíj.

Ez régen egy szélvédőre ragasztandó sárga matrica volt. A matricát szigorúan a szélvédő bal sarkába kellett tenni. Egyszer pár éve vasárnap haladtunk a Maros völgyében, sütött a nap, optimista idő volt és építették az utat. Hétközap. Vasárnap lévén a kubikusok ideológiától függően otthon, a templomban illetve a kocsmában voltak. Nem az úton. Mi meg mentünk egy kocsioszlopban a 30-as zónában 80-nal. Ha megpróbáltunk lassítani, a mögöttünk jövő busz a hajat is ledudálta a fejünkről.

A rendőr meg integetett. Kíváncsi voltam, mennyi lesz.
A rendőrt azonban - épp akkor - nem érdekelték a 30-as zónában 80-nal suhanó autók.

- Hol a matrica? - kérdezte románul. Visszaköszöntem:

- Jónapot - majd mutattam a matricát.

- Nem látom - felelte a közrend és a matricák éber őre. Ekkor megértettem a probléma lényegét: a bérautó szélvédőjének felső részére sötét csíkot ragasztottak gondos kezek, ne süssön a vezetőjének szemébe a nap. Ide ragasztottam botor fővel a matricát, amit a közeg nem látott.
Megint mutattam, látta és intett, menjünk a fenébe. Mentünk, igaz, csak Brassóba.

A matricát régen a határ román oldalán kis bódékban árulták. Vásárlás közben lerohantak minket a koldusok, illegális és legális pénzváltók, mobiltelefon-árusok, legyek és faragott népi motívumokkal ékesített sasokat kínáló egyének.

A matricát leiben és euróban lehet fizetni. Mi inkább euróban fizettünk, de sose került kétszer ugyanannyiba.

Idővel rájöttünk, a két határ között a senkiföldjén kell matricát venni. Itt jobban váltanak és ami fő, hiányozak a helyi maffia színes képviselői, még egy mázas drakulát se kínáltak sehol.

Most kifizettem a matricát (vignetta) az apránként összegyűlt egyeurósokkal és vártam a ragasztanivalót.

- Már nem kell ragasztani, most elektronikus matrica van.

A vignetta electronica, az elektromos matrica azonnak kedvenc szókapcsoltom lett, ami egészen Aradig bearanyozta utunkat.