A Bazilika kupolájában

Az esztergomi bazilika kupolájában Ribizliék egyik fele huszonnégy éve nem járt. Vagy huszonöt. A másik meg soha. Az ilyen hiányosságokat sűrgősen pótolni kellett, ha már a Ribizlik Esztergomban voltak.



Azt sejtettük, hogy nem lesz sétagalopp. Az is várható volt, hogy napi testmozgásadagunk többszörösét fogjuk itt teljesíteni az év egyik legmelegebb napján. Arra azonban nem számítottunk, hogy a kupolából is látjuk majd Melocco Miklós nem túl sikeres Szent István megkoronázása című művét. Ez kicsit erős volt így kora hajnalban, több száz lépcső után. (Ribizliék elnézést kérnek mindenkitől, akinek e szobor tetszik.)



A süttői vörösmárvány mészkőben ammonitákat vadásztunk - ami jó ürügy volt egy-egy gyors pihenőre, majd mentünk tovább felfele, egyre újabb szintekre.

Hétszáz forint a kupolajegy, ami a mászással együtt jóval olcsóbb és hatékonyabb, mint egy konditeremben edzeni.

- Ott a Vármúzeum - lihegtem, miközben igyekeztem tüdőcsúcsomat visszaparancsolni a helyére - Még sose voltam benn. Bemehetnénk.



Ezért a kilátásért megérte ide feljönni. Végre tökéletesen átláttuk az épületegyüttes koncepcióját, amiről rengeteget olvastam, agyammal értettem, de egész más volt így felülről ránézni a "makettre". Minden világos lett.



Aztán, amikor azt hittük, hogy már tovább csak Szent Péterhez lehet mászni, még találtunk egy lépcsőt adóvevővel felszerelt forgalomirányítókkal és tériszonyosoknak nem ajánlott pallókból épült járdával.



Ide már csak egy Ribizli merészkedett ki fényképezőgépébe kapaszkodva. Gyorsan lenézett a mélybe, majd a tűző napon körbeóvakodott és menekültünk lefele, a biztonságos anyaföldre. Majd huszonpár év múlva megint jövünk.

Esztergomi vármúzeum

- Csak egy óra múlva indul csoport - sóhajtotta a pénztáros hölgy az esztergomi vármúzeum bejáratánál.

Ribizliék úgy érezték, hogy a forróságban még fagyira se tudnának egy órát várni, nemhogy kultúrára.

- De megkérdezhetem, hogy valamelyik vezető soron kívül tart-e tárlatvezetést.

Tartott.
Fizettünk.
Mentünk.



-EztazépületetSokadikBigyókaépítetteKevesedikIzékénekvalamikorrégendeavideónislátszikakőtömbökelhelyezkedése...

Darálta az idvez, a kétszemélyes túrát kísérő biztonsági őr közen csendben várta a hőgutát.

Az nem derült ki, miért kell biztonsági őr egy várlátogatáshoz, talán, azért, hogy ne lopjuk le a középkori freskókat és zsebre ne tegyünk egy római határkövet.




- Elnézést, ez milyen falfirka? - böktem egy falfirkára, ami a mellé vésett évszám szerint ezerhatszáz körül vandalizálódhatott a falba.

- Sokan karcoltak mindenfélét a csempébe - legyintett a vakolatra a fiatal idvez.



- Csipcsirip - mondta ekkor az adóvevője.
- Mennem kell, angol nyelvű látogatás lesz, mindjárt kerítenek valakit helyettem - mndta az idvez és eltünt.

Az őr maradt.



Aztán CSODA történt. Olyan csoda, ami után az ember visszanyeri hitét a műemlékekben. A világban. A kormányban. Na jó, akkora csoda nem volt.

De CSODA történt.

Egy múzeológus jött és mesélt. Mesélt.



Mgelevenedett a palota. Kérdésünkre egy korlátdarabról a régész egy félórás, ugyanakkor izgalmas előadást rögtönzött.

Érthetővé vált a Boticelli-falfreskók kérdése, a palota története, Esztergom városszerkezete és előkerültek törökkori falai, bástyái.



Az időröpült, mi pedig azt éreztük, tényleg van értelme idegenvezetővel meglátogatni a várat.

Ilyen idegenvezetővel.



A túra végén érzékeny búcsút vettünk és mentünk falfirkákat nézni a Bakócz-kápolnába.

Egyenes beszéd

A belvárosban sétáltam, amikor egy kocsma, a Csehó ajtaján megláttam egy cetlit. Megálltam.

Megnéztem és bólintottam.

Egyenes beszéd.

Esztergomi falfirkák

Izgatottan léptünk be az esztergomi bazilikába. Az izgalom nem az épületnek magának szólt. Az esztergomi bazilika nem az az épület, amitől nagyon izgalomba jönnénk.



A Bakócz kápolnába siettünk. Egy régész-múzeulógus mesélt nekünk a kápolna falán éles szemmel, szórt fényben olvasható falfirkákról.

Az ember egy disznó állat, aki (ami?) mindent összefirkál, amióta lemászott a fáról és belépett az altamirai barlangba. Esetleg karcol, mint Budapesten az ELTE falát támasztó kallerok.

Ezek az "itt jártam" illetve "itt szúrtam a bölényt" falfirkák sokáig csak a háztulajdonost és a járókelőket zavarták, de a műemlékvédelem megjelenésével a grafománok megkapták a vandál minősítést. Ha egy vandalizmus megér száz évet, akkor műemlékké válik, mint Utahban a sziklarajzokra vésett 19. századi cowboyok nevei.



Ez történt Esztergomban is: a várban az agyukat szétunó katonák grafomán hippiként tagelték az ősi falakat, kezdve a Bakócz-kápolna csillogó süttői vörös mészkőburkolatától egészen a királyi palota vakolt falfelületeig.



Török vitézek, dán, angol, spanyol zsoldosok csorbították ki rozsdátlan bökőjük hegyét a falakon, hátrahagyva nevüket és az évszámot, amikor a vandalizmust elkövették. Jó érzés így találkozni a múlttal. Nem egy marcona harcost látunk, hanem egy pajkos kamaszt, amint szórakozik egy jót.

Azért szívből remélem, kortárs graffitik nem kerülnek e négy-ötszáz éves rajzok mellé. Ezek pont így jók.

A Parlement hômérôje

Jó dolog a Parlamentben részleteket nézegetni, mert mindig valami érdekeset lehet találni.

A Reaumur skála az 1700-as évek végén komoly vetélytársa volt a Celsiusnak: Franciaországban, Oroszországban és a német területeken egyaránt elterjedt volt. A Réamur-féle hőmérőn nulla fok a víz fagypontja, a nyolcvan a forrpontja. Ez lett a skála veszte: a franciák a metrikus rendszert preferálták, így végül a száz fokú Celsius-skála terjedt el.

A Réaumur-skála helyenként máig használatban van: különleges olasz sajtok készítésekor, illetve holland szirupok gyártásakor használják.

Meg a Parlamentben, ahol több régi hőmérőnek kettős beosztása van.

A kávé és a üdítő itt fizet

- Biztos egy megélhetési bevándorló fordította - néztem a papírt a Várbazár büféjében.

- Vagy ennél a pénztárnál fizetnek a kávék és az üdítők és a kávé.

Buhera

Ez annyira buhera, hogy én alig tudom eldönteni, vicces vagy felháborító.