A tőkehal az egyik legfinomabb tengeri hal - legalábbis szerintem. A tőkehalról rengeteg jó könyvet írtak - ezek nem csak szakácskönyvek, rengeteg történelmi munka akad köztük arról, milyen nagy gazdasági jelentősége volt ennek a vizilénynek.
Mi csak valami egyszerű, gyors ételt szerettünk volna csinálni. Maradt előző napról egy zsemlemorzsás, sajtos, diós, borsos panír. Ebbe hegergettük be a halszeleteket, aztán rizzsel és párolt vegyeszöldséggel megettük.
Érdekes, itt vagyunk a sivatag közepén és néha még friss tőkehalat is lehet kapni, nemcsak szeleteltet. Ponty viszont sehol, pedig a hegyek tele vannak tavakkal.
Megnyugodtam. Nemcsak otthon békák a politikusok. Nemcsak otthon töketlenek.
Adva van a rendőrség-tűzoltóság-mentők közös központi épülete. Ez a használók szerint rossz állapotban van és nem lehet benne dolgozni. (Ezen egy rendes k. európai rendőr hangosan nevetne, de ez más téma.)
Új épület kell - adta ki az ukázt a polgármester. Az új épületre a pénzt a válság közepette kötvényből szednék be. Már volt egy népszavazás, amikor az emberek azt mondták, ne bocsásson ki a város kötvényt, maradjanak csak a zsaruk és egyebek a mostani épületben.
A polgármester tovább próbálkozott és zseniális ötlete támadt: az új rendőrpalotát a könyvtár melletti parkba kell tenni.
A város felhördült.
Sokan elővették a polgármester választási igéreteit, miszerint több zöldet ígért és a civil szfére bevonását a tervekbe. Mások azt kérdezik, miért kell a parkba tenni a rendőrséget, tűzoltóstul, amikor az egyik szomszédos háztömb egy lebetonozott parkoló. A város és az emberiség csak nyerne vele.
Többen eleve azt kérdőjelezték meg, miért kell idetenni az épületet. Miért nem jó az amúgy is rosszhírű West Side-on. Több helybeliben feltámadt az irónia és azt javasolták, tegyék a rendőrséget a nagyon rossz hírű Pioneer Parkba. A rendőrök így legalább kordában tudnák tartani az ottani drogkereskedőket.
A polgármester nem hátrált meg, szerinte a rendőröknek közel kell lenni az ügyészséghez.
Hogy miért nem jók a környező parkolók e megtisztelő feladatra, nem derült ki. Az se, hogy fog ez kinézni. A könyvtárnál két emelettel magasabb új épület szerinte nem nyomná el Moshe Safdie remekművét.
Számomra az se világos, miért ne építhetnék az új épületet a régi rendőrház parkolóinak a helyére, aztán eltüntethetnék a mostani épületet, ha már minden áron bontani akarnak valamit.
A jelenlegi közvéleménykutatások szerint tíz emberből kilenc nem akar a könyvtár parkjában rendőrpalotát látni. Mivel a kötvénykibocsátást népszavazáson kell jóváhagyni, a dolgok jelenlegi állása szerint egyhamar nem lesz új rendőrpalota. Hát, meglátjuk.
Kihasználva a jóidőt, megint elmentünk a Fort Douglas katonai temetőbe. Szép volt az idő, minden kizöldült, gondoltuk, elmegyünk megnézzük a temetőt hó nélkül.
A temető mögötti parkoló most hómentes volt és még egy árnyékot is találtunk itt. Yoda úgy döntött, hogy nem jön a temetőbe, inkább a mókusokkal haverkodik.
Télen a legtöbb sír hó alatt volt. Most meg tudtam őket nézni. A kerítés melletti második világháborús japán és német katonasírok között egy érdekeset találtam.
Ez a sírkő már messziről látszott. Nagyobb volt, mint a többi. Először a horogkeresztet láttam meg rajta. A horogkereszt egy vaskeresztet díszített. Nem értek annyira a kitüntetésekhez, hogy megmondjam, Paul Eilert a vaskereszt melyik fokozatát kapta meg.
Paul Eilertről nem sok információt találtam a neten. Katona volt és június 8-án hunyt el.
A háború alatt a vaskereszt első fokozatából több mint négymilliót adományoztak. Persze 1939-ben ezt épeszű ember nem gondolta volna. Mégis, Utahban nem sok vaskeresztes német hadifogoly katona lehetett. Talán ezért is vésték a fel kitüntetését sírkövére. A horogkereszt kicsit bizarrul hat egy amerikai katonai temetőben. Eilert katona volt és valószínűleg így tisztelték meg az ellenséget. Ráadásul a nácizmus bűneiről még lehetett nagyon sokat tudni 1944-ben. Valószínűleg ekkor a horogkeresztet még csak egy katonai szimbólumnak tekinthették.
Amikor márciusban feltettem a flickr-re a kék Chevroletet, kaptam egy emilt, amiben egy flickrező az autóról kérdez. Főleg azt kérdezte, hogy a mienk-e. Sajnos nem a mienk. A dolog annyiban maradt.
Később egy parkolóban megláttunk egy másik, sokkal viharvertebb öreg Chevroletet.
Ekkor már több emil és kérdés érkezett. Volt, aki a részleteket reklamálta, miért nem fotóztam le a tükröt közelebbről, a lökhárítót és az emblémát a motorház tetején. Erre egyszerű volt válasz: csak egy iPhone volt a zsebemben és azzal részleteket nem annyira könnyű fényképezni.
Mások azt kérdezték, milyen autó ez, mennyivel ment, mennyit evett, mikor készült. Szinte semmit sem tudtam. Az Eldorádóról írt bejegyzéssel is rengeteget szenvedtem - nem értek nagyon az autókhoz. Ha látok valami szép régit, megpróbálom beazonosítani és kész.
Pár napja az egyik szomszéd vett egy 1953-as Chevroletet. Mivel az autó az utcán áll (az autóbeállón egy 63-as Impala és egy Dodge Stratus osztozik), ki tudtam várni a megfelelő fényeket és a Fujival rendesen le tudtam fotózni az autót.
A mostani Chevroletes bejegyzésben nagyon kevés lesz a saját kútfő, az adatok jó részét a 53classicchevy.com-ról szereztem be. (Ha valakit az 1952-es Chevyk érdekelnének, írja be a böngészőjébe, hogy 52classicchevy.com. Az ötvennégyesekhez 54classichevy.com-ot és így tovább.)
Mindhárom autó 1953-as. Nem magamtól és még csak nem is a veterán Chevrolet-oldaltól vagyok ilyen okos. A büszke tulajdonosok megtartották a régi évszámos rendszámot - így sokkal könnyebb volt beazonosítani az autókat. (A rozsdás Chevroletnél szerintem csak arról volt szó, hogy az autót 32 évre egy tyúkólban felejtették és rajta maradt az eredeti rendszám is.)
Az ötvenes években évente változtattak valamit az autókon: más lett a díszléc, négy-öt kilóval (bocsánat, 8-10 fonttal) több króm került a lökhárítóba és újabb extrák, esetleg újabb motorok jelentek meg.
A legfapadosabb (kanapésabb) autót 1953-ban 1670 dollárért már haza lehetett vinni. Mai pénzen ez 13000 dollár lenne. Az ötvenes években a Chevrolet kínálta a legolcsóbb személyautókat. Az alapmodell 2 ajtós, 6 személyes autó volt. Más világ volt az. Láttam reklámokat, ahol a fiatal, boldog családanya mosolyogva ül hosszú ruhájában a kormánynál, nyolc év körüli gyermeke pedig repülővel játszik mellette. (A rajzot elnézve szerintem az automata váltót azért találták ki, hogy kiszedhessék a kuplungpedált és így a hölgyet decensen ábrázolhassák szoknyában, vezetés közben.) Biztonsági öv nincs, a gyerek vidáman ül elöl a heverőn.
A gyalogosok biztonságára is annyit gondolhattak, mint Tutankhamon a koleszterinszintre. A motorháztetőn lelkesen sasolt a bordákat, koponyát tökéletesen perforáló -természetesen tömör fém- embléma.
Persze az extrákkal erősíthető lökhárító se olyan volt, mint a mai autókban, ahol a vacak műanyagok elnyelik az ütést. Ebben pont a merevség volt a lényeg, takarodjon az a puhatestű az útból. Vagy fa. Vagy autó. Vagy tank.
A legegyszerűbb modell különféle változataiból - kétajtós, hatszemélyes, kétajtós, háromszemélyes, stb - nagyjából 250.000-et adtak el 1953-ban. Ezeket az autókat főleg utazó ügynökök, házalók vették. A kisebbik, száz lóerős, 3.8 literes motort szerelték bele. Hátsó üléseit könnyedén ki lehetett szedni és a jókora teret meg lehetett tölteni porszívókkal vagy Bibliákkal.
Az elegánsabb modell alapára 1700-2000 dollár (13500-15700 mai zöldhasú) volt. Ezekból a 115 lóerős motorral felszelert autókból jóval több mint hatszázezret értékesítettek.
A Chevrolet 1953-ban találta ki, hogy az alapmodell neve a 150-es, a luxus pedig 210-es lesz. A kék autó a luxus netovábbja volt. Egykori gazdája minden földi jóval és elérhető extrával felszerelte az autót. Ha jól tudom, az indexlámpa, féklámpa és a fűtés ekkor már kezdett szériatartozékká válni.
A külső árnyékoló viszont extra tartozék volt, csakúgy, mint az 53-ban bevezetett autronic eyes rendszer.
A hűtőrácsba épített ketyere éjjel automatikusan lejjebb vette a fényszórót, ha felkapcsolt lámpájú autó jött szembe. Egy lábbal irányítható kapcsolóval természetesen ki lehetett iktatni ezt az udvariasság extrát.
Sokkal jobban lehetett villogni a különlegesen szép kerekekkel, amit mi is megcsodáltunk.
A kettő-tizes kivitelhez rendelhető extrák száma szinte végtelen volt. Rádió. Hátsóablak fűtés. Hátsó hangszórók. Külső keresőlámpa. Csomagtartóvilágítás. Motortérvilágítás. Kesztyűtartóvilágítás. Olvasólámpa. Szerszámkészlet. Gumiszőnyeg. Ablakmosó. Szivargyújtó. Benzinszűrő. Hűtőfolyadékszűrő. Szervófék. Elektromos óra. Ki nem engedett kézifékre figyelmezető csengő. (A kéziféket is lábbal kellett "behúzni".)
A sok-sok egyéb rendelhető felszerelés mellett ott volt a Chevrolet 50-ben bevezetett adu ásza, a majdnem kétszáz pénzbe kerülő Power Glide.
A Power Glide két dolgot takart. Egyfelől kormányszervót. Másfelől egy kétfokozatú automata váltót. Ezeknek a váltóknak a tartósságára jellemző, hogy sok ma is gond nélkül üzemel közülük. (Azt nem szerették hosszú távon, ha valaki manuális üzemmódban rendszeresen ötven-hatvanra gyorsított fel velük egyesben, aztán átkapcsolt "kettesbe".)
Igazából az volt a hihetetlen ezekben a majdnem hatvan éves autókban, hogy a nem helyreállított, rozsdás, elhanyagolt Chevyk is csak mentek, valami acéllemez zörgött az egyikben, az ötvenhatéves automata váltó reccsenve vette be a hátramentet a rozsdamarta autóban, de mentek és gyönyörűek voltak.
Szerintem Don McLean is egy ilyesféle autóra gondolhatott 1971-ben, amikor 1959-re visszaemlékezve megírta az American Pie-t.
Figyelem! A következő blogbejegyzés -gyomor- tartalmat felkavaró. Érzékenyebbek ne olvassák. Kiadós étkezés utáni olvasása is ellenjavallt.
Nem túl messze tőlünk, egy erkélyes, kiskertes házban lakik egy mexikói család. Rendes emberek. Szorgalmasan dolgoznak, állítják élére a garasokat, megtakarított pénzecskéjükből rokonaikat és az amerikai autóipart támogatják. Minden felnőtt - 16 év feletti - családtagnak van nagyjából másfél autója. Minnél fiatalabb valaki, az autó annál kisebb. A legkisebb egy 2 literes motorú terepjáró, a legnagyobb egy 4 literes, 12 személyes mikrobusz. Ez ideális elmenni a sarki boltba egy gallon tejért.
A család férfitagjai előszeretettel üldögélnek a verandán, vidám népzenét hallgatva, nézve a csivitelő madarakat, a nyiló virágokat és döngicsélő méhecskéket. Amikor aztán a sivatag felől fújó szél hozta por felhalmozódik tüdőlebenyeiken, gyomorból harákolnak egyet, jó mélyről, felhozva mindent, mi felhozható, aztán megforgatják a szájukban, mintegy megízlelve azt, majd hangosan cuppanva beleköpik a ház előtti paradicsomágyásba.
A köpést, orrfújást minden kultúra másként szabályozza. A japánok nyilvánosan igyekeznek nem orrot fújni. Pár évig egy lakásban laktunk egy japán fiúval, aki mások előtt a fenti tevékenységek közül egyiket sem gyakorolta. Reggelente azonban előre kitisztította orrjáratait, hörgőit. Állt a fürdőszobában és jó húsz percen át harákolt. Először csak úgy könnyedén, orrból, aztán tüdőből, végül gyomorból. A végén kicsit rá is erősített, jöjjön ki, aminek jönnie kell.
Néha úgy érzem - legalábbis ezeknél a mexikóiaknál - ez egy férfiúi aktus. Ülni a tornácon, elmélkedni a világon és néha nagyot, zaftosat sercinteni bele az ágyásba.
Megfigyeltem, nem locsolják a paradicsomot, mégis zöldellnek a levelei.
Tegnapelőtt este számolt be róla az egyik helyi hírcsatorna, hogy lehet, lemond a kormányzó és kínai nagykövet lesz.
Kapásból azt mondtam, kacsa.
De nem.
Huntsman kormányzót tényleg felkérte Obama elnök, hogy legyen kínai nagykövet. Huntsman pedig elvállalta a felkérést és lemondott kormányzói posztjáról.
Magyaros és a hazai hírektől fertőzött gondolkodásom miatt nem hittem el a hírt.
Egy állam kormányzójának majdnem államfői jogköre van államában. Meglepő, hogy ezt valaki lecseréli egy nagyköveti posztra. A kormányzót közvetlenül választják az adott állam szavazópolgárai. Utah egy ultrakonzervatív állam - kormányzója mormon és sok ultraliberális szemében csak kicsit rosszabb az örögnél. (Sok ultrakonzervatív szemében kifejezetten rosszabb: enyhített a szigorú utahi alkoholtörvényeken is, harcos környezetvédő, hisz a globális felmelegedésben és tesz ellene.)
Ezek után Obama elnök felkérte a konzervatív Huntsmant, hogy legyen kínai nagykövet.
Huntsmanról sokak szerint nagyon jó választás, sőt, a legjobb. Beszél mandarinul. Hét gyermeke közül az egyiket kínai származású, őt Huntsman örökbefogadta. Szingapúrban szolgált az idősebb Bush nagyköveteként és kormányzóvá választása előtt dolgozott az ifjabb Bushsal is.
Lehet, Obama csak egy lehetséges riválisától szeretne megszabadulni, 2012-ben Huntsman indulhatna az elnökválasztáson. De 2012 még messze van, főleg egy politikus számára. A jelenben gondolkodva az elnök a legfontosabb nagyköveti posztot egy arra nagyon is alkalmas embernek kínálta fel - aki ugyanakkor az ellenzékhez tartozik és a legmagasabb nem szövetségi tisztségek közül foglalja el az egyiket.
A kelet-európai logika számára pedig a legőrültebb dolog, hogy Huntsman elfogadta a felkérést.
Süt a nap, jó idő van, elmentünk megint Fort Douglasba megnézni a katonai múzeumot. A szép, tavaszi fényeket szerettem volna kihasználni és lefotózni pár ágyut.
Yoda szeret(ne) a tankok, ágyuk alá bebújni. A részletek aprólékos fényképezését, a megfelelő szög és fény keresését viszont unja. Mivel a póráza elég hosszú, inkább kényelmesen leheveredett egy fa alá és nézte, hogy szerencsétlenkedem a kamerával, miközben Ferenc Jóska ágyuját próbáltam összekombinálni egy terepjáróval.
Ahogy fotóztam, kijött a múzeumból az egyik őr.
- Nyugodtan jöjjenek be a múzeumba is, a kiállítás mindenkié.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.