Sorban

A hideg nyári szél megcibta a szakállam és álltunk rendületlenül a Központi Okmányiroda elôtt, mint végvári vitéz a törököt lesve.

- Ott a Gyôzike! - mondta a mögöttem sorbaálló mániákus koránkelô, aki hétre ért ide Biharkeresztesrôl.

Elszakadtam a kortárs magyar kultúrától és nem tudtam, mirôl van szó, csak egy kialvatlan (másnapos?) alakot láttam a sor elején. A többiek azonban ismerték ôt.

A beszélgetés elkanyarodott Gyôzikére, majd visszatért arra, hogy az "elmúlt nyócévben" meg elôtte azért jobban mûködtek az okmányirodák és az esôverte Visegrádi utcánál azért jobb helyeken is lehetett várakozni. (Az esôverte szó helyett itt más szót használtak, de Ribizlifozelek tekintettel van a vallásos olvasók érzékentségére.) Volt, aki a Pólust, más a Lurdy házat emlegette nosztalgiával.

- Örüljünk, hogy nem kenyérért állunk sorba! - erre aztán senki se tette hozzá, hogy az majd késôbb jön.

Közeledett a nyolc óra. Izgatott hullámzás futott végig az embereken. Pontban nyolckor megnyíltak a kapuk és elkezdôdött a sorszámosztás. Vagy hetvenen fegyelmezetten betrappoltunk a helyiségbe.

Én a falra kifüggesztett NER-t olvasgattam és svejki hangulatban a légyszart kerestem rajta. Egyelôre nem találtam.

Nyolc óra nulla ötkor már nem volt szabad kapacitás, már csak a sürgôsségi útleveleseket fogadták jópénzért.

Innentôl kezdve azonban minden ment, mint a karikacsapás. Az ügyintézôk profik voltak és tízre minden el lett intézve.

Mindennel elégedett voltam, amíg be nem mentem a wc-be. Ezt nem kellett volna.