A félig elhagyott város

Amikor összeállítottam a kirándulást Deltába, sokat olvastam a környékről, de Leamingtonról semmi érdekeset sem találtam. Pici mezőgazdasági közösség volt, amit 1871-ben alapítottak és arról híres, hogy mellette van Oak City, ami majdnem a Manhattan Project titkos laboratóriuma lett, de Oppenheimer inkább Los Alamost választotta.



Leamington nevét először akkor olvastam, amikor az erre vezető vasútvonalnak néztem utána. Akkor akadt meg a szemem a szomszéd falu nevén, Lynndyl-en. Lynndyl annyira kicsi, hogy mire eszembe jutott, hogy lefotózzam, már túl is szaladtunk rajta, visszafordultam, de semmi jellegzetest nem sikerült észrevenni, pedig ennek a városnak van az egyik legszebb neve Utahban.



Lynndyl azért lett Lynndyl, mert a távírászkisasszony szerette a cipőket. A vasutat kiszolgáló városkát még nem nevezték el, de a távírdát már bekapcsolták a hálózatba. Salt Lake Cityben ülő főtávírdász meg rádörrent (már ha ez távírón lehetséges) a kisasszonyra:

- Maga meg hol van?

Mit lehet erre válaszolni, ha a település még el sincs nevezve? A kisasszony kétségbeesetten körülnézett és megakadt a szeme a cipője feliratán: Lynn, Massachusetts.

- Lynn-ben vagyok!

- Olyan már van Box Elderben - felelte a főnök. Valószínűleg ott is szerették a cipőket.

- Akkor Lynndylben vagyok! - és ott lett.



Leamington mellett van két elhagyott szénégető boksa. Ezeket akartuk megnézni Yodával, de mielőtt odaértünk, megláttuk Leamingtont. Azaz először egy út mellett parkoló autót egy elhagyott ház előtt. Aztán egy másikat. Aztán egy harmadikat és utána jött a benzinkút újabb autókkal. Mint egy szabadtéri emlékműve az autópályák előtti Amerikának.



Majd ott volt a régi templom a városi múzeummal. Nyitva évente egyszer, vagy telefonáljanak. Yodát legjobban a hatalmas fák érdekelték, meg a kalyiba.



Engem a főkapcsoló ragadott meg, elképzeltem, hogy megrántom és minden fénybe borul. Persze ahhoz villanydrót is kellett volna.