Puppey és az új bogyó

Álomország legszebb tájain jártam, amikor valaki megnyalta a kezem. Nedvesen és hosszan. Nem igazán értettem, mi történik, de ekkor valaki megint megnyalta a kezem. És megint.

Kinyitottam a szemem.

Puppey megint megnyalta a kezem.

- Ki kell menni? - kérdeztem félálomban - egy órája voltunk sétálni.

- Igen! Igen! Kell! Kell!

Félálomban felöltöztem és rohantam Puppey után.

Mentünk egy háztömbkört és Puppey lelkesen kakált egy nagyot.

- Gyere, aludjunk.

Letettem a fejem a párnára és már aludtam is - amíg valaki megnyalta a kezem.

- Puppey? - egy óra telt el az órám szerint.

Puppey megint megnyalta a kezem:

- Siess!

Kapkodva felöltöztem és most csak az utca másik oldalára kellett menni, Puppey azonnal letett egy csomagot, aminek leírását tiltja a közízlés.

- Na, aludjunk - sóhajtottam és eldőltem az ágyon és már aludtam is.

Amíg valaki meg nem nyalta a kezem.

- Puppey?

- Igen, igen, siess!

Siettem.

"Biztosan az új bogyó" - gondoltam. Keverve kapja a régivel, de biztosan a bogyó.

Ekkor már az utcasarkon voltunk, ahol Puppey valami undorítót helyezett a fűre.

- Ebből a szaratóbogyóból nem kapsz többet - mondtam Puppeynak.

Puppey bólogatott és ment aludni.

Én is ezt tettem, amíg meg nem éreztem egy nyelvet a kezem másél óra múltán.

- Hagyjál - fordultam másik oldalmra félálomban.

Ekkor valaki forrón belelihegett a fülembe, majd a valaki elkezdte nyalogatni a fülem.

- Puppey?

- Siess, siess - siettem. Nem szeretek egy kutya nyelvével a fülemben ébredni és azt se szerettem volna, ha Puppey bent megy ki.

Kiléptünk a házból és Puppey már ment is ki.

- Nincs több szaratóbogyó - sóhajtottam és mentem vissza aludni.