Egy tökéletes múzeum

Ha a szirakúzai helytörténeti múzeumra gondolunk, ami nem Sziciliában van, hanem Utahban, nem igazás magasak az elvárásaink.

Már az meglepő volt, hogy volt itt múzeum. 

Főleg, hogy ekkora.

- Japánok? - kérdeztem a múzeum egyetlen főállású alkalmazottját, aki épp maszkban próbált gombátlanítani egy múlt századi naplót - a vasutat építették és mi lett velük a háborúban? Deportálták őket Topázba?

- Igen, a transzkontinentális vasutat építették és itt maradtak farmernek és béresnek, de nem deportálták őket. A helyiek összefogtak és írtak a kormányzónak, hogy a háborús termeléshez nélkülözhetetlenek. Mindenki maradt, már aki nem ment el önkéntesként katonának.

Ezek után tovább kérdezgettem.

- Ez? Ez az első sorozatban gyártott Edison féle lejátszók egyike. Annyiba került, mint egy T-Modell. Kipróbálod?

És a múzeológus megmutatta, hogy kell rátenni a lemezt (na, ezt még tudtam) és hol kell kurblizni és hova kell betenni a zoknit, ha nagyon hangos a zene (a tölcsérbe lenn).

- Kipróbáljuk a rádiót? Romániából vettünk hozzá csöveket. Mai áron ezer dollárba került.

- Ez pedig hangtompító. Ágytálra. Sokáig tartott, amíg kiderítettem, micsoda. Nem szerettek éjjel hangosan csobogni az éjjeliedénybe és ezt rátették a tetejére és akkor nem volt hangos. Sokáig nem tudtuk, mi ez, de aztán egy régi újságban láttam, hogy árultak ilyeneket.

El tudom képzelni, hogy amikor hatan laktak egy ekkora házban, éjjel igyekeztek csendesen csobogni.

Akkor is, ha a gyerekek az emeleten voltak.

Érdekes volt, hogy ebben a házban a hetvenes évekig laktak (aztán ebéd után lehet rájöttek, hogy jó lenne egy nagyobbat építeni).

Benn az asztalon drága porcelán és a sarokban kis akkordion tette otthonossá a helyet.

Volt három szekrény szögesdrót, tehén, amit lehetett fejni és azt mondta, hogy múúúú.

Elképesztően jó múzeum volt és a múzeulógustól még jobb lett. Még akkor is, ha a fickó valószínűleg brit vízállásjelentést hallgat pienésképpen.