Autóroncs a hegytetőn

- Ez jó! - mondta Puppey lelkesen - Itt vannak fák!

Valóban, errefele nemcsak magányos fák voltak, hanem egész erdők.

Igaz, hogy törpetölgyből voltak és hogy némelyik kicsit leégett, de akkor is, erdő volt fákkal. Ha pedig Puppey fát lát, akkor jelöl, majd, mivel hód ősei is lehetnek, rágcsál is.

A Zászlós-hegy, az Ensign Peak tövéből indultunk és onnan másztunk egy nagyon jó úton felfele. 

Ez az út visz fel a város feletti telekommunikációs antennákhoz és ezt használják a tűzoltók, amikor kigyullad fenn az erdő és persze a Pokolba is erre lehet menni.

A gerincre felérve körülnéztünk.

Arra volt a Farmington-öböl, amerre a múlt héten jártunk a mocsárban.

Aztán megláttam valamit lenn.

Egy autóroncs volt.

- Nézzük meg! - mondtam Puppeynak.

- Megjelölhetem?

- Persze!

És mentünk.

Nem volt teljesen világos, hogy jutott ide. 

Az erdőgazdasági út régen sokkal rosszabb volt és hát véget is ért picivel arrébb.

A lejövetel a hegyoldalon, azaz a legurulás a hegyoldalon meglehetősen hosszú lehetett. Ereszkedés közben meg is találtuk a motorháztetőt, ami elhagyta a járgányt.

Később hosszas googlizás után az autót egy 1973-as Ford Fiestaként azonosítottuk és véleményemet Puppey is aláírta.

A közeli Farmington-szurdokban jóval több autóroncs van, de ott meg lehet érteni, hogy honnan jöttek. Estek. Gurultak.

Itt ez nem volt annyira egyértelmű.

Az se, hogy mióta hever itt a járgány.

Nekem úgy tűnt, hogy inkább évtizedekről mintsem évekről beszélhetünk.

A roncsnál ettünk, ittunk, Puppey ismételten aláírt, majd elindultunk hazafele.

Lefele valahogy sokkal gyorsabban mentünk - ez igaz lehetett az elhagyott Fiestára is.