A vasút helyén

A mormon állam vezetője, Brigham Young úgy gondolta, hogy a transzkontinentális vasút Salt Lake City-n keresztül fog áthaladni. Olyan verseny folyt a vasútért, mint később az autósokért Echo környékén.

Az állam vezetése ezért is támogatta a vasútépítést és az államalapító egyik gyermeke (az 57-ből) vezetésével egy részvénytársaság is létrejött, hogy elkezdték az munkát és a Parleys Canyonon át vasútat építsenek a transzkontinentális vasút fele.

A vasút azonban a könnyebben járható és kevésbé meredek Echo kanyonban épült meg és Ogden irányában haladt tovább Nyugatra. Ott épült az első nagy vasútállomás is.

Park Cityt végül egy szárnyvonal kötötte össze a transzkoninális vasúttal és egy keskeny nyomtávú vasút Salt Lake Cityvel. A vasút Sugarhouson át az Öngyilkos-szikla mellett lépett be a hegyek közé. (A városi szakasz helyére építették a mellettünk járó villamost és kedvenc kerékpárutamat.)

Ez a vonal 6% emelkedőkön (és lejtőkön) mászott fel a bányászvárosba. Idővel egy nagy vasúttársaság felvásárolta az anyagi gondokkal küszködő kisvasutat és átépítették a vonalat 4%-os lejtésűre.

Ehhez egy három kilométeres dupla lópatkó alakú lejtőt építettek a hegyek közé.

A lópatkók között a szakadékokat három hatalmas töltéssel hidalták át.

Az átvágott hegyekből kinyert földdel töltötték fel ezeket a szakadékokat.

A vasút egy háromszáz méter hosszú alagútban vezetett tovább - de a berobbantott alagút helyéig most nem jutottunk el.

Most csak a lópatkókat jártuk végig.

A vonal alig termelt nyereséget, mert a hegyi szakasz miatt drága volt fenntartani. Ezért a második világháborút követően a vasút nagy részét bezárták.

Ma csak a pálya helye maradt az autópálya mellett egy eldugott hegyoldalban. (A négy órás séta alatt senkivel se találkoztunk.)

Itt-ott láttunk pár talpfát. Valami vasdarabot vagy pár téglát. Ennyi maradt itt egy ötven éven át működő vasútból.

Meg pár blogbejegyzés. Mint ez.