Kék-szurdok - Bányát találunk

- De jó virágok!

- Álljunk meg!

- El akar hervadni - tette hozzá Puppey.

A virágok nagyon jól néztek ki és valóban, Puppey látogatása után már az elhervadás veszélye se fenyegette őket.

Egy hosszabb túrát terveztünk a Fisher-hágó és Clover Springs között, de szokásos helyeink foglaltak voltak a háromnapos ünnep miatt.

A virágnézés arra is jó ürügy volt, hogy kitaláljuk, hova is menjünk.

Szemben velünk ott terült el a West Desert, musztángokkal, porral, hegyláncokkal, oázisokkal.

Viszonylag késő volt és nem akartunk nagyon mélyen bemenni a sivatagba.

Viszont megláttunk valamit oldalt.

- Jól néz ki az a völgy - jegyeztem meg.

A völgyet hivatalosan Blue Canyon-nak hívták, ez rajta volt offline térképünkön. Errefele a mobil lefedettség sci-fi kategória, valakinek akkor van mobil lefedettsége, ha fejére teszi a telefonját.

Az nem derült ki a térképből, hogy mi van a szurdokban. (Ha letöltöttem volna erre telefonra az offline jegyzeteket, tudtam volna, hogy mi van ott, de nem töltöttem le. Így még érdekesebb volt a felfedezés.)

Elindultunk befele.

Dolomittornyok és sziklafalak között kanyargott az ösvény és már ennyi alapján megérte bejönni ide.

Az út járható volt és nem volt meredek.

Egy kanyar után elszenesedett és ropogósra sült fák közé értünk. Látszott, itt valamikor egy erdőtűz pusztított és a fák még nem találtak magukra.

Meleg volt és gondolkodtam azon, hogy forduljunk-e vissza.

De arra gondoltam, hogy nézzük már meg, mi van a következő kanyar mögött.

Egy újabb kanyar volt, úgyhogy továbbmentünk megnézni, mi van a következőt követő kanyar mögött.

Elvégre ez az ösvény csak ment valahova.

A szokásos kövületeket már megtaláltuk, de reméltem mást is lelünk itt.

A következőt követő kanyart követő kanyar után aztán tényleg megláttunk valami nem odaillőt.

A földkupacok teljesen olyanok voltak, mint a bányák kitermelt meddője.

Ekkor már derengett, hogy valahol a Fisher-hágó alatt mintha olvastam volna valamit egy bányáról, de hogy milyen bánya volt és mikor, arra nem emlékeztem, de Puppey nyomában bátran haladtam tovább.

A fűben heverő rozsdás vacakok is mutatták, hogy itt valami történt.

Találtunk (szétlőtt) vödröt, kilyuggatott sparheltet és szitává lőtt csillét.

A fiatalúr gondosan le is ellenőrizte, hogy valóban lyukasak-e.

Az út egy sziklafalban ért véget, ahol sárga tábla hírdette, hogy a bányászati jogokat valaki továbbra is fenntartja.

Ez általában azt jelent, hogy más nem bányászhat itt.

Bejönni viszont lehetett, mi pedig éltünk is ezzel a lehetőséggel.

Puppeynak ez az oszlop is elnyerte a tetszését.

A sziklafal aljában megtaláltuk a bejáratot is - vagy törpék dolgoztak itt vagy feltöltődött, de az is lehet, hogy máshol volt egy másik bejárat és itt csak a csillék jöttek ki.

Beljebb most nem mentünk, bár nemcsak befele vezettek nyomok.

Puppeynak itt már amúgy is elege volt a felfedezésből: meleg volt és a sziklakatlan felerősítette a hőséget.

Most visszafordultunk - majd egyszer megnézzük, hova vezet az ösvény hátralevő része - és egy árnyékos helyen letelepedtünk és megettük szendvicseinket és felállítottuk a függőágyakat, hogy kipihenjük a felfedezés fáradalmait.

Otthon egyből meglettek a jegyzeteim: ez az Alstrom-bánya volt, ahol aranyat, ezüstöt és rezet bányásztak egy ideig és azon az ösvényen, ahol mi alig fértünk el, valamikor teherautók és bányagépek jártak.

Mivel a kőzetnek kicsi volt az érctartalma, a bányát rövid idő után bezárták és egyike lett a megye kilencszáz elhagyott bányájának.

Erről a kirándulásról készült egy film is, amit itt lehet megnézni.