Büdösforrás és vörös sziklák

A Diamond fork völgye egy legenda a hőforrásrajongók körében. Alternatívok, fiatalok, öregek, titkos nudisták járnak ide télen ázni a forróvizben.

Na, mi nem ide mentünk.

A hőforrásokhoz elmegyünk, amikor majd nem olvad el az aszfalt és amikor a hőmérséklet Fahrenheitben nem három számjeggyel lesz leírható.

Most mást néztünk és szagoltunk meg.

Szerencsére még nincs szagos blog, úgyhogy a tömény záptojás illatot, ami a legeldugultabb balkáni vécét is szégyenbehozza, csak leírni tudnám, de inkább kihagyom.

Nem vagyok én mazochista.

A bársonyos kinézetű, jéghideg és émelyítően büdös víz egy pici lyukból tört fel (ki?) és eszembe jutatta ifjúkorom titkolt kalandját egy pálpusztaival.

Az ókori görögök valószínűleg Hádesz fenekének neveznék ezt a helyet, hogy durvább hasonlattal ne éljek. Valószínűleg ők éltek, de ennek a bejegyzésnek a kedvéért nem fogok klasszikus proktológiai tanulmányokat végezni.

A lényeg, hogy a víz büdös volt.

Helyesebben a vizek büdösek voltak, mert két büdösforrást láttunk (jó kis képzavar, hehe) és még egyet éreztünk.

A szagértést elunván a patakhoz mentünk piknikezni egy pici sziklaív árnyékába a patak mellé. Szerencsére itt már eloszlott az ájer.

Itt a patakparton találtunk egy tökéletes helyet táborozni és függőágyazni és ebédelni.

Itt a patak másik oldalára átgázolva megláttuk a barlangokat, majd kicsit tovább mentve a vörös sziklákat, ahol egy helyi legenda szerint a kincsek rejtőznek.

Kincset nem találtunk, de a vörös sziklák közt meglett a másik nagy sziklaív.

Az ív alatt találtuk meg a vendégkönyvet: az erre járók ide kopácsolták nevüket, amíg ez legális volt.

A vörös sziklák udvara tökéletes hely volt befejezni ezt a kirándulást.

Ide majd még visszajövünk, meg még rendeteg a látnivaló és felmásznivaló.

Erről a kirándulásról készült egy film is, amit itt lehet megnézni.