Barringer-kráter

Daniel Barringer kitartó ember volt. Ő úgy gondolta, hogy a krátert meteorbecsapódás okozta, hiába állították mások, hogy ez egy vulkáni kráter.

Mi sokkal jobban láttuk a krátert, mint a Canyonlandsban.

A bányamérnök Barringer úgy gondolta, hogy a meteor ott van a kráter alján és 1903-ban elkezdett ásni és ezt huszonhat évig abba se hagyta. Az utolsó fúráskor valami kemény kőzetbe tört bele a fúrója, de az se a meteor volt. A meteor a becsapódáskor elpárolgott és apró darabjai szétszóródtak a sivatagban. A közeli Canyon de Diablo közelében találtak is pár darabkát.

Barringer a kudarc után összecsomagolt, hazautazott Philadelphiába és másnap meghalt.

Örökösei nem igazán tudtak mit tenni a lyukkal, ahova rengeteg turista érkezett a közeli 66-os útról. Ők elgurultak a kráter fele majd elakadtak egy farmer földjén. A farmer végül egy cowboyt szerződtetett állandóra, hogy húzza ki a nagy semmiben elveszett turistákat.

A Barringerek és a farmerek végül kötöttek egy egyezséget: a farm épített egy utat és elkezdte üzemeltetni a látogatóközpontot.

Az üzletmenetet néha megszakította egy-egy érdekes esemény. Egy kisrepülőgép kipróbálta, milyen átrepülni a kráter felett: rossz, mert az örvénylő levegő miatt a gép lezuhant. A maradványokkal nem tudtak mit kezdeni és végül beledobták Barringer egyik aknájába.

Az Apolló misszió űrhajósai is gyakoroltak itt: a Lowell obszervatórium után megnézték közelről, milyen egy kráter.

Biztos azt mondták, amit mi: nagy.

Mennyire nagy? Nagyon.

Az a pici fehér valami az alján az egy életnagyságú szkafanderes űrhajós. Hol van a pici fehér valami? Hát a peremről nem látni.

A Leonidák

Sky
Originally uploaded by ribizlifozelek

Este volt és mi elindultunk fel a hegyekbe, hogy megnézzük a Leonidákat.

Olyan helyet kellett keresnünk, ahonnan a hegyek eltakarták a várost és a fényszennyezést. Ilyen helyet nem volt nehéz itt találni. Felmentunk az Emigraton Canyonba. Itt az első hágó tetején van egy parkoló, tökéletes kilátással a Little Dell-re. Most este minket nem ez a kilátás izgatott.

A meteorhullást szerettük volna megnézni a parkoló sötétjéből. A parkoló sötétjét azonban mások is használták: egy sötét autó parkolt egy nyugodt sarokban.
A másik oldalon egy rendőr parkolt, lámpák felkapcsolva, szájában sütemény, termoszában kávé és képernyőjén a flickr. Halálra ijesztettük, amikor megkérdeztük, lekapcsolná-e a lámpát, mert kioltja vele a csillagokat - és a meteorokat.

Nem olthatta le, neki őriznie kellett a semmit, de ajánlott egy jó kis helyet még feljebb.

Visszaültünk az autóba és továbbmentünk felfele. Kicsit havas volt már az út széle. Nem akartunk felmenni a legmagasabb hágóra. Magas volt, jeges, sötét és keskeny. Egy emlékoszlopnál félreálltunk egy tisztásra. Az emlékoszlopot valami fontos dolog emlékére állították valamikor, de a szöveg mára lekopott a monolitról.

Néztük a csillagos eget. Két hegyvonulattal arrébbről is látszottak a város fényei és kitakarták az ég nagy részét. Így is megszámlálhatatlanul sok csillagot láttunk. Hunyorogtak, nevettek. Műholdak bujócskáztak köztük, repülők suhantak fenn és egyszercsak hullani kezdtek a csillagok, egymás után, sokan.

Gyönyörű csillaghullás volt.
Kívánunk párat, majd visszaültünk Yoda mellé és hazamentünk.

A városból már nem látszottak a csillagok.