Lávaalagutakban

A vihar és a szivárvány után bátran nekivágtunk az ösvénynek és mentünk megkeresni a lávaalagutakat.

Idahóban, meg Utahban is láttunk már lávaalagutakat, de ezek kimaradtak, mert régen a Snow Canyonban nem lehetett kutyával túrázni tavalyig. Tavaly megnéztük Jenny szurdokát, idén a lávaalagúthoz mentünk.

Vörös sziklák és vörös homok.

Fehér sziklák és fehér homok.

Fekete sziklák.

Fekete homok nem, nemcsak mert ez a láva még csak tizenhétezer éves és nem volt ideje elporladni.

A lyuk pereménél elővettük fejlámpáinkat és leereszkedtünk egy hosszú, éles kövekkel teli üregben találtuk magunkat.

Az üreg úgy húsz méteren át folytatódott az egyik irányba, majd elágazott és egy-egy nagy kamrában végződött.

Lenn nem volt ösvény, fény, semmi, csak fekete sziklák, amiken átmászva előbbre lehetett jutni.

Eleinte magunk mögött még láttuk a kijárat fényét, aztán egy kanyar után az is elenyészett.

Amikor elértünk a barlang végére, ahol szerencsére nem voltak függőleges aknák, megfordultunk és kievickéltünk az alagútból.

- Van még három ilyen - morfondíroztam - majd megnézzük őket jövőre. Most nézzünk vörös sziklákat és kaktuszokat.

Jenny szurdoka

Snow Canyon egy kedvelt uticél Szent György közelében. 

Minden megvan itt, amiről Utah híres: sziklarajzok, vörös sziklák, fekete sziklák, finom homok, kilátók, szurodokok, megkövült lávafolyások. Ráadásul pár perc autózásra a belvárostól.

Csak kutyával nem lehet itt menni a legtöbb helyre.

Ezért nem is nagyon jöttünk ide. 

Minden évben átautóztunk és kikipáltuk: idén is megvolt.

Most azonban átautózás közben észrevettünk egy táblát. Amin egy pórázon tartott kutya volt.

- Akkor ide be lehet menni! - vontuk le a következtetést és bementünk Jenny szurdokába.

Ide úgy lehet eljutni, hogy követjük az ösvényt a bagolyig.

Aztán elkanyarodunk az elefánt fele.

Amikor elérünk az ementáli sziklákhoz, már ott is vagyunk.

Innentől már csak arra kell figyelni, hogy be ne szoruljunk, mint a farmer tehene. 

Voltunk már jó pár ilyen kanyonban, itt a közelben Gunlock mellett és Bullfrognál is, de ezek a szűk járatok annyira érdekesek és izgalmasak, hogy nem hagyhattuk ki, ha már el lehetett jönni Puppeyval.

A szurdok gyorsan keskenyedett és váratlanul, amikor azt hittük, már itt a vége, elkanyarodott.

Fenn a magasban láttunk pár beszorult sziklát (szakszóval choke stone). Reméltük, nem lazulnak ki, amíg alattuk megyünk.

Pár kanyar után elértünk a járat végéhez és megfordultunk.

Jó volt itt benn sétálni, de örültünk, amikor végre kezdtek visszahúzódni a falak és kitágult a szurdok.

Reméljük, legközelebb újabb helyekre is elmehetünk itt Puppeyval.

Erről a sétáról is készült egy rövid videó, amit ezen a linken lehet megnézni.