Szivárvány Szentgyörgyben

- Így egész elviselhető az eső - néztem a szivárványra.

- Csak áltatod magad - tünt el Puppey az autó mélyében.

Szent Györgynek jó a klímája, de azért néha itt is esik az eső, mert hát tél van. A Virgin-folyó is megáradt valamitől.

Ez a vihar azonban szokatlan volt.

A szivárvány pedig -reméltük- a végét jelezte.

Én puhány és nyavajás vagyok: általában nem szeretek esőben mászkálni.

Felmerült, hogy először inkább a (következő) vulkánpitéért menjünk el és utána gyalogoljunk, de az eső lassan elállt és mi lelkesen rohantunk a szivárvány után a Snow Canyonba.

Úgy gondoltuk, hogy ez a szivárvány egy égi jel, hogy elmenjünk megkeresni vagy az aranyat a végén vagy a lávaalagutakat között.

Úgyhogy el is indultunk.

Felettünk az ég

- Két nap van az égen!

- Kettő?

Valóban kettő volt - bár a hidegen ez nem változtatott.

Ezt a jelenséget hívják magyarul melléknapnak, hívják őket, de a jelenséget parhelion-ként is ismerik. Állítólag mondanak napkutyát is, ami az angol név, a sundog türöfordítása, de nem tudom, hogy miért és hogyan alakult ki.

Szemben a jelenséggel, amit a magaslégköri jégkristályok csinálnak.

Aztán a két nap helyet cserét.

 - A Tatuinon vagyunk! - csaptunk homlokunkra.

De továbbra se lett meleg.

Cserébe megláttunk egy szivárványt.

Igen. Egy szivárványt. Ami nem szivárvány, hanem szaknyelven zenitkörüli ív.

- Ennek találjuk meg a két végét....

Aztán a hegyek aranyba öltöztek.

Az ég pedig bíborba borult.

Puppey csak legyintett az egészre:

- Nincs itt semmi rágnivaló.

Ki korán kel, szivárványt lel

Megjegyzés: ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre Yoda hajnali sétája nélkül. 

- De szép szivárvány - néztem meglepôdve a hatórai szivárványra!

- Nézzük meg mindkét végét! - felelte Yoda.