Szemes leves

- Ezt te komolyan gondolod?
- Igen - jelentettem ki magabiztosan és megmarkoltam a kést.
Szivemet jeges félelem szorította össze: mit találok a vágás után?

Határozottan fogtam marokra a kést. A legélesebb pengét választottam ki.

- Szerinted mi lesz?
- Ha nem vágunk bele, nem tudjuk meg.
Azért aggódtam, de optimistának mutattam magam.

- Biztos, hogy nem szemgolyók - nyugtatgattam magunk.

A Yum-Yumban az ember sose tudja, mit rendel...

Óvatosan megbökdöstem a kés hegyével. Nem mozgott.

Aztán vágtam.

Nem szemgolyók voltak, bár lehettek volna akár azok is. Pont úgy néztek ki. Állaguk is olyan volt, aminek a szemgolyót elképzeljük.

A szâmba vettem egyet:

- Rizstészta.

Megkostoltuk a lét.

Döbbenetesen édes volt.

- Talán mégiscsak kár, hogy nem szemgolyók.

Yum-Yum

A Yum-Yum egy autentikus kínai vendéglô. Annyira autentikus, hogy angolul csak véletlenszerûen értenek: véletlenül megérthetik, amit a vevô mond, de nincs rá garancia.

Egyszer a rendelés jó egy órát keringett a városban, mert a telefonközpontos nem értette a helyi argót (se). Mivel az utcâkat Salt Lake Cityben folyamatosan számozzák, bôven eljutnak a tízezres tartományba. A helybeliek ezért ahol lehet, elhagyják az utolsó két nullát: a 3400 az 34. Mivel az utcák számozása százasával nô, ezért 34-es utca nincs, csak 3400-as, amit 34-nek hívnak.

Ezt a Yum-Yum nem tudta és a futár jó órán át keringett egy nemlétezô utcát keresve.

Ennek ellenére gyakran rendelünk a Yum-Yum-ból mert a gagyi név ellenére jól fôznek.

Mivel az étlap csak véletlenszerûen van angolra lefordítva és ha le is van fordítva, az se sokat segít, most megkértük ôket az online rendelés leadásakor, hogy az ételek nevét írják rá a dobozokra. Hogy tudjuk, mit eszünk.

A Yum-yum ezúttal is tökéletesen dolgozott: ráírtak a dobozokra mindent, amit kértünk.

Mandarinul.

Sonkaleves maradékból

- Segíthetek? - a hentes egy raklapnyi sonkát tolt a pult fele. A sonkák méretük alapján szorgosan hízlalt brontoszauruszokból készültek.

- Egy kisebb sonkát keresek.

Az ember úgy nézett rám, mintha vegetáriánus pacalt kértem volna.

- Kisebb sonkát?

Azt nem mertem megmondani, hogy három emberre (+Yoda) nem szeretnék egy nyolckilós husikát hazavinni, mert nem bírunk vele. Szerintem egybôl kizárt volna a Homo Sapiensek körébôl. Egy bolttól, amelyik egyet fizet kettôt kap alapján kínálja az egész pulykát, nem is várok kevesebbet.

- Mintha itt láttam volna egy kisebb darabkát - mondta és némi keresés után elôhúzott egy három kilós sonkácskát.

A sonkát otthon mézes-csipôs chipotle szósszal készítettük el, aztán ettük. Ettük húsvétkor, ettük húsvét után, ettük reggelire, ebédre és vacsorára. És még mindig volt egy darab. Na, ebbôl csináltam sonkalevest.


Sonkaleves
- 1 pohárnyi maradék, apróra vágott sonka
- 2 szem krumpli (ha igazán ütôs ételt szeretnénk, akkor 6)
- 1/3-ad hagyma apróra vágva
- 1 marék zellerszár apróra vágva
- 3 pohár húsleves
- só, bors
- 2 pohár tej
- 5 kanál liszt
- 5 kanál vaj

1. A sonkát, krumplit, hagymát, zellert beledobjuk a lobogó húslevesbe és 15 percet fôzzük.
2. Egy külön edênyben megolvasztjuk a vajat és lassan belekeverjük a lisztet és apránként belecsurgatjuk a tejet, majd óvatosan beleöntjük a levesbe.
3. Hagyjuk picit összeérni az ízeket.
4. Tálaljuk.
5. Esszük.

E-baj

Váltottunk internetszolgáltatót. Az új net gyorsabb.
A szuperhiper satöbbi modem viszont havi hét dollárba kerül. Smucig Ribizli azonnal elkezdett egy ugyanolyan modemet keresni a neten és hamarosan vadul licitált egy modemre az e-bay-on.

Ribizli egy százassal megnyerte a licitet, hátradôlt és várta a modemet és a pillanatot, amikor A modem meg nem jött

Eltelt egy hét. Kettô. Ribizli elunta ês írt a modem küldôjének.
- Hogy ityeg a fityeg?
Sehogy. Nem volt válasz.
Ribizli írt az e-bay-nek: nem ityeg a fityeg!
Az e-bay írt az eladónak, az eladó Ribizlinek:
- Én feladtam! - ilyenkor az eladónak és a vevônek egy hete van lerendezni a problémát.
- Én feladtam! - írta az eladó, de a postai csomagkövetô rendszer nem látta a csomagot. Nem is követte. Úgyhogy Ribizlin volt a sor: feladtam.
Írtam az e-baynek, hogy kérem vissza a pênzt.
Visszakaptam.
Most modemet keresek.

Csekkbeváltás Amerikában

E kapott egy csekket az egyetemtôl mindenféle költségre.

Ott állt a gyönyörû csekkel, hogy most mi legyen. A csekkel el kell menni bankba és beváltani. A gond, hogy van olyan bank, amelyik a csekk beváltását bankszámlához köti.
Mások ssn-t - amerikai azonosítót - kérnek. Vagy két fényképes igazolványt. É-nek egy volt.

Kézenfekvô lenne a csekket otthon beváltani és ezzel is egy kis szenet vetni a dübörgô gazdaság kazánjába. Külföldi csekket azonban a bankok jó sokáig, 2-8 hétig ellenôrzik. Emellett banktól függôen 15% jutalékot is elkérhetnek. (Tôlem, amikor utoljára váltottam be külföldi csekket magyar bankban, 14%-ot kértek, de az 1995-ben volt.)

A megoldást a third parti check jelentette. A third party check egyszerû szolgáltatás, ami néhány amerikai bankban elérhetô.

A csekk tulajodosa bemegy a bankba és visz magával meg egy embert, akivel megbíznak egymásban és akinek van számlája az adott bankban. A csekk tulajdonosa igazolja magát egy okirattal. Ezután aláírja a csekket a banktisztviselô elôtt és ráírja, hogy a csekket odaadja a Megbízható embernek (aki a jelen esetben egy Ribizli).
A Megbízható Ribizli aláírja a csekket, ami már az övé és beteszi a bankba, majd felveszi a pénzt és odaadja a csekk elôzô tulajdonosának a ropogós zöldhasúakat.

A Megbízható Ribizli ezáltal felelôsséget vállal a csekkért.

A Wells Fargónál mindez három mosolyba (É, bankár és Megbízható Ribizli részérôl), öt percbe és 0 dollárba került.

Az élet szép és tavasz van.

A vizes sóssivatag

- Menjünk a sóssivatagba? - kérdeztem vendégünket, É-t.
- Menjünk.
Mentünk.
Elmentünk az Élet fája mellett és már a sóssivatagban is voltunk.



A sóssivatag egy fantasztikus hely. Most, tavasszal a szokásosnál is fantasztikusabb volt. A hegyek most is nem evilágian lebegtek az asztalsimaságú síkság felett, a tavaszibzáporok felhôi pedig a szokásosnál is drámaibbá varázsolták e valószínûtlen helyet.

A sivatsg azonban most is meglepett. A sósíkságot most pár centis víz borította.

A sóssivatag vizes volt és egy második Nagy-Sós-tóvá változott.

Az elsô jelzôlámpa

- Mikor lesz már zöld? - morgott Yoda. Salt Lake City közlekedéstechnikai történetének leghíresebb keresztezôdésében álltunk.
A közlekedéstechnikai történetének leghíresebb keresztezôdése kitétel annyit jelent, hogy a hely jelentôségét poros levéltárakba bezárt könyvmolyokon kívül szinte senki sem ismeri. Valószínûleg nem véletlenül.

Az 1910-es években egy Lester Wire nevû utahi rendôr elszörnyedve tapasztalta mekkora autóforgalom zúdul Salt Lake Cityben a Main street és a 200 South keresztezôdésére.
Olyat tett, amit sok országban ma sem várnak el egy rendôrtôl:
gondolkodni kezdett.

1912-ben a fejére csapott, majd fúrni és faragni kezdett és pár nap múlva büszkén mutatott feletteseinek egy madárház formájú alkotmányt, amibôl drótok álltak ki.

- A rendôr a forgalom volumenének megfelelôen állítja a lámpát. Ha piros, nem lehet menni, ha zöld, szabad.
- Zseniális! - mondták a fônökök és felszerelték a madárházat a Main Street 200 South keresztezôdésébe.

Wire okos volt, de nem élelmes így a színes jelzôlámpát James Hoge szabadalmaztatta Clevelandben. Neki jutott a pénz, míg Wirenek a dicsôség maradt. (Londonban már a 19. század végén volt szemaforszerû "jelzôlâmpa".)

Az elsô színes lámpa felállításának századik évfordulóján elkészítették Wire madárházának mását és felállították valahol jó messze az eredeti helyszíntôl.

A utahiak különben sem lelkesedtek az újdonságért: Bonyolult - mondták.

- Ez bonyolult? - csodálkozott Yoda és megjelölte a modern lámpát.