2021. január 24., vasárnap
Egy áruházi ötlet
Ha ismeretlen boltban vagyok, általában semmit se találok. Ismerős boltban is csak addig találom meg a tejet-kenyeret, amíg a marketinges át nem rendezteti az egész abc-t.
A kevésbé kurrens cuccokat meg sose tudom, teljesen mindegy, hogy hol vagyok.
Ilyenkor mindig vadászni kell valakit, aki vagy tudja, hogy a mandulás liszt a huszadik sorban van a felső polcon vagy visszakérdez, hogy “mi?”
Ebben a boltban megoldották a problémát. A bevásárlókosárra egy puskát szereltek. Így már könnyebb az élet!
2021. január 23., szombat
Temető az út mentén
Ha valahol, akkor a Wight's Fort Cemetery mellett minden megváltozott. A pici temetőt eredetileg egy dombtőn volt, kilátással a környező völgyekre egy erőd (micsoda meglepetés, a Wight's Fort) mellett, közel pár farmhoz.
Azóta a dombok eltüntek, feltöltötték völgyeiket. Az erőd dombját eldózerolták és egy nyolcsávos út került a helyére. Az erőd korüli mezőkből sportpálya lett.
A tanyák helyén pedig egy nyolcsávos autópálya forgalma dübörög.

Ma már nehéz elhinni, hogy valamikor innen szép kilátás nyílt a környező völgyekre. Egy leírás szerint egy indián asszony ezért temette ide gyermekét.
A moron telepesek pedig - miután az indiánok elköltöztek az erőd fenyegető közelségéből - tovább gondozták a sírt és idővel ők is ugyanide temetkeztek.

A megváltozott környezet dacára temető - a lehetőségekhez képest - csendes maradt. A környező bokrok, fák megvédik a zajtól. Egyébként pedig, úgy néz ki, a füvet nyíró kertészeken kívül se a madár se a helytörténész nem jár erre.

A régi sírokról a neveket lassan lekoptatja a szép és a víz, de sok emlékmű még olvasható.

Ennek például egy oldalán egy férfinevet lehetett kibetűzni, a három másik oldalon egy-egy női nevet illetve gyermekeiket.
Aztán mindenki gondoljon, amit akar.
Címkék:
Amerikai Egyesült Államok,
temető,
Utah
2021. január 20., szerda
Mi ez?
2021. január 16., szombat
Befagyott vízesés
Meglepő volt a táblát látni, nem gondoltuk volna, hogy ez az ösvény zárva lenne lavinaveszély miatt - mert alig van hó.
Mivel azért beszariak vagyunk (és törvénytisztelő állampolgárok) a régi országúton mentünk a Bridal veil falls-hoz.

Múltkor, amikor a termáltóban áztunk, akkor jutott eszünkbe, hogy meg kellene nézni a befagyott vízesést.
Hát most eljöttünk.

Picit jeges volt az út, de teljesen járható.
Az erdőben egy elhagyott házikó lapult.
A hegyek ormán megvillant a napfény.
Minden szép volt.
És hideg.
A vízesés nem volt teljesen befagyva, de így is látványos volt.
Néztük és fáztunk, pedig lenne a városban kifejezetten meleg volt.
Úgyhogy bólintottunk, hogy igen, valóban szép és megfordultunk.
Kár, hogy melegben nem lehet megnézni a befagyott vízesést... De hát tél van, vagy mi. Ilyenkor érdemes elmenni a befagyott Utah Lake-hez is.
Címkék:
Amerikai Egyesült Államok,
bridalveil falls,
Utah,
vízesés
Hely:
Provo, UT 84604, USA
2021. január 14., csütörtök
Mókus a kerítésen
2021. január 12., kedd
Csak helyi forrásból
2021. január 10., vasárnap
Glaubersóhegyek

A glaubersó hegyek inkább csak halmocskák, de ennyi túlzást megengedhetek magamnak, miután délután kigyalogoltunk hozzájuk a Nagy-Sós-tó partján.
Mert hát ezek az ideiglenes téli csodák is a Marina mellett, Sós-tó partján találhatók.

A jelenség időszakos és négy dolog kell hozzá: hőforrás erősen nátriumszulfát tartalmú vízzel, ami a Nagy-Sós-tó fenekén fakad, ott, ahonnan a szárazság miatt visszahúzódott a tó. A negyedik tényező pedig a hideg: mégpedig hosszan tartó hideg.
Nekünk mind a négy megvolt.
A nátriumszulfátot (hétköznapi nevén glaubersót) tartalmazó forrásvizet a hideg azonnal lehűti és ettől a só kicsapódik (nem magamtól tudom, utánaolvastam, ha rossz forráshoz nyúltam - hehe -, akkor tessék javítani). Ahogy folyamatosan tör felszínre a forrásvíz, úgy épül tovább a halom.
A sóból picit teraszocskák épülnek és a halom csak nő, nő egészen addig, amíg meleg nem lesz vagy a tó újra meg nem nő. Esetleg szorult helyzetben levő emberek el nem kezdenek ide járni megnyalni a sót.
De addig majd még kijövünk egyszer és megnézzük, mekkorára nőttek a sóhegyek.

Címkék:
Amerikai Egyesült Államok,
Nagy-Sós-tó,
Utah
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

















