- Azért nem szereted Tiranát, mert ôrültként vezetnek benne az emberek. Mert egyébként egész jó város.
- Tessék?
- Na jó, vannak jó pillanatai.
- Hogy mondod?
- Ne mondd, hogy Enver Hodzsa államigazgatási központja nem tetszett.
V-nek ebben igaza volt: a nagy tér és a belôle kiágazó sugárút impozáns volt és valóban minôségi albán szocreál épülek szegélyezték.
Nincs velük semmi bajom, fôleg, ha Bukaresttel szemben nem egy történelmi városközpontot rombolnak le értük. Ja, és a bukaresti épületek nem jók.
Nem a kedvenceim, de a parkok közepébe épített reprezentatív épületek nem rosszak.
Mondjuk jobb bicajozni ezeken a sugárutakon. Gyalogolni sokáig tart.
A forgalom valóban örült volt és ez tényleg rányomta bélyegét a hangulatomra mindaddig, amíg le nem sikerült parkolni egy ôrzött parkolóban annyiért, amennyibe az utcán került volna ôrzés nélkül.
Nem mintha féltem volna. Minden biztonságosnak látszott. Majdnem annyira, mintha Enver Hodzsa még élne.
Láttuk a berlini élelmesség példáját: ahelyett, h szemétleralóba vitték volna, mindenkinek adtak egy darabot a Falból. Sajnáltam, hogy nincs itt Yoda, neki a Falból csak a Terror Háza elôtti darab van meg. (Majd valamikor a déli határra is le kellene ugranunk, hogy a Nagy Magyar Fal is meglegyen neki.)
Miután alaposan megnéztünk mindent, ami Tirana múltja ès jövôje, javasoltam a visszavonulást. V lépésszámlálója szerint 10 km-t menünk aznap - én már vezetni szerettem volna. El. Tiranából el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése