Az ismeretlen vízesések - Kravice

Valójában csak tizenvalahány kilométer kitérőt jelentettek a tavak. A számításból azt hagytuk ki, hogy először ki kellett lépni Boszniából (tizenöt perc és egy unott legyintés, menjen), majd be kellett lépni még Neumban Horvátországba (unott legyintés és tizenöt perc), majd be ki kellett lépni Horvátországból (negyvenöt perc és egy unott legyintés, menjen), majd be kellett lépni Boszniába (tíz perc és unott legyintés, menjen, majd a tavak megnézése után ki kellett lépni Boszniából (húsz perc és egy unott legyintés, menjen), aztán be kellett léni Horvátországba (negyvenöt perc és egy unott legyintés, menjen). Szerintem ezt az unott legyintést valami központi iskolában tanulhatják.

Nekem most ezt a sok legyintést nincs sok kedvem összeadni, de azért már késő volt, amikor egy UFO-benzinkutat elhagyva közeledni kezdtünk a tavakhoz.



A "világ legyszebb titkos vízesései" listákon úgy emlegették ezt a helyet, mint ami nincs kitáblázva és, mint amit a helyiek se ismernek. Ezen már előző nap jót nevettünk. A helyiek lehet, nem ismernek egy fantasztikus románkori templomot, ahol megmaradt az eredeti freskókból Szent Pankráciusz jobb szempillája (vicceltem), de egy tavat, ahol fürdeni és fürdőruhás fiúkat/lányokat lehet stírölni, azt biztos mindenki ismer.

Különben is, a legjobb mód valaminek a népszerűsítésére, hogy felkerül valamilyen a "világ tíz legismeretlenebb ..." listájára.




- Azt olvastam, parkoló sincs - mondta V, miközben elbizonytalanodtam, hogy az aszfaltos, árnyéktalan vagy a nyomokban árnyékot tartalmazó kavicsos parkolóba álljak be, majd a 41 fokra való tekintettel beálltam egyetlen autóként a legnagyobb fa alá.

Aztán a világ harmadik legismeretlenebb csodás vízesésénél kifizettük a belépőt (parkolási díjat), ami összesen négy euró volt, majd egy délolasz családot megelőzve elindultunk lefele a vízesésés fele.



Az ismeretlen helyen egész jól megélt négy kocsma és egy vendéglő - meg egy másik a parkolóban -. A vízeséséek azonban valóban látványosak voltak, sokkal kevesebben voltak, mint a közeli Krkában, hogy a távolabbi Plitvicéről ne is beszéljünk.

Az egésznek volt egy bájos, helyi hangulata. Hiába voltak itt külföldiek, a tó, a vízesések a helyieké maradtak, nem úgy, mint a környező nagy nemzeti parkokban.

Nem egy turistacsapdában voltunk, hanem egy olyan helyen, ahova helybeliek jártak, nem szabályozták agyon minden lépésünket, ahol kutyák úsztak a tóban, gyerekek pancsoltak a vízsugárban és mindenki kedélyesen vigyorgott.

- Jó, hogy jöttünk - foglaltuk össze, majd elindultunk, mert várt ránk még pár határ.