- Nézz ki az ablakon!
Kinéztem. Valami nem volt rendben. Szomszéd háza megvolt. Fák megvoltak. Udvar megvolt. Kertkapu. "Itt a múltkor még volt egy kapu!" De most nem volt ott. A kertkapu békésen feküdt a légkondicionálón, mintegy kipihenve az elmúlt évtizedeket.
- Mondtam, hogy nagyon labilis!
- Nagyon nagy szél volt - sóhajtottam és reménykedtem abban, hogy amikor kimegyek megnézni a kertkaput, nem fogok egy ház alól kilógó ezüstcipős lábat találni.
Kinn lett egy rosszhírünk és k;t jóhírünk. A jóhír, hogy nem volt ezüstcipős láb és még mindig Utahban voltunk és nem Oz birodalmában. A rossz az volt, hogy valóban kidőlt a kapu félfástól.
- Egyszerű - mondtam - beteszek egy új póznát, visszaakasztom a kaput!
- A többi is labilis.
- Ez? Ez áll, mint a cövek és megpöcköltem egy újjal a következő oszlopot, ami negyvenöt fokban kilengett.
- Hm... akkor megnézem ezt is.
Megnéztem.
A pózna pár centivel a talajszint alatt elfogyott. Fájó szívvel elővettem a szerszámokat és nekiláttam levenni a kerítés következő darabját is, amihez szét kellett szedni az öntözőrendszert, majd biztos ami biztos, megnéztem a következő két oszlopot is. Egyik se tartott. Minden szerszám nélkül egyszerűen felemeltem őket a földről és letettem a ház mellé. Volt kerítés, nincs kerítés.
- Itt az ideje megnézni, hogy mi van alata - gondoltam és ásót ragadtam. Hamarosan elértem a betonig, amit a pózna köré öntöttek valamikor. Rövid feltárás után minden oszlop helyén megtaláltam az oszlopok alját a betonban. Egyiket egyszerűen kikanalaztam és a fekete humuszt, ami valaha fa volt, elteregettem a szederbokor alá.
Az másik egyszerúen eltünt, nyoma se maradt. A harmadiknál egy tuskó beszorult és csak hosszas noszogatásra volt hajlandő kijönni.
A terv nagyszerű volt: új oszlopokat verek le a régi lyukakba és vissszaakasztom rá a kerítést és kész is van.
Az oszlopok a barkácsáruházból jöttek. Ha online megrendelem a tízdolláros oszlopokat, akkor nem hozzák ki őket, de ha ötvendolláros oszlopot rendelek, akkor azt újabb ötvenesért kihozták volna. Inkább megkértem R-t:
- Elviszel pár oszlopért?
Az oszlopokat egy mazdaggal felkötöttük az autó tetejére (!!!!) és már meg is volt az anyag.
Az első oszlopot még brutalizáltam és egyszerűen bekalapáltam a helyére, de máasodiknál már okosabb voltam: vastagon beolajoztam a rudat és a lyukat és mint egy profi pornó-rendező próbáltam betenni az oszlopot.
Amikor megvoltak az oszlopok, akkor már csak fel kellett VOLNA akasztani a kerítéselemeket. De nem lehetett. A legtöbb deszka alja korhadt volt.
Eleinte nem értettem, más, nagyjából szintén húsz éve elkészült kerítés remekül tartott, ez pedig málott. Gondolkodni kezdtem. A házra mi szereltük fel az ereszt, szóval az oszlopokat rendszeresen locsolták az égiek. Szerintem az a jó tízcenti föld se tett nekik jót, ami körbevette az oszlop alját a beton felett.
Az oszlopok köré téglákat raktam, hogy ne érintkezzenek közvetlenül a talajjal, aztán nekiálltam a deszkáknak.
- Levágok alulról nyolc-tíz centit - gondoltam - az volt eleve a föld alatt, a többi része tökéletes. Legfeljebb nem lesz beásva a talajba az alja, az csak arra jó, hogy előbb tönkremenjen.
Levágtam és láttam, hogy a tartódeszkák némelyike is rossz állapotban van. Mire észbekaptam, pár tucat léc támasztotta a falat. Eljutottam a teljes dekompozícióig.
. Hagyd abba - szóltam rám - mielőtt egy fogpiszkáló marad az egészből.
Kicseréltem a használhatatlan deszkákat, léceket, megerősítettem a kaput és elkezdtem mindent visszatenni a helyére. Egyszerű volt. Boldogan néztem a kész kerítést és a kaput.
- Már csak le kell kenni valamivel!
- Az a másik oszlop se valami stabil!
- Nyolc éve az megerősítettem - jelentettem ki magabiztosan és megpöcköltem az oszlopot, ami negyven fokban kilengett...
- Sebaj, csak kikapom az oszlopot, beteszek egy másikat és kész - mondtam és közben sátáni kacajt véltem hallani.
1 megjegyzés:
Jo kis moka lehetett!
Megjegyzés küldése