Yoda, a cicuka és az egérke

Reggel. Békés séta. Madárdal. Napsütés. Idill.

A cica kényeskedve haladt át az úton. Bajszán megcsillant a napfény. Nem törődött senkivel és semmivel, csak a szájból kilógó kisegérrel.

Yoda nézte a cicát.

A cica nézte az egeret.

Először arra gondoltam, én az összképet látom, de azért biztos, ami biztos, hátranéztem, áll-e valaki mögöttem. Nem állt.

- Mrrrr - mondta nagyon halkan Yoda.

A cica szabályosan sokkot kapott, helyből jó három métert ugrott hátrafele és legalább fél méter magasságban egy fán landolt, amit kétségbeesetten ölelt át, majd rohanni kezdett felfele. Ha az égigérő paszujra ugrott volna, még most is szaladna felfele. De csak egy nyárfa volt és a nyárfák nem nőnek az égig.

Placcs.

Egy kicsit megrágott egérke hullott ellénk a földre.

- Reggeli - mondta Yoda.

- Nem - feleltem - Döglött egér.

- De finom - mondta Yoda - Véres.

- Hagyd békén - már a macska is kiköpte.

- Úgy pont jó lesz.

- Nem lesz jó.

- De.

- NEM - emeltem fel a hangom. Yoda leült.

Megnéztem az egeret. Nem volt szüksége eutanáziára. Ha valaminek nincs feje, már nem sok mindenre van szüksége egy új fejen kívül.

Két fadarabot evőpálcikaszerűen használva felvettem szegény Jerry-t és bedombtam az állandóan dohányzó szomszéd kukájába.

- Menjünk - mondtam a Mesternek.

Yoda lepisilte a kukát és mentünk.