Geoláda a dobozban

"A geoláda kinyitásához semmilyen szerszám nem szükséges" - olvastam a leírásban. 

Azért kivettem a csomagtartó mélyéről az ötkilós kalapácsot. Ezzel a szerszámmal nagyon jól lehet precíz finommechanikai mozgásomat párosítani.

Elgondolkodtam, hogy a sziklák megbontásához is használt fél méteres vasrudat vigyem-e, de aztán csak a geológus vésőt dobtam be a hátizsákomba a csavarhúzó mellé.

Sose lehet tudni alapon.

Kevés dolog tud e szerszámok meggyőző erejének ellenállni.

Persze nem akartam szétverni a geoládát, de nem árt az óvatosság.

Egy darabig szemléltem a dobozt és láttam, hogy van rajta egy zsanér. 

Úgyhogy kinyitottam az ajtót és ott vártak a majmok.

Mivel oda volt írva, hogy ne nyúljunk be az üveg mögé, nem kopogtam be a kalapácsommal.

De alaposan megnéztem a majmokat, akik vigyorogva néztek vissza rám.

Úgy éreztem magam, mint az ősember, amikor felfedezte a tükröt.

Rövid tapogatózás után rájöttem, hogy a majmokat egy-egy csavarral alúlról lehet forgatni.

Ezt meg is tettem és már meg is volt a három szám, amivel csak pár műveletet kellett elvégezni, hogy megkapjam a lakat számkombinációját.

Ezzel ki tudtam nyitni a láda tetejét és benyúlva megtaláltam az igati geoládát!

És még a vésőt se kellett használni!

A megszerezhetetlen geoláda

"A régiségbolt mellett" -  olvastam és azon gondolkodtam, hogy mikor vált a régiségbolt régiséggé.

Fillmore általában a hazaút egy fontos állomása: itt olcsóbb a Dél-Utahban drágább benzin. Ami annyival kevesebb, hogy megéri eddig várni. Gallononként ötven cent az nem kevés. Különben is, érdemes ilyen kitérőket tenni, mindig lehet ott valami látnivaló. Amikor most átautóztunk Arizonába az olcsóbb kőolajszármazékért, akkor láttuk a kaktuszokat és a hazajárót. Tavaly, amikor megálltunk Fillmoreben, akkor találtuk meg a kólaurnát.

Most is eddig jöttünk: a falu déli szélén a benzinkútnál hosszú sorok kígyóztak. Az északi végén már senki se volt.

De ha már itt voltunk, elmentem a régiségbol helyére (elfogytak a régiségek? a vevők?), hogy megkeressem a ládát.

Ez egyszerűnek tünt. Annyit írtak, hogy az utcalámpán van.

Meg is láttam lámpán.

Segítek. A lámpatest alatt. Úgy hat-hét méter magasan. Hogy hat vagy hét az mindegy. Lehetne harminc is, nem számítana semmit.

Úgyanúgy nem érem el.

Volt, aki Salt Lake City-ből hozott egy létrát és úgy szedte le. Egy másik, nyolcvanas sporttárs felmászott és utána hosszan panaszkodott, hogy ő már nem fiatal, hogy lámpaoszlopokra mászkáljon.

Én megnéztem és elhatároztam, hogy ezt láttam, de nem találtam meg. A megtalálás, hogy a kezembe fogom és alá tudom írni. Ezt csak láttam.

Integettem neki "helló", aztán visszamentünk a Fiatalúrral az autóhoz, hogy induljunk haza.

Kincskeresés

Amikor Geocaching kincskeresés során egy ilyen házikó jön szembe, Ribizlinek leesik az álla.

Az alkotmány különböző dobozaiban fantasztikus cseretárgyak lapultak. Csak éppen a jegyzőkönyv hiányzott.

Az még jobban elvolt dugva.

Amikor harmadszor jártam körbe a madárházra emlékeztető kincsesládát, megláttam egy fémlapot a hátán.

Elfordítottam és egy pici gombot találtam mögötte.

Gondoltam, megnyomom. 

Nem volt jó.

Húzni kellett.

A filmekben ilyenkor zuhan rá Indiana Jonesra a szikla. Itt azonban csak a geocache pottyant ki erre.

Nagyon büszke voltam magamra.

Puppey persze az egész keresés alatt nem jött zavarba és amikor végeztem az aláírással rám nézett: Én is aláírhatom?

A szemét kincsesláda

Ribizliék időnként eljárnak kincsesládát keresni. A Geocaching - amit hallottam földládázásnak is mondani, ami engem inkább a koporsókészítésre emlékeztet - egy GPS alapú szórakozás. Valaki eldug egy kincset. A kincs minimum egy aláirandó papírdarab jól elrejtve. A kincs gazdája közzéteszi a koordinátákat a geocaching oldalán és koordináták és térkép alapján lehet keresni a kincset. Aki megtalálja, csókot nem kap érte, csak dicsőséget.

A fenti egy nagyon kiszúrós geoláda volt. Egy idő után már arra gondoltam, hogy megüt a guta és engem egy másik geoládában visznek le innen.

Aztán gyanús lett a felső csavar és leszedtem.

Mert nem csavar volt, hanem mágnes.

És már lehetett is aláírni.

Kinek a beteg lelkében teremnek ilyen ötletek?