A klímatalálkozó margójára

Copenhagen
Originally uploaded by ribizlifozelek

Mindenfele olvasni, mekkora kudarc volt a klímatalálkozó. Mekkora a baj. Mindez valószínűleg igaz - ugyanakkor az igazságnak van egy szelete, amiről ritkán írnak az újságok és ami - szerintem egyszerű korlátoltságból - kimaradt a legtöbb tananyagból.



Szó van az olvadó gleccserekről, Antarktiszról leszakadó jéghegyekről, emelkedő tengerekről és globális felmelegedésről, elsivatagosodásról. Ezek a kétségtelenül létező jelenségeket sokkoló, egyedi eseményként tálalja a média. Világvégehangulatot árasztanak a tudósítások és filmek tucatjai szólnak az egyedülálló változásokról. A változás azonban világunk része - csak erről kevesebb szó esik. A földrajzkönyvek leírják a hegységek, kontinensek születését, de ezek a változások mind évmilliókkal ezelőtt történtek - Földünk azonban ma is állandóan változik.



A klíma, a földrajz, a vízrajz nem állandó. Változik. A legtöbb újságíró, tudósító a jelenségeket egyszerinek, egyedinek mutatja be - de világ az elmúlt háromezer évben is rengeteget változott. Most nem az ember természetátalakító tevékenységére gondolok - az is hihetetlen mértékben megváltoztatta a Földet az elmúlt három évezred alatt. A világ ember nélkül is változik.



Milétoszt a legtöbb magyar történelemkönyv megemlíti. A kisázsiai görög városállamról szó van a görög-perzsa háborúknál. Egy-egy lelkesebb matematikatanár megemlíti, hogy Thálesz, akinek tételével mindenki bírkózott, ebben a kikötővárosban született - csakúgy, mint egy Hippodamosz nevű alak, aki kitalálta, hogy nem jó a befektetőkre bízni a városépítést, hanem tervezni kell. Ekkoriban, i.e. 600-400 körül Milétosz virágzó kikötőváros volt. Hajósai gyarmatokat alapítottak a Földközi-tenger medencéjében. A város melleti folyó azonban apránként feltöltötte a hatalmas öblöt. Szent Pál még hajóval érkezett ide. A Szeldzsuk hódítók ezer évvel később még használták az egyre jobban eliszaposodó kikötőt. Milétosz ma öt kilométerre van a tengertől.



A 800-as években a Föld melegedni kezdett. A tengerek egy fokkal lehettek melegebbek, mint manapság. A sarki jégsapkák olvadoztak, az emberek meg örültek, mert egyre jobb lett a termés. Több lett a felesleg, lehetet lovagokat és épületeket gyártani, mint a Civilizáció játékban és még jobban megérte kifosztani a szomszédot, mert még nagyobb termése volt. A kellemesebb éghajlat miatt a népesség is nőtt - Északról kirajzottak a vikingek és végigrabolták a Földközi-tenger vidékét (is). Más vikingek meg találtak egy nagy szigetet és elnevezték Grönlandnak. Nem azért, mert jó humoruk volt, hanem mert valóban voltak ott erdőségek. A jó időt és a bőségesebb csapadékot kihasználva Észak-Amerika közepén az indiánok mindenféle városokat építettek a kanyonokba.



A középkori éghajlati optimum után jött az, amit kis jégkorszaknak hívnak. Nem volt igazi jégkorszak, de a sarki jégsapkák a 12-13. századtól növekedtek, az idő lehűlt. Grönlandon a vikingek utolsó leszármazottai is megfagytak a 15. századra. Az amerikai délnyugaton kevesebb volt az eső - az indiánok a szomjanhalás helyett otthagyták városaikat és délebbre költöztek. A rosszabb időben jobban terjedtek a bacik, aratott Európában a fekete halál. Rossz volt a termés - éhínség sújtotta Európát az 14. század elején. A globális lehűlés a 17. század közepén érte el mélypontját. Brueghel festményein a hollandok korcsolyáznak a befagyott csatornákon.



A Temze rendszeresen befagyott, csakúgy, mint az Aranyszarv-öböl Isztanbulban. Mátyást a Duna jegén választották királynak. Előrehozott klímacsúcsként 1658-ban a svédek átsétáltak a befagyott tengeren Koppenhágába és megostromolták a várost. Az 18. század végén az emberek még rendszeresen mentek Manhattanből télen gyalog Staten Islandra. A Duna jegén meg ökröket sütöttek és korcsolyaversenyeket tartottak.



A 19. század végén, a 20. elején aztán melegedni kezdett az idő - és még ehhez sem nagyon volt köze az embernek.