Madonna gyermekkel - egy Filippo Lippi festmény Magyarországról

Amikor még lehetett múzeumba járni (azok a régi szép idők!), akkor láttuk a helyi szépművészeti múzeum egyik büszkeségét, Filippo Lippi-nek Madonna gyermekkel című alkotását.

Nagyjából ezerötszáz kilométeres körzetben ez a legjobb szépművészeti múzeum.

És hát van benne egy Filippo Lippi festmény is.

Amin felfedeztünk egy felirást, ami megmondta, hogy milyen gyüjteményből származik: Kuffner de Dioszegh.

A Diószegi Kuffner gyűjtemény története egy tragikus, jellegzetesen magyar sztori.

A zsidó Kuffner család Diószegen (ma: Szlovákia, Sladkovicovo) nyitott cukorgyárat a 19. század derekán. Az üzlet ment, mert hát a Monarchiában divatos lett a kávé, amit cukor nélkül nem igazán ittak.



Az üzlet ment, a gyár fantasztikus volt, a testvérek gazdagodtak és nemesi családba házasodtak be és nemességet is kaptak.

A család lelkesen gyűjtötte a festményeket és igazi kozmopolita életet élt. A gyár pedig virágzott (olyannyira, hogy Clemanceau fia is itt dolgozott 1898-ban). A többit lehet sejteni. A családi cég a második világháborúig virágzott, amikor is a Diószegiek épp időben emigráltak gyűjteményük legértékesebb darabjaival, amiből megteremtették új exisztenciájukat.

A Filippo Lippi pedig Utahba került.

A postázás művészete

Az UMFA nem a világ legjobb szépművészeti múzeuma, de azért mindig lehet itt valami érdekeset találni.

Walea Beshty műalkotásait a FedEx-szel küldi el a kiállításokra. A laminált üveglapokból készúlt szobrok szállítás közben nyerik el végső formájukat: repdeznek és törnek össze.

A múvészt lenyűgözte a tény, hogy a csomagküldő szolgálat levédette dobozainak méretét és így birtokol egy térbeli formát.

Lehet nézni és hümmögni.

Ez igen!

UMFA - múzeumi délelőtt

UMFA
Originally uploaded by ribizlifozelek

A szépművészeti múzeumba nagyon rég el szerettem volna menni. Nem igazán tudtam, mit várjak ettől a múzeumtől. Salt Lake City sok mindenről híres, de ezek között a híres dolgok között a múzeumok nem szerepelnek előkelő helyen.



A múzeum szép volt és kiállítások is voltak benne. Meg műtárgyak. Az időszaki kiállításokkal kezdtem - eleinte ambiciózusnak tűnt a terv, de az első kiállítást nagyon gyorsan végigszagoltam: a selyemútról szólt és legjobbak a kiállított és szagolható fűszerek voltak.

A múzeum különben nem vitte túlzásba a magyarázó szövegeket, hagyta, hogy a tárgyak magukért beszéljenek.



Általában beszéltek, főleg az indián gyűjtemény. Nagyon jó amerikai cuccai voltak. A kiállítás szervezői tárgyakkal se akarták túlterhelni a kiállítást. A központi tér az egyik legnagyobb üres tél volt, amit láttam:



Nem volt benne semmi, csak pár pad és festmény. A minimalista csarnokba fel kellene lógatni valamit, például egy óriási pillangót. Vagy pipát.

Az indián-cuccok mellett a festmények is jók voltak, Nem voltak élvonalbeli festők, de minden korból akadt egy-két jobb kép.



Egy eldugott sarokon át egy másik időszaki kiállításba jutottam, ahol szupertitkos katonai objektumokról készült művészi fotók voltak. A fotók művészi voltát az az egyszerű tény biztosította, hogy harminc-negyven kilométerről készítették őket teleszkóppal, amitől úgy néztek ki, mint egy impresszionista festmény, csak felismerhetetlenbbül.



Szeretem az UMFA-t, nem egy nagy múzeum, de aranyos, nekem tetszett. Főleg úgy, hogy egyedüli látogató voltam az épületben. Az első látogatók akkor érkeztek, amikor kiléptem a kapun.