Intermezzo - Kutyameleg I

A belvárosi kapu dikrét nyekergéssel nyílt.

Egy hosszú kutyafej jelent meg a nyílásban. Látszott, szi te orrbavágja az ebet a meleg.

- Gyere! - mondta a gazdi.

Az eb azonban lassan viszahúzódott a kapualj hüvösébe.

- Legalább pisilni gyere ki - fogta könyörgôre a gazdi.

Az eb sóhajtott, mélán kidöcögött, megemelte a lábát. Szinte hallottam, hogy sisterg a sárga sugár a kövön. Az eb megfordult és peckesen visszavonukt a kapualj hûvösébe.

Yodüsszeia - Kelet kapuja

A két vállas, ôszülô férfi eltorlaszolta az ajtót.

A Keletiben voltunk. A vonat bebizonyította, hogy a haladás viszonylagos dolog. Jó tizenöt percbe telt az utolsó pár száz méter megtétele. Háromnegyed órát döcögtünk Váctól Budapestig, ami azért érdekes teljesítmény, mert az asszimálódott szerb költô által versbe foglalt vonatnak ez 49 perc alatt sikerült (+10 perc megálló). Szóval, fejlôdés az van, a világ 150 év alatt öt percet gyorsult.

- Taxi, taxi - kiáltozta a két ôsz alak és egyenként fel tudták mutatni az összes ismérvét annak a taxishiénának, akinek a kocsijába nem szabad beülni.

A magasabbik kinyúlt pólóján golyostollal firkált kartonpapír fityegett TAXI felirással. Az ember valószínûleg azt remélte, ettôl hivatalosnak fog kinézni.

A hálókocsikalauz diszkréten leemelte a bôröndöket. Örültem, hogy Prágában bemutatkoztam neki. Az akkor a jegyhez mellékelt tízeurós fel- és leszálláskor is önjáróvá tette a 25 kilós csomagokat.

Munkába sietô emberek száguldottak át a pályaudvaron, látszott, ki akarnak innen jutni.

Igazuk volt. Mi is rohantunk, hogy kijussunk innen.

Yodüsszeia - Hlavni Nadrazi

Ültünk a pályaudvaron. Meglepô dolog volt, tekintve, hogy a Keletiben sose ültünk volna le. A prágai fôpályaudvaron viszont le lehetett ülni.

Nem volt sok ülôhely. Ez tízig nem számított. Volt bolt, kávézó és wifi.

Meg tisztaság. Egy pályaudvar mindig is fura alakok gyûjtôhelye. Ehhez képest a Hlavni Nadrazi egy kulturált hely volt, ami sikeresen engyensúlyozott a csavargótanya, bevásárlóközpont és pályaudvar funkciók között.

A boltok és az emberek láttân nem volt meg bennem az a Keleti pályaudvarból ismerôs érzés, hogy olyan nyavajâkat kaphatok el, amiket a világon csak egy kórházban tudnak gyógyítani és ott is csak amputációval.

A pályaudvar modern része tökéletes volt. A régi, gyönyörû, szecessziós épûlet omladozott és az alapítò Ferenc Józska eképét leszarták a legyek.

Mi most keveset törôdtünk vele: fáradtak voltunk és vártuk az éjféli vonatot, hogy hazamenjünk.

Yodüsszeia - Intermezzo

Valami ismerôs érzés motoszkált bennem reggel óta, de nem tudtam megragadni.

- 120 korona - mondta a kereskedô.

Fizettem.

A kereskedô eltette az aprót és elköszönt, miközben a hatizsákomba pakoltam a péksüteményeket.

Ekkor megláttam egy csokis süteményt.

- Vigyèl el! - kérte a süti.

- Mennyi? - kèrdeztem.

- 45 - írta ki a pénztárgépre.

- Ugye elviszel? Yoda is szeretni fog...

Fizettem. A boltos zsebretette a pénzt; nem a pénztárgépbe.

Számlát se adott.

Hazaértem.

Yodüsszeia - Yoda és a csehek

- Kér még valamit?

- Azt hiszem nem.

Yoda elégedetten pislogott. Prága közepén ültünk az Orloj árnyékában. Felettünk a trombitás fújta, mellettünk a téren hömpölygött a tömeg, elôttûnk meg egy kacsa és némi disznó hevert.

A Mester belelefetyelt vizébe. Csehország nem a szívélyes szolgáltatószeltoráról híres. Turisztikai szempontból kevés felkapottabb helyen ülhettünk volna. Ehhez képest a kétszemélyes tálhoz nem hoztak egyetlenegy tányért sem: oldjuk meg. Yoda ellenben minden figyelmet megkapott.

- Kér még vizet?

Yoda ugyanolyan edénybôl lefetyelt, mint amilyenbôl a szomszéd asztalnál ülô argentin fickó ette a salátáját. Csak Yoda tálját biztosan elmosták elôtte.

A drága teraszon tôlünk semmit se kérdezett a személyzet, Yodát azonban ajnározták.

A morc fickó ai csomagmegôrzôben gügyögô csecsemôvé változott, ahogy a Mester ráemelte bozontos szemöldökét.

A kávézó házsártos banyájából szimpatikus nô lett Yoda egy faroklebegtetésétôl.

Megállapítottam, Prágába kutyával kell utazni. Yoda megbabonázta a cseheket.

Yodüsszeia - Prága - elsô benyomás

- Büdös van - morgott Yoda.

- Dohányoznak - feleltem.

- Mindenki?

- Nem, te se dohányzol és mi se.

A dohányozni tilos tábla alatt cigizô reptéri alkalmazott csak azért nem gyújtott egyik cigarettájával a másikra, mert csutkáig szívta a bagót.

Átmentünk a reptéri busz (Airport Express) megállójába. Itt is tilos volt dohányozni és csak hárman füstölögtek a hat várakozó közül. Az AE egy zseniális találmány. Budapesten is volt valamikor, de megszünt. Az AE egy közvetlen gyorsjárat a reptér és a föôpályaudvar között. Az AE-nek van négy megállója és általában a légkondi is mûködik benne. Most meleg volt, így a légkondi döglötten hörgött. De legalább nem dohányoztak benne.

Az AE 60 korona fejenként, 30 Yodának, ami fele egy taxi költségének. A buszvezetô rávigyorgott a Mesterre, a Mester telepatikusan babrált valamit a buszvezetô agyán:

-A kutya nem fizet - mondta a pilóta.

Kevesebb, mint fél óra múlva már a csomagmegôrzôt kerestük.

Gyorsan megszabadultunk a bôröndöktôl, Yoda haverkodott a csomagos emberrel, aztán kilêptünk a pályaudvarról a dohányfüstbe.

Az omladozó UFO végnapjai

Még most is nehezemre esik elhinni, hogy egy-két éven belül lebontják és újat építenek a helyére.

Ezt az épületet tanítani kéne, használni és csodálni. Nem parkolót építeni a helyére.

Az csillogó fehér merészvonalú betonufóva polgári repülés emlékmûve kéne legyen. Talán fontosabb Ikarosz szárnyából kiolvadt viaszcseppekbél is.

Ma az épületet lebecsülôen Delta terminálként ismerik, de sokszor egyszerûen lehármasozzák. Régi neve viszont mindent megmagyaráz: ez volt a PanAm terminál. Innen rajzottak ki a PanAm legendás jetjei a világ legezotikusabb pontjaira. (Ajánlot filmsorozat az optimista aranykorról: PanAm. Sajnos egy évad után megszünt, szerintem azért, mert a légitársaságok ma nem akarják, hovy a mai utasok lássák, ez volt a repülés.)

A PanAm terminál omladozik. Az épület jelenlegi formájában egy kínzóeszköz: a hatalmas terekbe biztonsági berendezéseket gyömöszöltek.

Hamarosan lebontják.

Kár érte.