Tankolás

Wendoverben járva általában legyőzöm félelmemet és pár évemet feláldozva felmászok a muzeális irányítótoronyba.

Kapaszkodok és nem nézek le és rettegek a lemeneteltől.

Most azonban megláttam egy leszálló és az irányítótorony fele taxizó kisrepülőt.

Nem volt elegáns, modern, drága repcsi. Egyszerűnek tünt és réginek. Nem antiknak. Réginek.

- Vajon az a benzinkút? - tanakodtam.

A repülőből lemászott egy nő, ebből a húszméteres magasságból harmincnak nézett ki.

Odament a benzinkúthoz.

Látszott, a kezelőszervekkel matat.

- Vajon a bankkártyáját olvassa le? - tettem fel a szónoki kérdést.

Valószínűleg ezt csinálta, mert elővett egy létrát és utána egy rugalmas csövet csatlakoztatott a repülőhöz a létráról.

Egy darabig álldogállt a cső mellett, aztán lecsatolta, visszatette, eltette a létrát, bemászott a repülőbe és eltaxizott a kifutópályáig, majd elrepült.

Na, ezt mondják amerikaiul cool-nak, magyarul meg menőnek.

Wendoveri reptér

Ha már - megint - Wendoverben voltunk, most sem hagyhattuk ki a légibázist. Egyszerűen Gold Hill és Ferguson Springs után Wendover is egy világvárosnak tünt és ki akartuk élvezni a múzeumot és a repülőteret.

A repülőtéren ma egész nagy volt a forgalom. Magángépeken, chartereken kívül ide csak a katonák repülnek.

A kifutópályánál parkoló két gép most már nyugdíjas volt. A spanyol légierő húsz Mirage F1M-esét megvette egy Draken International nevű cég. A Draken rendelkezik a világon a legnagyobb magán légierővel.

Amikor abbahagyták a parkolást az még izgalmasabb volt, biztos távolból is éreztem, hogy a hajtóművek szele leviszi  maradék hajamat is.

A gépek hamarosan nagy zajjal távoztak, mi pedig elindultunk, hogy felfedezzük a repülőtér többi részét.

A távcsövet megint az autóban felejtettük, így ismét nem sikerült megnézni a hosszú épületet és tornyot, amit a Függetlenség Napja című filmhez építettek - és ahol a film egy részét forgatták.

Az Enola Gay hangárt viszont most sikerült megnézni.

Az atombombát ledobó repülő pár hétig itt, Wendoverben állomásozott és gyakorlatozott 1945-ben.

Ha már itt voltunk és hagytuk, hogy Yoda megjelölje ezt a történelmi helyet is, elhatároztuk, hogy megnézzük a második világháborús laktanyák maradványait.

Ezzel pedig kezdetét vette egy újabb wendoveri roncsderbi.

Yodüsszeia - Prága - elsô benyomás

- Büdös van - morgott Yoda.

- Dohányoznak - feleltem.

- Mindenki?

- Nem, te se dohányzol és mi se.

A dohányozni tilos tábla alatt cigizô reptéri alkalmazott csak azért nem gyújtott egyik cigarettájával a másikra, mert csutkáig szívta a bagót.

Átmentünk a reptéri busz (Airport Express) megállójába. Itt is tilos volt dohányozni és csak hárman füstölögtek a hat várakozó közül. Az AE egy zseniális találmány. Budapesten is volt valamikor, de megszünt. Az AE egy közvetlen gyorsjárat a reptér és a föôpályaudvar között. Az AE-nek van négy megállója és általában a légkondi is mûködik benne. Most meleg volt, így a légkondi döglötten hörgött. De legalább nem dohányoztak benne.

Az AE 60 korona fejenként, 30 Yodának, ami fele egy taxi költségének. A buszvezetô rávigyorgott a Mesterre, a Mester telepatikusan babrált valamit a buszvezetô agyán:

-A kutya nem fizet - mondta a pilóta.

Kevesebb, mint fél óra múlva már a csomagmegôrzôt kerestük.

Gyorsan megszabadultunk a bôröndöktôl, Yoda haverkodott a csomagos emberrel, aztán kilêptünk a pályaudvarról a dohányfüstbe.

Yodüsszeia XI - JFK

Tudtam, hogy lekésem a csatlakozást. Tudtam, hogy JFK-n esélyem sincs elérni a járatot. Szerencsére ezt a Delta is tudta, így még ki sem léptem a repülőből, még sorba se álltam az amerikai belépéshez, már hallottam a nevem.

Mr Ribizli, fáradjon az információspulthoz.

Odafáradtam a rögtönzött Delta-pulthoz, ahol kaptam két taxiutalványt és egy szállodai beutalót, meg ebéd- és vacsorajegyeket. Rutinosan tettem el mindent a másnap reggeli beszállókártya mellé, majd megkérdeztem:

- Ugye ez egy kutyás szálloda?

Döbbent csend.

Megkérdezzük, kérem, fáradjon a csomagfeladásnál a Deltás kollégákhoz.

Az amerikai határőr gyors, Yoda beléptetése is zökkenőmentes volt. Csak a sorban előttünk állóval volt baj.

Minket - Yoda miatt - külön abalkahoz irányítottak. Itt azonban már állt valaki. Egy közel két méter magas, csontos fekete, aranykeretes napszemüvegben. Mellette az asztalon több száz karton cigaretta.

- Kérjük haiti kreolul beszélő amerikai állampolgárokat, jelentkezzenek - mondták be a hangosba.

A haiti kreol -, a kreyòl ayisyen egy kicsi, alig tizenkét-tizenhárom millió ember által beszélt nyelv. A haiti kreol a francia és pár nyugat-afrikai nyelv keveredésével jött létre, komoly portugál, spanyol hatással, amihez hozzá kell adni egy helyi idián nyelv befolyását is. A haiti kreol a haitiek és az emigráns haitiek anyanyelve. Egy átlagember akkor hall kreolt, ha az esti krimiben (vagy horrorban) vuduznak. Ilyenkor a fenyegető, halandzsának tűnő nyelv a haiti kreol.

Hamarosan előkerült egy utas, aki beszélt haiti kreolul. Közben felfedeztem öt nagy papírdobozt is. A papírdobozokon a RUM felirat volt olvasható. Valószínűnek tartottam, hogy a dobozokban nem kreol nyelvkönyvek vannak.

A dolog elhúzódott, főleg, mert az aranyszemüveges azt állította, a nagyjából hétszáz karton cigarettát személyes használatra hozta. Amikor felkínált egy-egy kartont a vámosoknak, aggódni kezdtem, de szerencsére (mármint az enyémre) ekkor elvitték a fickót. Innen minden flottul ment. Beléptünk, felkaptuk a bőrőndöt, elköszöntünk az idős házaspártól, akik itt is mögöttünk voltak a sorban, de előttünk végeztek és mentünk a Deltához. Itt egy enyhén túlsúlyos ügyintézőhöz kerültünk.

- A Double Tree sajnos nem kutyabarát, - kezdte a nem éppen deltás deltás -, de találtunk egy megfelelő szállodát. Ez a Sheraton. De sajnos Brooklynban van.

Nekem már mindegy volt minden.
Egy kedves deltás hölgy elmagyarázta, hol van a taxi - rosszul, de szerencsére a prágai járat utasai között működött a szolidaritás és a többiek szóltak, rosszfele megyek. Jött a fuvarozó cég és egy szimpatikus indiai fickó bedobta bőröndömet hátra, majd nagyot sóhajtott:

- Brooklyn? Hosszú lesz. Minden tele van ellenőrzőpontokkal szeptember 11 miatt.

- Az élet nem habostorta - gondoltam, majd megnéztem órámat. Kíváncsi voltam, mikorra érünk a szállodába.

Yodüsszeia VIII - A reptéren

- A Delta járat tíz percet késik, a takarítószemélyzenek több idő kell a gép kitakarításához.

Óriási légörvényeket vizionáltam, melyek össze-vissza dobálják a gépet az óceán felett, miközben a poharakból kiömlő narancslé összekeveredik a rémült utasok fejéről lerepülő (pa)rókákkal. Hozzáképzeltem egy undortól zöld arcú cseh takarítószemélyzetet, akik pajszerral feszegetik le az üléstámlákat még görcsösen harapó műfogsorokat.

De erről szó sem volt.

Érkezés után, mielőtt becsekkoltunk volna, találtunk egy erdőcskét, ahol Yodával boldogan szaladgáltunk, majd elindultunk megkeresni a repülőt.

Megtaláltuk a kaput. Itt átestünk az utolsó ellenőrzésen (szandál le, Yoda ki), megnézték a folyadékjaimat, táskámat, majd letelepedtünk. Olvasni kezdtem.

Arra riadtam fel, hogy újabb negyedórás késést mondják be a hangosba. Ránéztem órámra: lassan be kéne szállnunk. Enni kezdtünk egy almát.

Még kértek egy kis türelmet.
Majd délben megszólalt a hangos:

- Apróbb műszaki probléma merült fel, délután ötkor indulunk. A Delta minden egyes utasának nyolc dollár értékű ebédjegyet biztosít.

A lilapólós felnézett laptopjából.

- Délután ÖT?

- Igen - feleltem neki -, sokkal jobb, mint a reggel öt - nem tudtam, hogya próféta szól belőlem.

Míg az emberek döbbenten magukbazuhantak, mi Yodával felmarkoltuk ebédjegyünket és kimentünk a reptérről. Egy morc finánc ellenőrizte útlevelemet és gyanakodva méregette Yodát.

Ne most! - néztem fel az égre. Más se hiányzott volna, hogy akkor kezdjenek el szívozni a Mesterrel, amikor meg se jött és el se ment. A finánc végül megkegyelmezett, megnyomott egy gombot és valami zöld fény gyulladt fel, mi pedig kisétáltunk a reptérről. Egyenesen vissza az erdőbe.

Egy órán át elemeztük a cseh fenyők lelkivilágát, majd visszamentük a reptérre. Útlevélellenőrzés, gomb, zöld fény, majd ebéd. Aztán visszasétáltam a Deltához.

- Valami újság?

- Nem hallotta? Törölték a járatot. Az előcsarnokban a Delta-pultnál kell jelentkezni és ott adnak szálloda- és vacsoravouchert.

Elindultunk. Útlevélellenőrzés. Gomb és zöld fény. Sor a Deltánál. A sor végén idős, hetvenes házaspár állt. Mire körülnéztem, már mögöttem álltak a sorban. Egy óra múlva már szállodavócserrel és új beszállókártyával felszerelve szálltunk fel a buszra, ami elindult vissza Prágába.

Reptér

- Ferihedzsi? Magyarul így mondják a repteret? - kérdezte beletörődve C. Már hozzászokott ahhoz, hogy magyarul egy szót sem ismer fel. Amikor meglátta valahova kiírva az apotheke szót pár perecig örült magának, de aztán felvilágosítottuk, hogy az gyógyszertár. Ekkor depresszióba esett.

- Ferihegy a reptér neve - magyaráztam -, a szó, amit keresel, az repülőtér.

Azt hittem sírva fakad.

Még jó, hogy ott a piktogramm - gondoltam. A legtöbb országban a reptér nevét írják ki, nem azt, hogy repülőtér. De sokszor a repülő rajza és a reptér neve mellé még odabiggyesztik az airport szót.

Ma Budapesten autózva megláttam az új kiírást és eszembe jutott az elkeseredett C.

- Liszt Ferenc - olvastam a piktogramm mellett.

Szegény C - gondoltam.

Utazunk

- Yoda, gyere ki, sétáljunk!

Yoda kidugta fejét dobozából, körülnézett, majd visszamenekült utazótáskája legtávolabbi szögletébe.

- Yoda, gyere!

- Utálom JFK-t.

- Attól még jöhetsz... Sétálunk, pisilsz és eszünk.

- Eszünk?

- Eszünk.

Erre Yoda méltóztatott kijebb bújni menedékébôl.

- Együnk!

- Elôbb sétáljunk!

- Utálom JFK-t.

Yoda gyorsan pisilt egyet, nekünk ez kicsit nehezebb volt. Nagy igényeink voltak, tiszta WC-t kerestünk.
Az elsô mosdóból nemcsak az emberek csordultak túl. Egy takarítónô döbbenten szemrevételezte a sárga árt és az azonnali cselekvés mellett döntött: elszaladt.

Hamarosan leszállítottuk igényeinket.

- Ha nincs összekakálva, jó - összegeztük óhajunkat. Ilyen wc-t találtunk. Használtuk és kimenekültünk a terminál elôtti fûre.

Nem egy harmadikvilágbeli fejlôdô országban voltunk ENSZ-megfigyelôk, hanem New York kapujában, a JFK-n.
Ez utóbbi tényt hiába tudtuk eszünkkel, szívünkkel nehezen értettük meg. Hasonlóan undorító mellékhelyiségeket én a világ boldogtalanabbik felében láttam. A büfében a személyzet nem beszélt angolul és még a kólát is rosszul keverték ki a szörpbôl. Kínai létükre elrontották a rizst.

JFK-t egy optimista korban építették, amikor a végbéltükrözés még nem tartozott hozzá az utazáshoz. Akkoriban úriemberek repültek és úrinôk. Belföldi utazáshoz csak repülôjegy kellett, más dokumentumot nem kértek. Nem volt biztonsági ellenôrzés. Sôt, semmilyen ellenôrzés nem volt. Joe és Jane meglóbálták a repjegyüket, leadták poggyászukat - amit nem mértek le -, aztán repültek.

A büszke, levegôs vasbeton csarnokokat a boldog békeidôkre méretezték és tervezték.



Azóta a világ megváltozott. Hatalmas tömegeket kell bepréselni a biztonsági berendezések által szétszabdalt terekbe. Egymás sarkát tipró utasok állnak sorba és próbálnak levegôt venni.

Csodálkztunk hogy alig páran piknikeztek a füvön. Ott sokkal jobb volt. A tengeri szél friss óceánszagú levegôvel kárpótolt a hajómûvek dübörgéséért. Falatoztunk, lustálkodtunk, majd beszálltunk a gépbe.

Kipróbáltuk a Delta új utaskifosztó találmányát, az Economy Comfort kategóriát, ami a mezei utasokénál sokkal nagyobb lábteret igért. Ez azt jelentette, hogy volt hely Yoda dobozának és még a lábunknak is. Alaphelyzetben Yoda mellé betesszük lábunkat JFK-n, aztán kiszedjük Ferihegyen, ahol majd visszatér belé a keringés. Itt azonban volt hely: még mozgtni is tudtuk lábunkat. Nem nagyon, de azért lehetett mozogni. A széket pedig úgy lehetett hátradönteni, hogy nem fejeltük le a mögöttünk ülôt az üléstámlával.

Talán a több helynek köszönhetôen egészen gyorsan eltelt az idô Budapestig. Yoda aludt, mi bóbiskoltunk.

Leszállás után minden rutinszerûen ment. Yoda gondosan gyûjtögetett papírjait senki sem kérte, a Mester ismét besétált Magyarországra, elôbújt dobozából és boldogan lepisilte a repteret.

Parkolás Loganon

A bostoni repülőtér, a Logan egy káosz. Idegenként kocsival rémisztő odamenni, kaotikus parkolni, szinte lehetetlen kijutni és rémisztő visszajönni. Metróval vagy ezüstmetróval például könyvet olvasva vagy akár behunyt szemmel is kitalálok. Sőt, hajóval is bármikor kijutok - amikor mennek a bostoni tömegközlekedési vállalat hajói.



Kocsival viszont a legegyszerűbb, ha belevetjük magunkat a bostoni autópályaalagutak makaróniként kanyargó labirintusába. Először sokkoló volt kimenni, másodszorra egész jól ment: lelkileg felkészültem a tengeröböl alá vájt alagutakra és arra, hogy időnként megszünik benn -lenn- a gps. Ettől a klausztrofób érzéstől eltekintve egy bajom volt csak: egy vidám március-bucsuztató hóvihar. Legalább megállapíthattam, hogy az alagutaknak is van valami haszna: ott benn nem havazik.



Öt éven keresztül Logan egy építési terület volt, ezért most, öt év elteltével fura érzés volt, hogy majdnem minden készen van. Szemem sarkából láttam egy-két állványt, kósza sisakos szakit, de a reptér majdnem teljesen kész.

Sajnos az irányítótáblákat (United jobbra, Delta balra) még nem tették fel. Logan évi 27 millió utasával, napi 900 járattal, hat kifutópályájával, tizenhatezer alkalmazottjával az Egyesült Államok 19. legforgalmasabb reptere, miközben egyetlenegy légitársaságnak sem központi repülőtere (hubja). Valamikor a PanAm központja volt, azokban a boldog békeidőkben, amikor még volt PanAm és még semmiféle igazolvány sem kellett ahhoz, hogy valaki felszálljon egy repülőre. Az úri közönség megmutatta a jegyét, beszállt a gépbe és kinyújtotta a lábait. Mert akkor még volt hely az utasok lábainak a repülőkön. A biztonsági ellenőrzés pedig annyit jelentett, hogy a szerelők átnézték a repülőt, rendben van-e a hajtómű.



Ki akartam próbálni a mobiltelefonos parkolót. Ezt a parkolót azért hívják így, mert itt ingyen lehet várakozni fél órát és ha mobilon ránkcsörög az ismerősünk, aki elé kijöttünk a reptérre, hogy megérkeztem, itt várok, akkor csak a megfelelő terminál elé kell gördülni. Az érkező beugrik az autóba és már lehet is menni. Ha az autós sokat vacakol, jön a rendőr és kedvesen rászól, ha tovább vacakol, akkor megbünteti.
A szakadó hóban inkább a központi parkolóba mentem. (A legtöbb terminálnak saját parkólója is van.)

A liftben vidám madárcsicsergés hozta ki Yodát a sodrából, a Mester nem értette, miért szól a magnóból a végtelenített gumizene helyett a madárdal. Amikor olyan hideg van, hogy a madarak szárnya a levegőben verdesés közben fagy össze. A lift el lehetett átkozva, mert miután megnyomtam a 4-es gombot, remegni kezdett és zümmögött. Én álltam benn és Yodával beszélgettem. Közben feltünt, milyen sokáig tart az út. Persze leesett a húszfilléres, az út nem tart sokáig, csak áll a lift.

A reptérről kijutni se volt egyszerű. Személy szerint én egy béna kacsa vagyok, aki egy parkolóházból sem találja meg a kijáratot - talán mert a legtöbb helyről lespórolták az EXIT táblácskákat.

A tervezőknek igazuk volt, kár volt kimenni a parkolóházból: olyan hóesés volt, hogy én még a hóembereket se engedtem volna ki az utcára.

Az átépített Logan gyönyörű és szeretem. Csak ne kelljen kocsival kimenni és ne havazzon.

Egy békebeli reptér

MCI
Originally uploaded by ribizlifozelek

Kansas City repterét és az autókölcsönzőket könnyű volt megtalálni. Az autót visszaadni is ugyanolyan egyszerű volt, mint felvenni.

Egy szines overalos egyén integetett, hova álljunk be, majd megkérdezte, működött-e az autó (igen) és hogy tele van-e a tank (igen). Ezt ellenőrizte, majd egy kézi ketyeréből kinyomtatta a számlát és mehettünk is.

Mi az autókölcsönzők épületébe mentünk - onnan indultak a buszok a terminálokhoz. Az autkölcsönzők épülete modern volt és tágas, magáé a reptéré egyszerre volt tágas, szűk és kényelmetlen.

Akkor építették, amikor még másként utaztak Amerikában az emberek. Amikor még senkit sem érdekelt, ki kicsoda és miért utazik. Akkor, amikor a puszta vasbetont elegánsnak és haladónak gondolták.

Az utazó egyszerűen belépett az utcáról a reptérre, odament a légitársaság pultjához, feladta a csomagját, ivott egy kávét, elszívott egy cigit és besétált a repülőbe. A váróterület, az utasforgalmi terület, a check-in mind egy légtér volt. Igaz, a hatvanas években még nem volt se biztonsági ellenőrzés és dokumentumokat se kértek senkitől.

Amint elkezdtek mindenféle személyiket, útleveleket kérni az utazóktól, a reptér bajba került. Eleinte minden kapunak volt külön biztonsági ellenőre (igazolványt még ekkor sem kértek), aztán egy üvegfalat húztak a terminál közepére. Természetesen ezzel (még) kevesebb lett a hely, ráadásul a kávézók és a WC-k nagy résza a fal egyik oldalán maradtak.

Borzalmas volt.

Yoda is csak kívülről tudta megjelölni az épületet.

Hajnali Salt Lake

Night shot
Originally uploaded by ribizlifozelek

Általában koránkelő vagyok, de Salt Lake Cityben rászoktunk a héthuszas reggelre. Eddig nem is nagyon láttam, milyen a város reggel hét óra előtt. Na, ma sikerült.

Kivittem Pyryt és Pétert a reptérre. Fél hétre mentem hozzájuk, hat húszkor sötétben és hidegben indultam itthonról.

Zombiként kapaszkodtam a kormányba és nem értettem, miért nem látok ki. Minden ablak le volt fagyva. Megállás, vakarás.

Az első meglepetés akkor ért, amikor láttam, hogy mások is vannak az utcán. Autók siettek mindenfele a sötétben, pedig a mormonok napnyugtától napkeltéig pihennek - pihenniük kéne, stb. Amikor 6:25-kor retinám észlelte az egyik közeli iskola figyelmeztető lámpáját, teljesen megdöbbentem és kénytelen voltam jól meghúzni a kávéstermoszt, hogy tovább mehessek.

Az iskoláknák akkor villog a figyelmezető - és 20 mérföldes maximális sebességet előíró jel, amikor ott diákok vannak. Amikor a diáknak nincs keresnivalója az utcán, a villogó fényt kikapcsolják és lehet menni a normál sebességgel.
De 6:25-kor iskolabuszok parkoltak az iskola elé és a buszokból élőhalott fiatalok támolyogtak le. Így persze nem csoda, hogy sokan félbehagyják tanulmányaikat. 6:25.

Péteréknél a vendégparkolóba álltam volna, itt a vendégek maximum három órát állhatnak. 6:30-kor tele volt a vendégparkoló. Végre egy szabálysértés, sóhajtottam, elvégre nem valószínű az olyan vendégség, ami reggel négy fele kezdődik.

A reptérre menet még nagyobb lett a forgalom. A városból tömegek mentek a sivatag fele.

A reptéren a válság jegyében óriási tömeg volt, az emberek alig fértek be a terminálba.

Elköszöntem Pyryéktől, aztán hazaindultam. Ekkor már csillapult a forgalom.

7:30 volt. Hazaértem.

Reptéri logika

Incheon International Airport
Originally uploaded by ribizlifozelek

A repülőkre újabban nem lehet folyadékot felvinni. Abba nem mennék bele, hogy ennek mi értelme van. A lényeg, hogy minden reptéren felhivják az utazók figyelmét arra, hogy a biztonsági ellenőrzés után lehet tobzódni a folyadékokban és legálisan lehet mindenféle nedvet venni.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Amint valaki egy újabb reptérre ér és átszáll, az előző helyen vett legális cuccai lényegi változáson esnek át: illegálisok lesznek. (Nem tudom, hogy az EU-n belül átszállóknál ez hogy működik, mi az utóbbi időben általában vagy EU-n kivüli reptereken szálltunk át, vagy az Unión kivülről jöttünk vagy a területéről távoztunk el.)

Az új reptér első dolga azonnal átvilágitani az utazót. Mivel utazónk egy biztonsági zónába lép be, senkit sem érdekel, hogy egy másik biztonsági zónából jött és, hogy már átesett pár ellenőrzésen és teszten (azaz, ki volt téve a csábitásnak, hogy valami rosszat tegyen egy repülőnek).
Ha az utasnál folyadék van, elveszi. Azt nem érdekli, hogy mi a cucc eredete. Az utas választhat, megissza a négy liter ötcsillagos Metaxát vagy kidobja.

Az élet sanayrú. Bár ennyi pia után rózsaszin, már amig le nem szállitják miatta a repülőt Rawalpindiben.